Edzés közben nagyon kellemetlen tud lenni, ha az izzadság elkezdi csípni a szemeidet – érdekes, hogy a könny egyáltalán nem tesz így, pedig nagyjából ugyanannyi sót tartalmaz, mint az izzadságcsepp. Akkor mi lehet a különbség?
Galambos Lajos azt állítja, hogy a több tízkilónyi nyomozati anyagban talált dokumentumon, amely közte és a vízszolgáltató között köttetett nem az ő aláírása szerepel.
Megszületett a hatvani ápolók dala és hozzá a videoklip is. Az ősbemutató a hatvani kórházban volt, ahol példátlan öröm fogadta a dalt amit a kórház hivatalos dalának is tekint. A szöveget Boldogy-Szabó Levente előadóművész, zeneszerző írta a hangszerelést pedig a Beatrice készítette. A kórház dolgozói, már nemcsak magával a dallal, hanem a hivatalos videoklippel is büszkélkedhetnek.
Kádár Anikó, a Váci Egyházmegye tanyaprogramjának vezetője és Antal András plébános az egyházmegye legszegényebbjei között járva osztottak ajándékcsomagokat: a vasadi, csévharaszti és pusztavacsi tanyavilágban. A katolikus egyház a környéken közel háromszáz rászoruló családról gondoskodik folyamatosan, karácsony környékén a szükséges használati cikkek mellett főleg élelmiszert, édességet és…
Két felhívás jelent meg közel 5 milliárd forintos keretösszeggel, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként...
A magyar gazdaságnak szüksége van jól felkészült, kiváló szakemberekre - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a fiatal szakmunkások göteborgi európai versenyén, a 2016. évi EuroSkills-en sikeresen szereplő magyar csapat köszöntésekor Budapesten.
Mostanáig 19 881 autós vette meg a jövő évre szóló sztrádamatricát, a vevők a szokottnál nagyobb arányban választották az online vagy mobilos vásárlást - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.
Minden eddiginél sikeresebb volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR-csoport huszadik alkalommal megrendezett karácsonyi gyűjtése: az idei Adni öröm! akcióban hat nap alatt 288,5 tonna tartós élelmiszert adományoztak az üzletek vásárlói - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Matolcsy újra bizonyította, hogy időutazó, és már előre tudja, amit mi, egyszerű emberek, vagy a Központi Statisztikai Hivatal még nem. Akármik is a magyar gazdasági adatok, hozzá kell adni legalább fél százalékot, és kész.
Első gyermeke születik meg tavasszal megszületik Horváth Évának, aki egészen sokáig képes volt titokban tartania a terhességét. A modell most azonban elárulta, hogy mennyire izgatott az anyaság miatt.
Többrendbeli szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség egy 25 éves férfival szemben, aki négy nőt támadott meg idén - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.
Az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezte a Paksi Atomerőmű 3. blokkjának üzemidő-hosszabbítását, így 1986-ban üzembe helyezett reaktor további 20 éven át vehet részt az áramtermelésben. A...
A metilalkohol mellett egy eddig azonosítatlan szer is okozott halált az irkutszki tömeges alkoholmérgezés során, amelynek eddig 71 áldozata van - közölték csütörtökön kórházi források a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.
Az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezte a Paksi Atomerőmű 3. blokkjának üzemidő-hosszabbítását, így 1986-ban üzembe helyezett reaktor további 20 éven át vehet részt az áramtermelésben.
Eltűnt az a pakisztáni bevándorló, akiről azt gyanították, hogy ő vezette a berlini karácsonyi vásárba belehajtó halálkamiont. A barátai aggódnak a biztonságáért.
A kormány támogatja az egyszülős családokat, előnyt élveznek a bölcsődei felvételkor, és félmilliárd forint támogatást nyújt egy részükre kialakított budapesti központ létrehozásához - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az európai iszlamista terroristák útja Olaszországon keresztül vezet - írta az Il Giornale című olasz napilap csütörtökön, arra keresve választ, hogy a berlini merényletek elkövetésével gyanúsított tunéziai állampolgárságú Anis Amrit, aki 2011-től Olaszországban börtönben is ült, miért nem tudták visszatoloncolni hazájába.
December 8. óta, vagyis két hét alatt már közel 20 ezer autós váltotta meg a 2017-es országos és megyei éves e-matricákat - jelentette be csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az NFM...
Csütörtökön is folytatódik a borongós, szürke, egyhangú, fagyos idő helyenként hószállingózással, ónos szitálással, zúzmaraképződéssel. A légmozgás továbbra sem lesz jelentős. Napközben -1 és -4 fok között alakul a hőmérséklet, de a napos hegycsúcsokon enyhébb idő várható. Az Időkép szerint frontmentes, de hideg időre lehet számítani.
Debrecen – Elfogta a rendőrség és kezdeményezte az előzretes letartóztatását annak a 40 éves férfinak, aki azzal gyanúsítható, hogy október 9-én erőszakoskodott egy fiatal lánnyal.
Minél fejlettebb egy ország élethosszig tartó tanulási kultúrája, annál jobban tud alkalmazkodni hozzá a kialakuló duális oktatási rendszer. Az izolált világok összekapcsolása elsősorban a multinacionális vállalatok akaratából történik mivel ők már látják, a siker az emberi erőforrás minőségétől függ. Az együttműködés azonban sok-sok alkalmazkodást tesz szükségessé mindkét oldalon. Egy jó…
Az európai iszlamista terroristák útja Olaszországon keresztül vezet - írta az Il Giornale című olasz napilap csütörtökön, arra keresve választ, hogy a berlini merényletek elkövetésével gyanúsított tunéziai állampolgárságú Anis Amrit, aki 2011-től Olaszországban börtönben is ült, miért nem tudták visszatoloncolni hazájába.
Szeretnénk mindenkit lenyűgözni a kifinomult ízlésünkkel, új ruháinkkal vagy esetleg az elkészített ételeinkkel az Instagramon? Meg szeretnénk növelni pár képünk alatt a lájkokat?