Amikor arra adtam a fejem, hogy bemutatok egy darabot a mediterrán négykerekű életérzésből, már előre tudtam, hogy hagyományos autótesztet itt nem lehet írni. Képtelenség. Le lehet írni műszaki adatokat, bele lehet mutatni a formákat és végigjárni a külcsín jellegzetességeit, lehet beszélni arról, hogy miért jó a városban, ezt mind meg lehet tenni, de nincs értelme. Az égvilágon semmi. Itt ugyanis…
Az ukránok több mint egyharmada nem mondana le a szabadságjogokról az anyagi jólétért cserébe. Ez derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Kijevben.
A december elsejei tulajdonosváltást követő egy hét alatt több mint duplájára emelte termelését a Pápai Hús Kft., a heti sertésvágások száma 1200-ról 2800-ra nőtt - közölte Kovács László, a cég új ügyvezető igazgatója a vállalat hosszú távú fejlesztéseiről tartott szerdai sajtótájékoztatót követően az MTI-vel.
Önkénteseket vár súlyos és krónikus megbetegedéssel küzdő gyermekek számára szervezett nyári táboraiba a Bátor Tábor Alapítvány - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Az öregedés szabad gyökök elmélete az egyik legszélesebb körben elfogadott öregedéselmélet, melyet Harman fogalmazott meg 1956-ban. A szabad gyökök elsősorban a szervezetet érő káros anyagok és stressz hatására keletkeznek oxigénből.
Van az úgy, hogy az embert hétköznap este váratlan és éhes vendégek lepik meg. Ilyenkor nem árt, ha van a bekészítve néhány jól bevált recept, ami gyorsan készen van, mégis eggyel több a szalámis szendvicsnél. Ha komoly a vészhelyzet, a lenti receptben a házi fasírtgolyót lecserélhetitek mélyhűtött boltira, vagy a sajtszeletbe tekert sonkára. A végeredményben nem lesz hiba!
Beütött a hideg, napról-napra nő az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. Volt olyan este, mikor több mint százszor hívták a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány segélyszámát
Kikerült a negatív spirálból a magyar-orosz gazdasági együttműködés, amely az Európai Unió Oroszország elleni gazdasági szankcióinak bevezetése óta először ismét pozitív irányba mozdul el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Hamburgban folytatott megbeszélése után.
Egy gyorsétteremlánc vezérigazgatója is tagja lehet Donald Trump kabinetjének - írja a CNBC. A hírek szerint Andy Puzdert, a Carl's Jr. és a Hardee's éttermeket működtető CKE Restraurants...
Telefonos alkalmazás mutatja meg a híveknek a hozzájuk legközelebbi, épp ráérő gyóntatópapot Spanyolországban. Az applikáció egy katolikus pap ötletéből származik és december 8-tól, a szeplőtelen fogantatás ünnepének napjától érhető el.
Jövőre a központi költségvetésből 11,6 milliárd forint jut a települési önkormányzatok által fenntartott, valamint támogatott előadó-művészeti szervezeteknek - közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szerdán.
Az év első fele rázós lesz a világ tőzsdéin, az olasz index kétszámjegyű zuhanást mutathat az első negyedévben a Societe Generale 2017-es befektetési stratégiája szerint. A fő sztori, hogy a fejlett...
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki december 6-án megölt egy hetvenéves férfit egy győri lakásban - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lajkó István Junior Prima Díjas zongoraművész előadásában hallható Liszt Ferenc fő szimfonikus művének, a Faust szimfóniának Carl Tausig-féle átirata a Hungaroton legújabb, világpremier kiadványán. A felvételhez szükséges kotta kéziratát a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont biztosította.
A Kárpátok-Alpok Zrt. azt nem árulta el, hogy miért a "szakértőt" találták a legalkalmasabbnak a feladatra, de azt legalább igen, hogy mennyit fizettek neki.
Több száz brit rendőrt gyanúsítanak azzal, hogy hivatalukkal visszaélve szexuális bűncselekményeket követtek el - jelentette a brit rendfenntartás felügyeletéért felelős szerv.
Nem csak a zene, a politika is érdekli a csantavéri lányt! Dér Heni politológiából szerezte meg második diplomáját. Ugyan már régebben letette a szakvizsgát, csak most kapta kézhez a dokumentumot.
Gyásznapi megemlékezést tartottak csütörtökön Salgótarjánban, az 1956. december 8-án eldördült sortűz hatvanadik évfordulóján. A sortűz helyszínén, a December 8. téren rendezett koszorúzási ünnepségen felsorolták a 46 halálos áldozat nevét, életkorát és foglalkozását.
Több száz brit rendőrt gyanúsítanak azzal, hogy hivatalukkal visszaélve szexuális bűncselekményeket követtek el - olvasható a brit rendfenntartás felügyeletéért felelős szerv csütörtökön kiadott jelentésében.
Egy nyugdíjas asszony előre fizetett egy pályázatíró cégnek, ígéretüket nem teljesítették, a pénzt azonban megtartották. Az átvert asszony kasszájából most 300 ezer forint hiányzik – derült ki az M1 Kosár című magazinműsorából.