A nyíregyházi önkormányzat megbízást adott a Modern városok program keretében mintegy 4 milliárd forintért épülő négycsillagos sóstógyógyfürdői szálloda kiviteli terveinek elkészítésére - közölte a helyhatóság szóvivője az MTI-vel.
Cegléd – Elvesztette uralmát autója fölött és a ceglédi temető kerítésének ütközött. Az autó azonban könnyedén áttörte Széchenyi úti temető határát, így a sírkövek látták kárát az esetnek.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hétfőn egyperces néma csönddel emlékezett meg a november 25-én, 89 éves korában elhunyt kubai elnökről, Fidel Castróról. A javaslat a venezuelai kormány részéről érkezett, az ülésen résztvevők közül szinte mindenki gyászolt.
Több ország mellett Magyarország sem támogatja az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő csalások ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló irányelvjavaslatot (PIF), valamint az európai ügyészség (EPPO) létrehozásáról szóló tervezetet - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagországok igazságügy-miniszteri tanácskozásán.
Dacian Ciolos román miniszterelnök szerint "illetlenek", és "nem elegánsak" azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök tett Szatmárnémetiben, illetve azok, amelyeket korábban más magyar vezetők tettek Románia nemzeti ünnepével kapcsolatban - közölte Liviu Iolu román kormányszóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
A két hete meghirdetett Süss, és Nyerj! ünnepi receptversenyünk második heti blokkját is lezártuk, és most is kiválasztottuk 4 legjobb, legszebb, legötletesebb receptet - egyúttal lerántjuk a leplet arról is, hogy milyen ajándékokért zajlott ezúttal a nemes küzdelem!
Cegléd – Elvesztette uralmát autója fölött és a ceglédi temető kerítésének ütközött. Az autó azonban könnyedén áttörte Széchenyi úti temető határát, így a sírkövek látták kárát az esetnek.
A Takarékbanknál új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezeténél (SZHISZ) pedig új igazgatósági elnököt és tagokat választottak a csütörtökön megtartott közgyűléseken, mert a banknál visszahívták a korábbi tisztségviselőket, az integrációs szervezetnél pedig lemondtak tisztségükről.
Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a Volkswagen-botránnyal összefüggésben figyelmen kívül hagyták a gépjármű-típusok jóváhagyására vonatkozó uniós...
A munkavállalók 17,2 százaléka, nagyjából minden hatodik alkalmazott az alacsony keresetűek közé tartozott az Európai Unióban 2014-ben- ez derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból.
A két ország védelmi és politikai együttműködéséről egyeztetett Simicskó István honvédelmi miniszter Hannes Hansóval, az észt parlament védelmi bizottságának közelmúltban kinevezett elnökével, korábbi védelmi miniszterrel, valamint Rein Oidekivi észt nagykövettel csütörtökön Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy ültesse át nemzeti jogrendjébe a gáz- és villamos energiáról, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló irányelveket, valamint a mérőműszerekre...
A TMZ információi szerint Angelina Jolie könyörög Brad Pittnek, hogy találjanak egy olyan szakértőt, aki tud segíteni a gyerekeknek megbírkózni azzal „traumával”, ami három hónappal ezelőtt történt a házaspár magángépén.
Jogi lépéseket tesz az Európai Bizottság hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a Volkswagen-botránnyal összefüggésben figyelmen kívül hagyták a gépjármű-típusok jóváhagyására vonatkozó uniós szabályokat.
A magyar-orosz gazdasági együttműködés kikerült a negatív spirálból, az Európai Unió Oroszország elleni gazdasági szankcióinak bevezetése óta először ismét pozitív irányba mozdul el - mondta...
Az Európai Központi Bank nem merte meglépni, amit korábban tervezett, miszerint márciustól havonta 10 milliárd euróval csökkenti kötvényvásárlási programját (angolul taper, ebből a mi vicces tapír kifejezésünk). Annyit tett csak, hogy a havi 80-at 60 milliárdra csökkenti, de határidő nélkül.
Az időskori gondozás nem létezik az egészség garantálása nélkül - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Takarékbanknál új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezeténél (SZHISZ) pedig új igazgatósági elnököt és tagokat választottak a csütörtökön...
Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a Volkswagen-botránnyal összefüggésben figyelmen kívül hagyták a gépjármű-típusok jóváhagyására vonatkozó uniós...
Egy athéni bíróság csütörtökön elutasította a júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött nyolc török katona közül kettőnek Ankara által kért kiadatását - közölte Hrisztosz Milonopulosz, a dezertőrök ügyvédje.
Felszólította Magyarországot az Európai Bizottság, hogy ültesse át nemzeti jogrendjébe a gáz- és villamos energiáról, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló irányelveket, valamint a mérőműszerekre vonatkozó négy új uniós szabályt.
Némileg melegebb lesz az időjárás a hétvégén, több helyen 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Pénteken helyenként még előfordulhat ónos eső, a hétvége további részében száraz, többször napsütéses idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Több száz brit rendőrt gyanúsítanak azzal, hogy hivatalukkal visszaélve szexuális bűncselekményeket követtek el - olvasható a brit rendfenntartás felügyeletéért felelős szerv csütörtökön kiadott jelentésében.
A Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok rangsorában, a Jobbik viszont összességében gyengült – áll a Századvég Alapítvány legfrissebb, közvéleménykutatáson alapuló elemzésében.
Az első harmadánál tart a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat - közölte a belügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülését követően újságírókkal. Pintér Sándor elmondta, jövő április elején ismételten számot adnak arról, hogy hol tart az eljárás.
A Magyar Páneurópa Unió, amely múlt pénteken, váci nemzetközi konferenciáját követően tartotta tisztújító küldöttgyűlését, Aba Bélát választotta országos elnökké.
Sokan úgy képzelik el a startupok indulását, mint a Facebooknál, vagyis hogy a húszas éveikben járó diákok a kollégiumi szobájukban találják ki a következő nagy, világmegváltó ötletüket. A valóság...