Célt ért a kormányzati paráztatás: reggel a polgárőrség szólt, hogy „illegális bevándorló utazhat” az egyik szegedi helyi járaton. Két rendőr intézkedett is a 74-es buszon reggel, de nem találtak illegális bevándorlót. A feltételezett migráns korábban leszállt a buszról, de a Mátyás téren megtalálták, igazoltatták, és kiderült: érvényes iratokkal utazott az egyetemi városban. (Szegedma)
Az Eurostat kutatása szerint a 11-14 éves középiskolások alig 6,3 százaléka tanul 2 vagy több idegen nyelvet Magyarországon. Romániában ez az arány 95,6, Olaszországban 98,4, Észtországban meg 96,3 százalék.
Reggel kínai makroadatok kedvetlenítették el a tőkepiacokat, de az ismét zuhanó olajár sem tett jót. Az európai tőzsdék egész nap mínuszban voltak, a BUX indexnek viszont sikerült pluszba kapaszkodnia. Az OTP az erősebb rubel miatt drágulhatott, az euró/forint egyre közelebb van a 310 forintos határhoz.
Mégis életben van az a két újszülött, akit császármetszéssel hoztak világra az orvosok Szolnokon, miután édesanyjuk kábítószert fogyasztott múlt héten. A hírt az egyik nő nagymamája erősítette meg.
Rekordösszegűre nőtt a megtakarítások állománya a Magyar Postánál, összesen 570 milliárd forintra - közölte a Magyar Posta vezérigazgatója. Szarka Zsolt hozzátette: mindegyik pénzügyi szolgáltatás jól teljesített.
Minden harmadik magyar utazik a december és március közötti időszakban, amire átlagosan 38.000 forintot költenek, és jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból .
Az összkerék-hajtás létjogosultságához nem férhet kétség, nagyon sok olyan lokáció, vagy szituáció van szerte a világon, ahol a biztonságos továbbhaladáshoz elengedhetetlen, hogy egy jármű minden...
A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) feltételeit két új jogszabályban rögzítik, "amelyek várhatóan egy hónapon belül megszületnek a kormány döntésétől függően" - ezt mondta egy ma délelőtti...
Noha a Toyota már eddig is tisztességes tulajdoni hányadot birtokolt a Daihatsu márkában, ezúttal a maradék részt is bekebelezik a japánok – vagyis immáron teljes mértékben a világ legnagyobb gyártójának birtokába kerül a Daihatsu. Az üzlet végérvényesen augusztusban köttetik meg.
Február 21-én dönt a Forster Központ Munkácsy Mihály Golgota című képének védetté nyilvánításáról. A Magyar Nemzeti Bank továbbra is 6 millió dollárt fizetne a képért Pákh Imre tulajdonosnak.
A Fidesznek két átszavazóra lenne szüksége. Végigkérdeztük a komplett ellenzéket, ez alapján pedig senki sem áll a veszélyes javaslat mellé. A kormány viszont még ezzel is nyerhet.
Az osztrák külügyminiszter egy hétfői lapinterjúban téves útnak nevezte a menekültek meghívásának politikáját és azt az elképzelést is, hogy be lehet fogadni minden migránst. A miniszter közvetve Angela Merkel német kancellár politikájára utalt.
Alig két hete számoltunk be arról hasábjainkon, hogy az olajárak rég nem látott mélységben vannak és folyamatosan csökkennek, azonban a napokban drágulásnak lehettünk szemtanúi, erre reagálva pedig a hazai üzemanyagárak is drágulnak valamelyest.
Egy ismeretlen mesterlövész az Iszlám Állam vezetőire vadászik Líbia tengerparti városában, Szirtben - írta hétfőn a De Morgen belga lap helyi forrásokra hivatkozva.
Miután a ma világszerte közzétett januári feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index adatok nem lettek "túl fényesek", egyre komolyabb a vezető olajfajták mai árfolyam esése, és mindezekkel...
Nem erőltetné a melegházasságot, megtartaná a családi adókedvezményt és évente 15 százalékkal emelné az egészségügyi dolgozók fizetését a Demokratikus Koalíció. Erről a Sokak Magyarországa címet viselő DK-program kapcsán beszélt Gyurcsány Ferenc pártelnök.
Az orosz szövetségi nyomozóhatóság terrorcselekménnyé minősítette át a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgép ügyét, a Kommerszant című orosz napilap pedig hétfőn titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a terrorcselekményt a Szürke Farkasok nevű török szélsőjobboldali csoport szervezhette meg.
Nem jellemző, hogy várandós nő kábítószer fogyasszon - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor toxikológus. A szakember a törökszentmiklósi ügy kapcsán elmondta: egyre fiatalabbak nyúlnak kábítószerhez, volt már 14 éves gyerek is azok között, akik kipróbálták a tudatmódosító szert. Pénteken több embert, köztük két várandós kismamát súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról. A…
Sokat beszélünk Európa elöregedéséről, hazánkban egyre gyakrabban hangzik el a nemzetfogyás, sőt a nemzetpusztulás drámai kifejezése. A népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák kezelésével foglalkozó Dr. Ősapay György szerint a probléma lelki és testi kiváltó okain is lehet segíteni.
Ha egy autómodellből értékesítettek már több mint egymilliót, arra bátran mondhatjuk, hogy népszerű. Ha pedig népszerű, akkor a Kia Cee’d rögtön eszünkbe juthat. A visszaható spirál nem véletlen: az első generáció hozta magával a márka megújítását, magasra katapultálva a koreaiakat. Időközben megérkezett a második generáció modellfrissítése is – mi pedig első ízben a kombi csúcsverziót teszteltük.…
A főváros több pontján zajlanak jelentős beruházások jelenleg: folyamatban van a Széll Kálmán tér felújítása és az új budaörsi úti csomópont kiépítése.
A magyar munkavállalók 60 százaléka spórol a nyugdíjas éveire is, azonban az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással rendelkezők aránya csak 22 százalék. A munkavállalók 32 százaléka lépne be...
Miután a ma világszerte közzétett januári feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index adatok nem lettek "túl fényesek", egyre komolyabb a vezető olajfajták mai árfolyam esése, és mindezekkel...
A kárpátaljai megyeszékhely 1970-es években épült kétszintes áruházában (a neve: Ukrajna áruház) a reggeli nyitáskor csaptak fel a lángok, a tűz oltásában 12 tűzoltó autó és kb. 70 tűzoltó vett részt. Az épület leégett. (Fotó: Nemes János / MTI)
Körülbelül 900 ezer befektető legalább 7,6 milliárd dollárját forgatta meg összeomlásáig az az online piramisjáték, amelynek szervezői közül 21 embert őrizetbe vettek a kínai hatóságok - jelentette hétfőn a helyi média.
Az orosz kormányzat megadóztatná a Google és az Apple szolgáltatásait, hiszen Vlagyimir Putyin elnök utasítást adott a "Google-adó" kidolgozására. Putyin egyébként ma egy moszkvai eseményen azt is...
Az Oktatási Hivatal közzétette honlapján az egyszerűsített és csökkentett adminisztrációt tartalmazó, idei tanfelügyeletet és önértékelési feladatokat is szabályozó, módosított tanfelügyeleti és önértékelési kézikönyveket.