Ma reggel nem szólalt meg a Morning Show. Az utolsó, szerdai adás végén a szerkesztők nem tudtak belépni a hálózatba, lekapcsolták az adás internetelérést és elvitték a kávégépet - írta az index.
Az utolsó pillanatban, akrobatikus mozdulattal varázsolta ki a labdát a kapu torkából az Új Zéland-i Bill Tuiloma kedden, Új-Kaledóniában, vb-selejtezőn (0-0). Ez is kellett ahhoz, hogy Új-Zéland elkerülje a szégyent jelentő vereséget.
A jól működő nagyvállalati gyakornoki programok résztvevői közül sokan friss diplomásként, főállásban folyatják a munkát. Ehhez sokat és jól kell dolgozni: a Telekomnál és a Vodafone-nál heti 20 órát, a Mercedes-Benznél heti 4-5 napot.
A külföldi diákok az alacsony árak, az aktív hallgatói élet és Budapest hangulata miatt választják Magyarországot. Többségük nem dolgozik az egyetem mellett - ez derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) októberi felméréséből.
Kormányzati körökből régóta jelezték a Népszabadság munkatársainak, hogy valami történni fog velük, és a kiadón belül is jelentkeztek baljós előjelek. Itt van a lap megszűnésének színfalak mögötti története.
Ha egyetlen egy tulajdonságot kellene kiemelni, ami a legfőbb különbség a sikeres és sikertelen csoportok között, akkor az a tagok és a vezetők közötti kapcsolat lenne. A produktív csapattag és a jó vezető kapcsolata 3 szóval jellemezhető: bizalom, egyensúly és rugalmasság.
Miután az idei a zsarolóprogramok éve volt, jövőre leginkább a hálózatra kapcsolt legkülönfélébb műszaki eszközök, a "dolgok internete" saját céljaikra való felhasználására összpontosítanak majd a kiberbűnözők - áll a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat 2017-es előrejelzésében.
Alacsonyabb bevétel mellett csökkent a Raiffeisen Bank International (RBI) osztrák pénzintézet nyeresége az idei első kilenc hónapban. Jelentősen csökkent ugyanakkor a nem teljesítő hitelek állománya és javult a tőkemegfelelési mutató - derül ki az RBI honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.
A Trump-győzelmet követő amerikai banki részvénypiaci rali túl messzire mehetett, hiszen ma 2% körüli esések következtek be ezeknél a papíroknál és a vezető amerikai indexek is süllyedtek. A Dow...
Az iraki Emberi Jogi Bizottság jelentése szerint az Iszlám Állam (IÁ) terroristái az elmúlt két az iraki Moszul városában gyermekek százezreinek változtatták meg a gondolkodását. Közben tovább folyik a harc a stratégiai fontosságú városért, ennek pedig a civilek isszák meg leginkább a levét.
Emberek ezrei adományoznak pénzt a frissen megválasztott alelnök, a meleg- és abortuszellenes Mike Pence nevében a Planned Parenthoodnak, ami minden egyes adomány után köszönőlevelet küld Pence-nek. Mestertrollok!
Akkor lehetne további rezsicsökkentés, ha nem nőnének az energiaárak a miniszter szerint - de csak a lakosság örülhetne. Hulladékégetőrúl, fizetőssé váló utakról és vasútfelújításról is beszélt Seszták Miklós.
Változnak a termeléshez kötött támogatások és a zöldítés feltételei jövőre, hogy egyszerűbben és átláthatóbban alkalmazhassák azokat a gazdálkodók - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.
A turisták biztonsága és a műemlékek védelme érdekében kitiltották a távirányított, légi felvételeket készítő drónokat a kambodzsai Angkor régészeti parkból
Az üzleti élet éllovasai gyakran szembe mennek a logikai szempontokkal. Hogy kikből lesznek ma a sikeresek és kikből a lemaradók, nem bejósolhatók hagyományos mérő szempontokkal. Úgy fest, hogy az üzletben és az üzleti támogatásban is a sémák merész elhagyása szükséges. Petrány Viktória, HR-szakember cikkében azt járja körül, hogy milyen igényeknek kell megfelelnie egy korszerű üzleti támogató…
Stagnálással kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így 310 közelében indul a nap. Közben a dollár kicsit korrigál a tegnapi erősödés után, de még mindig tartja magát 1,07 alatt a...
A Porsche a 2017-es versenyévbe egy teljesen új fejlesztésű GT versenyautóval vág bele. Az új 911 RSR teljes mértékben kihasználja az aktuális Le Mans-i 24 órás verseny szabályozásait, miközben a hagyományokkal sem szakít.
Jellemzően negatív a hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, azonban a reggel folyamán felfelé kúsznak a főbb részvényindexek. A magyar piacon egyelőre nem túl rózsás a helyzet, az elmúlt...
Megszavazta szerdán a lengyel szejm a nyugdíjkorhatár csökkentését előirányzó törvényt, melynek értelmében jövő év októberétől a nők 60, a férfiak pedig 65 évesen élhetnek a nyugdíjba vonulás lehetőségével.
Jellemzően negatív a hangulat a főbb európai tőzsdéken, ma az elmúlt hónapokban kifejezetten ellenálló magyar piac se úszta meg esést, a BUX fél százalék körüli mínuszban nyitott. Kinyitott Európa...
A Porsche a 2017-es versenyévbe egy teljesen új fejlesztésű GT versenyautóval vág bele. Az új 911 RSR teljes mértékben kihasználja az aktuális Le Mans-i 24 órás verseny szabályozásait, miközben a hagyományokkal sem szakít.
Az elemzők 547 millió eurós profitra számítottak a KBC mai harmadik negyedéves gyorsjelentésétől, ehhez képest 629 millió eurós adózott eredményt ért el a belga pénzügyi csoport. Holnap extra...
Washington és Moszkva közeledése a szankciós politika végét jelentheti már a közeljövőben. Trump eddig érdektelennek bizonyult a NATO európai biztonsági garanciái iránt, ezért az EU állandó katonai-hadműveleti struktúrát hozna létre, saját főhadiszállással. A lengyeleknél és Koszovóban érezhetően nőnek a geopolitikai aggodalmak.
Pályakarbantartási munkák miatt vasárnap pótlóbusz jár az M3-as metró helyett Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
A tavaly év végi 74,7 százalékról szeptemberre 74,2 százalékra csökkent a bruttó adósságunk a GDP arányában - derül ki az MNB csütörtökön közölt statisztikájából. Ezzel gyakorlatilag kipipálhatja a...
Legfeljebb 300 millió forintos, maximum 80 százalékos kedvezményt is kaphatnak jövőre a tranzakciós illetékből azok a bankok, amelyek két év alatt 20-százalékkal növelik a hitelállományukat. Igaz, ez...
Egy rendőr halála „kellett” ahhoz, hogy a hatóságok érdemben fellépjenek a Magyar Nemzeti Arcvonal ellen, miközben a szélsőséges szervezet már 26 éve a nemzetbiztonsági szolgálatok látóterében volt. A bőnyi tragédia után újabb és újabb kérdések jönnek felszínre, a pártok – szokás szerint – egymásra mutogatnak.