Az európai és ázsiai gazdag befektetők elkezdtek olyan strukturált kötvényeket venni, amelyekkel sokat lehet keresni attól függően, hogy éppen melyik elnökjelölt nyeri Amerikában a választást. ...
Elkészült a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének egyik legjobb balszélsőjének, Stefan Kretzschmar pályafutásának legemlékezetesebb pillanataiból összeállított kisfilmje. Korának legtechnikásabb kézilabdázója szenzációs góljaival és rendhagyó hajviseleteinek köszönhetően vonult be a történelembe.
A vízügyi kutatások eredményei közvetlen társadalmi jelentőséggel is bírnak, többek közt ezért is elengedhetetlen, hogy új fejezet nyíljon a magyar víztudományi kutatásban - mondta Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az akadémia nemzeti víztudományi programjának első eredményeiről beszámoló pénteki konferencia megnyitóján
1956. október 23. után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett - mondta Áder János a főváros XVIII. kerületében lévő Hargita téren tartott megemlékezésen.
Végre már a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) éves pályázati menetrendje, pontosabban annak változása is áttekinthetővé vált, mivel tegnap táblázatos formában ezt...
Az LMP szerint a nyugdíjasok foglalkoztatása jelentősen segíthetne az ország munkaerőproblémáinak megoldásában, így azt a kormánynak ösztönöznie kellene és nem tiltania - közölte az MTI.
Ha magunk számára fontos, szenvedélyesen elérni vágyott célokat tudunk kitűzni, amihez kísérleteken keresztül el is jutunk, akkor sokat tettünk azért, hogy a kreativitás kibontakozzon. Ezért nem csak egyénileg, hanem szervezetileg is lehet tenni. Sőt nem csak lehet, hanem szükségszerű, mert csak a kellően innovatív cégek fognak tudni túlélni a jövőben, amelyek valamilyen új megoldással tudnak…
Magyarország a térségben vezető erővé is válhat az azonnali fizetési rendszer bevezetését tekintve. Úgy tűnik, időben léptünk, de mi kell ahhoz, hogy továbbra is a világ élvonalában tudjunk maradni? Mikor dönt az MNB a rendszer hazai bevezetéséről? Hol tartanak a környező országok, Európa és a világ az azonnali fizetések terén? A Privátbankár.hu konferenciáján sokminden kiderült.
Cambridge - Éveken át tartó hagyomány a harvardi egyetemen a lány focisták osztályozása, azonban a játékosok neve mellett szexista hozzászólások is napvilágot láttak.
Berszán Lajos címzetes kanonok, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum alapítója, Bakos-Tóth Márta klinikai gyermek-szakpszichológus, a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthonának alapítója, valamint a keresztény MÉCS Családközösségek és vezetői, Ménesi Balázs és Krisztina kapott idén Mindszenty-emlékérmet
Az őszi adócsomag egyik hangsúlyos eleme az IFRS szerint beszámoló társaságokra vonatkozó adószabályok pontosítása, az esetleges anomáliák és pontatlanságok orvoslása. A Deloitte adószakértője összefoglalja az IFRS átállást érintő leglényegesebb változásokat és az új szabályokat, egyben felhívja a figyelmet, hogy az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében fokozottabb figyelemre lesz szükség…
Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt szerezte meg a 125 cc-s géposztály világbajnoki címét Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros világbajnokság történetének legjobb magyar versenyzője! Íme az öröm pillanatai!
Egy pakisztáni bíróság elrendelte a National Geographic magazin címlapjáról világhírűvé vált afgán nő, Sharbat Gula deportálását - jelentette be egy helyi ügyész.
Miután 1919-ben bevezették az USA-ban a szesztilalmat, új korszak kezdődött az amerikaiak életében, amely a józan életmód helyett a törvény kijátszásáról és a kiskapuk kereséséről szólt.
A személyi jövedelemadózást érintő javaslatok is szerepelnek a nemrégiben a parlament elé terjesztett adótörvény-módosítási csomagban. A javaslatok egy része a nyáron már kihirdetett, részint csak jövőre hatályba lépő rendelkezéseket érinti. Cikkünk ezek közül hívja fel a figyelmet a legfontosabbakra.
Közös megegyezéssel megszűnő munkaviszonynál kötelezhető-e a munkavállaló felmondási idő letöltésére? Úgy tudom, hogy közös megegyezésnél nincs felmondási idő. Az én munkaadóm viszont 30 napot akar még ledolgoztatni.
Meghalt egy motoros, aki kisteherautóval ütközött péntek délelőtt Pátka közelében, a 811-es főúton - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
2016. év 10. hó 27. napján rendes felmondást küldtem a munkáltatómnak. Így még 30 napot le kell dolgoznom, a munkaviszonynak 11. hó 27. napján lesz csak vége. Ha nem jelenek meg a munkahelyemen a 30 nap alatt, mekkora kártérítést kell fizetnem? Heti 5 órára vagyok bejelentve, bruttó 16500 forint keresettel. A távolléti díj megfizetése mellett más kártérítési összeget is egyenlítenem kell? Ha ezt…
A magyarországi reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak - írta közleményében az Európai Bizottság pénteken.
Majdnem a felére csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon az elmúlt három évben, adta közre a KSH adatait az MTI. Ezzel Magyarország az ötödik az EU országok között 4,7 százalékos munkanélküliséggel. A listát Csehország vezeti 4 százalékkal, megelőzve Németországot (4,1%), Máltát (4,7%) és Nagy-Britanniát (4,9%). Az Eurostat szerint az unió 28 tagállamában 8,5 százalék a munkanélküliség, az…
Az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekben fontos a Magyarország és Belgium közötti párbeszéd - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután pénteken fogadta Christine Defraigne-t, a belga szenátus elnökét
Az első nap adatai igazolni látszanak azokat a szakértői előrejelzéseket, miszerint újra komoly verseny alakulhat ki a kötelező biztosítók között. A biztosítás.HU alkuszi portál által közreadott kötési statisztikák alapján 20 százalékos átlagos díjemelkedés mellett újra tízezer forint körüli átlagos megtakarítással számolhatnak a biztosítót váltó autósok.