A kvótareferendum kampányában nem vett részt, s nem is azonosítja magát vele - jelentette ki Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős tagja.
Követeli az LMP, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra, pontosan mekkora leépítést tervez a közszférában, milyen tanulmányokra alapozzák a leépítést, és a bürokráciában dolgozókon túl mennyi orvost, ápolót és tanárt bocsátanának el - mondta Gál József, a párt szóvivője.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Wall Street-i bankárok idén sem számíthatnak vaskos bónuszokra, sőt, várhatóan már harmadik éve csökkenni fog a teljesítményük után kapott extrapénzük. A Johnson...
A focipályán – szerencsére – nem túl gyakori az olyan sérülés, ami nem deréktól lefele keletkezik, a Fenerbahce holland támadója szemsérülést szenvedett vasárnap az Akhisar Belediyespor elleni bajnokin.
A magyar munkaadók még a világátlagnál is nehezebb helyzetben vannak, ami a munkaerőhiányt illeti: globálisan a cégek 40, Magyarországon 57 százalékának jelent problémát egy-egy állást betölteni - derült ki a Manpower felméréséből.
Az autizmussal élőknek, családtagjaiknak, szakembereknek, valamint laikus érdeklődőknek nyit információs központokat az Autisták Országos Szövetsége kormányzati támogatással.
Az EU fiataljainak legnagyobb problémája a munkanélküliség és az ezzel sok esetben összefüggő radikalizáció - mondta Navracsics Tibor egy pécsi konferencián.
Már nemcsak a nyugati bérekkel, hanem az ipar kereseteivel is versenyezniük kell a kereskedelmi láncoknak - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a Hír tv-nek. A Jobbik otthonteremtési programot indítana.
A nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint 2017. január 1-jétől az ezen időpont előtt megállapított vagy folyósított öregségi nyugdíj - ideértve a nők kedvezményes nyugdíját is -, továbbá a (baleseti) hozzátartozói nyugellátás (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) és az alábbiakban felsorolt ellátások összege 0,9 százalékkal emelkedik majd.
A Tesco Bank körülbelül 40 ezer ügyfele tapasztalhatott gyanús tranzakciókat a számláján a hétvégén, közülük 20 ezer embernél történt már bizonyosan visszaélés. A bank egyelőre nem közölte, pontosan...
Szerdán teszi közzé harmadik negyedéves számait a Magyar Telekom. A vállalat által gyűjtött konszenzus alapján az elemzők arra számítanak, hogy az egy évvel korábbihoz képest a bevételek 5,8...
A boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériuma megerősítette, hogy a rendőrség a hét végén elfogott egy férfit, akit a szerb rendőrség illegális fegyver- és robbanószer-előállítással és -kereskedelemmel gyanúsít.
Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium 2017-es ellenőrzési tervéből - írja az MTI.
Tél Tábornok előörsei már november 7-én megtörték a magyar iskolarendszert: a Kisképző egyik emelete hideg maradt. Mi lesz itt, ha még tényleg hideg lesz?
Az Insomnia Reklámügynökség budapesti irodája kapta az Év Kutyabarát Helye "Munkahely" kategóriájának közönségdíját, vagyis a legtöbb szavazatot. Szintén a munkahely kategóriában a Kutyabarát.hu zsűri díját a Holland Pázsit Kft., a MagNet Bank különdíját pedig a Futurion Informatikai és Szolgáltató Kft. nyerte el - írja a kutyabarat.hu.
Tavaly 44, idén újabb 26 százalékot emelkedett a BUX, ezzel megvan az új csúcs Nagy sztori a magyar részvény, egyre optimistábbak az elemzők is Nagyot ment a magyar tőzsde Tavaly 44 százalékot...
Terrortámadásokat tervezett a Balkánon, elsősorban Koszovóban az a hét férfi, akiket a hét végén fogtak el Koszovó területén - derült ki a koszovói ügyészség egy dokumentumából a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának hétfői beszámolója szerint.
A szív- és érrendszeri betegségek mellett az elhízás, valamint a különböző táplálékintolerancia-betegségek érintik legnagyobb százalékban a lakosságot. Speciális ételekkel, gyógynövényekkel a gyógyulást is elősegíthetjük, vagy túlsúly esetén erre kifejlesztett ördögnyelv alapanyagból készült tésztával a közkedvelt tésztaételek is kiválthatók.
A gerincfájdalmak sajnos már nem csak az öregek problémái. A mozgásszegény, stresszes életmód, az ülőmunka egyre több fiatalnál gerincfájdalmakat idéz elő, amiből idővel sok esetben gerincsérv is kialakulhat. Egy szakszerű masszázzsal oldhatjuk az izomgörcsöket, amik a helytelen tartásból vagy a stressz által alakultak ki.
Előállították a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistáit a hétvégén Pécsett, mert jó szokásuk szerint színesre festették az összetöredezett járdák darabjait.
A paranoid viselkedés enyhe formái még a normál személyiség részének tekinthetők, de gyakran betegség tünete, vagy önálló betegség a pszichiátrián belül. Üldözési mániának fordítása nem teljesen fedi a valóságot.
A királyság Afrika éllovasaként vállalta, hogy 2030-ig 32 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, és a lakossági energiaellátásban 52 százalékra növeli a megújítható energiák arányát.