A fogyasztók és vállalkozások közötti, online adásvétellel vagy szolgáltatással összefüggő viták rendezését szolgálja a február 15-étől elérhető uniós békéltető honlap, amelynek kezelésében Magyarországon a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület segít.
Ha egy unit-linked típusú biztosításon keresztül takarítunk meg, nem árt tudni, hogy jár hozzá egy kockázati szolgáltatás is, ami azt jelenti, hogy a biztosító a megtakarításunk mellett fizet egy...
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., vagyis a Mercedes kecskeméti gyára a mai nap folyamán jelentette be az ötszázezredik magyarországi Mercedes-Benz modell elkészültét. „A magyarországi gyár – a rastatti testvérgyárral együttműködve – nagymértékben hozzájárul a kompaktautó szegmens növekedéséhez. A CLA és a CLA Shooting Brake modelleket kizárólag Kecskeméten gyártjuk a világ valamennyi…
A gazdaság szinte összes szegmensében, a sofőröktől kezdve egészen a szexmunkásokig mindenki aggódhat munkahelye miatt, ugyanis hamarosan a mesterséges intelligencia fejlődésének egy olyan mérföldkövéhez érkezünk, mely után a robotok egyre több területen lesznek hatékonyabb munkavállalók, mint az emberek.
Az amerikai elnökválasztási periódus első igazi fordulóján Donald Trump és Bernie Sanders győzelmet aratott, az ilyen unortodox politikusok növekvő népszerűsége azonban komoly veszélyforrás lehet az...
Csak 35 millió forintig jár a CSOK használt lakás vásárlása esetén, aki már igényelt gyermek után hasonló támogatást, az pedig csak a különbözetet kérheti a további gyermekek után - többek között ezek a friss szabályok a Családok Otthonteremtési Kedvezményeiről szóló rendeletben.
Jon és Liz táncmulatságon voltak, bizonyára sokkoló élmény lehetett a hölgynek, hogy ügyefogyott szerelme leégette magát. Garfield tudja, milyen tehetségekkel bír gazdija.
A migránsok megállítása a cél Macedónia és Bulgária határán, a V4-ek prágai találkozóján a fő téma, hogy milyen segítséget tudnak adni ehhez a két országnak.
Páva Zsolt kezdeményezésére döntött a kormány a Zsolnay kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről - írta a Bama.hu. A lapnak ezt a Miniszterelnökség válaszolta. A tárca ezt írta a...
A játékosról egy videofelvétel került elő, amin nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket tett a csapat edzőjére, Laurent Blanc-ra, illetve Zlatan Ibrahimovicra és Gregory van der Wielre is.
Akár már nyáron elveszítheti az ország leghallgatottabb rádiója a frekvenciáját. A Médiatanács újabb eljárást indít Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Class FM-mel szemben.
A vs.hu szerint a Médiatanács újabb eljárást indíthat a Class FM ellen, és ha a Morning Show miatt elmarasztalják a rádiót, nyáron elveszíthetik a frekvenciát.
A tervek szerint idén júliusban áll majd fel az új közfelügyeleti hatóság, amely a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők és a könyvvizsgálók ellenőrzéséért felelhet, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán egyeztet majd az új hatóság felállításáról az érintett pénzügyi szervezetekkel - közölte az NGM hétfőn az MTI-vel.
A Disney a legerőteljesebb, de az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2016-os Global 500 ranglistája szerint.
A munkáltatók 81,7 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök 2015-ben, a felügyelők összesen 116,29 millió forint értékben szabtak ki munkavédelmi bírságot, 476...
Ankara korlátozta a vízumok kiadását az iraki menekülteknek, hogy egyrészt csökkentse a Törökország területét elérő külföldi szélsőséges harcosok számát, másrészt gátat vessen az Európába irányuló menekültáradatnak - jelentette hétfőn a Reuters hírügynökség.
Marburg - Több mint két év telt Michael Schumacher (47) hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta síbalesete óta. Most kiállítást nyitott a legendás autóversenyző családja: a téma Schumi egyedi pályafutásának legnagyobb sikerei.
A munkáltatók 81,7 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök 2015-ben, a felügyelők összesen 116,29 millió forint értékben szabtak ki munkavédelmi bírságot, 476 esettel kapcsolatban - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet hétfőn tettek közzé a tárca honlapján.
Jó volt a hangulat hétfőn az európai részvénypiacokon annak ellenére, hogy reggel gyenge kínai külkereskedelmi adatokat illetve a várttól elmaradó japán növekedési adatot tettek közzé. A hétfő ralit...
A Trading Day keretében valós, élő körülmények között nyerhet betekintést egy tőzsdei kereskedő stratégiáiba, döntéseibe a DAX-indexen és a devizapiacon keresztül. Így akár saját számláján is...