Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primaverii (Tavasz) palota alatt, tíz méteres mélységben található - közölte szombaton a Mediafax hírügynökség, amely elsőként fotózhatta le a titkos létesítményt
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy budapesti férfit, aki ellen százmilliós pénzmosás miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – közölték a rendőrség honlapján szombaton.
A MOL-Pick Szeged egy héten belül másodszor is legyőzte a svéd Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és így pillanatnyilag az előkelő második helyen áll csoportjában.
A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2013. szeptember-2016. szeptember) foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
A Jobbik szerint az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk alapján Orbán Viktor miniszterelnök, valamint kormányának több tagja is egyik okozója lehetett a Quaestor-csődnek
Több kulcsfontosságú államban is támogatja a voksok újraszámolását Hillary Clinton demokrata párti jelölt kampánycsapata – jelentette szombaton a CNN amerikai hírtelevízió
Az amerikai szolgáltatóipari teljesítmény növekedésének minimálisan lassuló ütemét jelzi a Markit Economics gazdaságkutató intézet novemberi beszerzésimenedzser-indexe.
Startup cégek is indulhatnak a 25. Innovációs Nagydíj pályázatán, nekik külön kategóriát is indítottak - mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorfolyamában.
A riói olimpián aratott győzelmét követően először versenyzett újra Szász Emese, aki az esélyeknek megfelelően megnyerte szombaton a női párbajtőrözők egyéni számát a vívók országos bajnokságán.
Több kulcsfontosságú államban is támogatja a voksok újraszámolását Hillary Clinton demokrata párti jelölt kampánycsapata - jelentette szombaton a CNN amerikai hírtelevízió.
Davor Bernardicot választotta elnökéül szombaton az ellenzéki horvát Szociáldemokrata Párt (SDP), kihívója Ranko Ostojic, a Milanovic-kormány egykori belügyminisztere volt.
Az elmúlt évszázadokból nem nehéz felidézni nagy üzleti bukásokat, olyanból azonban relatíve kevés van, amelyik a történelem alakulását is befolyásolta. Most három ilyet mutatunk be. A Medici Bank...
A nemrég megszűnt Morning Show két műsorvezetője, Sebestyén Balázs és Vadon Jani volt Hajdú Péter vendége az Esti Frizbiben. Az adást 21.00-tól láthatja az ATV-n.
Gép szakította le egy dolgozó kezét egy szőlészeti telepen a Borsod megyei Bükkaranyoson. A baleset idején hárman dolgoztak az üzemben, azonnal hívták a mentőket. A roncsolt végtagot a tűzoltók segítségével tudták csak kiszabadítani, a mentők csak ezután vihették a súlyosan sérült nőt a miskolci kórházba. További részletek a videóban.
Meghatározhatja-e a munkáltató a munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget abban az esetben, ha jogszabály írja elő az adott tevékenységhez kapcsolódó szakképzettség meglétét, tekintettel a szakemberhiányra? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
Szigetvári Viktor szerint az LMP rossz döntést hozott, Schiffer András viszont úgy látja, hogy a Fidesznek nem kedvez a négy új alkotmánybíró. Erről vitáztak az ATV-ben.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint ha Szaúd-Arábia kilép Pharaon mögül, akkor el lehet fogni. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy látja: az amerikaiaknak oka arra van, hogy ne fogják el a befektetőt.
Öt településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Erdőtarcsán és Szuhakállón polgármestert, Markócon és Pálosvörösmarton településvezetőt és képviselő-testületet, Siófokon pedig roma települési nemzetiségi képviselőket választanak
A muzulmánokat népirtással fenyegető és Donald Trump megválasztott amerikai elnököt éltető levelet kapott három kaliforniai mecset, emiatt egy civilszervezet követeli a mecsetek szigorúbb rendőrségi védelmét