Jövő februártól lesz elérhető a középvállalkozások számára az egyetlen uniós kombinált hiteltermék - derült ki a minap közzétett pályázati dokumentumból. A cégek rendelkezésére 100 milliárd forintos...
A javítás és a bevizsgálás egyaránt hosszan elhúzódott, de egy évvel a dízelbotrány kirobbanása után a hatóságok jóváhagyták a Volkswagen ’csalós’ dízelmotorjainak javítását. A visszahívások hamarosan megkezdődnek.
Jövőre jelentősen gyorsulva 3,6%-kal bővül a gazdaság - állítják a jegybank gazdasági szakértői. Az élénkülés elsődleges oka a háztartási fogyasztás és a beruházások korábban vártnál gyorsabb...
A férfiak 16,5 ezer forinttal több nyugdíjat kapnak havonta, mint a nők. Budapesten a legmagasabbak és Szabolcsban a legalacsonyabbak a nyugdíjak - írja az mno.
Több mint 3 tonna lejárt édességet és édesipari alapanyagot vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értesítése alapján.
Az éghajlatváltozást valós problémának látják az emberek, azonban a megkérdezettek fele úgy véli, hogy ez az elkövetkező ötven év gondja, míg ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy ennek már most is érzik a hatását - mondta Hidvégi Áron, a Századvég piackutatási igazgatója a cég által készített közvélemény-kutatást ismertetve az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Hamarosan itt a karácsony és bőven lesz arra lehetőség, hogy valami vicces történjen. Ebben a kis összeállításban most megnézheti, milyen humoros esetek szoktak történni általában az ünnepek környékén. Készüljön fel a nevetésre!
Magyarországnak csaknem 300 millió eurót (csaknem 97 milliárd forintot) kellene visszafizetnie az EU-nak, miután szabálytalanságokat - csalást és korrupciógyanús ügyeket - tártak fel.
Jövőre a növekedés élénkülését elsősorban a fogyasztás bővülése idézi elő, amiben döntő szerepet játszik a minimálbér-emelés és a garantált bérminimum növekedése, ebből fakadóan a lakosság rendelkezésére álló jövedelem emelkedése, emellett a beruházások is érdemben bővülhetnek - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön az Inflációs jelentés részletes bemutatásán.
A karácsonyi előtti hét sokunk számára valóságos ünnepi rémálmot jelent: fejvesztve szaladgálunk a tökéletes ajándékok, csomagolások, díszek és hozzávalók után. Közben pedig teljesen elfelejtjük élvezni az ünnepi forgatagot, és mire a karácsonyi vacsora után összegyűlik a család a fenyő körül, már teljes végkimerülésben omlunk össze a stressztől. Pedig lehetne ez teljesen másképp is!
A megkérdezettek fele úgy véli, hogy ez az elkövetkező ötven év gondja a klímaváltozás, míg ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy már most is érzik hatását.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint Magyarországnak közel 300 millió eurót (több mint 93 milliárd forintot) kellene visszafizetnie, miután komoly aggodalmak merültek fel a...
A javítás és a bevizsgálás egyaránt hosszan elhúzódott, de egy évvel a dízelbotrány kirobbanása után a hatóságok jóváhagyták a Volkswagen ’csalós’ dízelmotorjainak javítását. A visszahívások hamarosan megkezdődnek.
Rendkívül pozitívan áll súlyos sérüléséhez az idei szezont az angol másodosztályú Wigan csapatában töltő Bogdán Ádám, aki biztos benne, hogy sorstársaihoz hasonlóan ő is 100%-os állapotban fog tudni majd visszatérni a pályára.
Rekord mennyiségű, több mint 125 ezer kilogrammnyi adomány érkezett idén a Mikulásgyárba, amelynek a fővárosi Lurdy Házban található gyűjtőhelye december 23-án is nyitva tart - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője csütörtökön az MTI-vel.
Vitathatatlanul az év egyik legnagyobb sztorija az elektromos autózás volt Magyarországon, amely valósággal berobbant a köztudatba és a hétköznapi beszélgetések tárgya lett. Ez nem volt véletlen, a...
Vajon milyen a hozzáállás a közös munkahelyi karácsonyozáshoz, év végi céges "ereszd el a hajam" bulihoz? Olvasóink véleménye nagyjából egyenlően oszlott meg azok közt, akik várják a munkahelyi partit, enyhe többséggel azok javára, akik inkább csak túlesnek rajta.
Több mint 3 tonna lejárt édességet és édesipari alapanyagot vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) értesítése alapján.
Rekord mennyiségű, több mint 125 ezer kilogrammnyi adomány érkezett idén a Mikulásgyárba, amelynek a fővárosi Lurdy Házban található gyűjtőhelye december 23-án is nyitva tart - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője csütörtökön az MTI-vel.
Orbán Viktor felkérte Dobogókőn a Fidesz elnökségét, hogy Áder Jánost javasolják ismét köztársasági elnöknek. A miniszterelnök még karácsony előtt tájékoztatja a felkérésről az államfőt - tudta meg az atv.hu.
Növekednek a bérek, jobb lesz a gazdasági bővülés, magasabb az infláció is a vártnál. A gazdaság összességében jól teljesít, konjunktúra van, a foglalkoztatottság növekszik, sőt a munkaerőpiac feszített. Ezek a főbb megállapításai a Magyar Nemzeti Bank idei utolsó inflációs jelentésének.
A legnagyobb hazai pénztárgép-forgalmazó azt szorgalmazza, hogy az ügyvédekre, orvosokra és a fodrászokra is ki kellene terjeszteni az online pénztárgépek használatára vonatkozó rendeletet, még akkor is, ha ez konfliktusokkal jár - írja közleményében a Micra-Metripond.
Kifújja magát a világ a Trump-rali után - nincs jelentős mozgás a tőzsdéken, egyedül az olaszországi bankok körül van némi izgalom: a harmincas évek óta nem látott volumenű államosításra lesz szükség, mert a magánbefektetők nem kapkodnak a bajba jutott pénzintézetekért. A forint az ünnepi csendben megpróbálkozhat a 310-es szint áttörésével.
A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Tizenkét édes kisbaba "vállalta" a szereplést azon a naptáron, amit Tom Welton fotós, egykori röntgenorvos készített egy nőgyógyászati osztályon, természetesen a szülők beleegyezésével. A Babafotós naptára néven futó kalendárium eladásából beérkező összeget jótékony célokra fordítják.