Az élbolyban nem történt jelentős változás a tavalyi évhez képest a Forbes idei gazdaglistáján, és ismét elmondható, hogy továbbra is jól megy a kormányközeli nagyvállalkozóknak. Simicska vagyona a felére esett vissza a G-nap óta, Spéder pedig nem csak a pixisből, a Forbes-listájáról is kiesett.
Nyár óta nem volt ilyen kicsi Hillary Clinton előnye az amerikai elnökválasztási harcban, mint most. A novemberi közvélemény-kutatási adatok szerint mindössze 1-2 százalékpontos lehet Donald Trump...
Az ukránok sem menekültként, sem munkavállalóként nem jönnek tömegesen - állítja a 168 Óra, miután riportere hiába kereste a frissen érkezett ukránokat Szabolcsban, a határnál.
Összevonható-e Magyarországon élő, német állampolgárnak a szolgálati ideje? 62 éves német nőről van szó, aki Németországban 8 évet, Magyarországon 35 évet dolgozott. Jogosult-e a kedvezményes nyugdíjra Magyarországon?
Idén végzek alapszakos tanulmányaimmal a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. Ezenfelül tudni kell rólam, hogy árva vagyok. Ehhez mérten kissé aggódok amiatt, hogy diploma után mihez is kezdhetnék. A havi kiadásaimat alapvetően három forrásból fedezem: árvasági ellátás, szociális ösztöndíj (az egyetemtől), illetve diákmunka. Ha végzek az egyetemmel, akkor gyakorlatilag minden forrásom…
1953-ban születtem. 1968-tól dolgoztam 1993-ig, utána 50%-os szociális járadékot kaptam, 2012-ig. 2012-ben 58 évesen rokkantsági ellátásként, véglegesítve lettem C2-re. Németországban dolgoztam 3 évet napi 3 órát. Többet nem tudtam, mert beteg vagyok, annyira leromlott az egészségi állapotom, hogy egyáltalán semennyit nem tudok dolgozni. Külföldön ezért 80%-ot adtak. Pénzben ez csak 9 euró 44…
Sting koncertjével nyílik újra november 12-én a tavalyi párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket - jelentette be pénteken a Lagardere Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa.
A férjem 2010 óta súlyos látássérült, azaz vak! 2013-ban betöltötte a nyugdíj korhatárt és saját jogú nyugellátásban részesül. A nyugdíj betöltése előtt III. fokozatú rokkant nyugdíjas volt. Mivel azóta egy súlyos szívműtétje is volt, nagyon sok gyógyszert szed. Pár évig a XIII. kerületi Önkormányzat adott Közgyógy igazolványt, mert a gyógyszerek nagyon sokba kerültek és kerülnek ma is. Most…
Az egyre égetőbb munkaerőhiány nem pörget fel minden munkaerő-kölcsönző céget. Az egyik legnagyobb, a Manpower veszteségeket kénytelen rendezni - írja a vg.hu.
Ma hatályba lépett a Párizsi Megállapodás, amely azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.
A bukaresti parlament legerősebb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénytervezetet nyújtott be a szenátushoz a melegházasság elleni népszavazás megszervezéséről, annak reményében, hogy a referendumot a december 11-i parlamenti választásokkal egyszerre lehet lebonyolítani - közölte a Hotnews
Október elsejétől a világ vezetői devizáit tömörítő SDR-kosár részévé vált a kínai renminbi (jüan, CNY), ami egyben elismerése Kína növekvő világgazdasági szerepének valamint jelzi a kínai deviza nemzetközi szerepét is mind a kereskedelmi elszámolásokban, mind egyéb piacokon. Hol áll most a renminbi a világban és hol tart a deviza magyarországi használata és elérhetősége?
Ha a szülők nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával, akkor kiemelhetnék a gyereket a családból egy új, kormánypárti javaslat szerint. Az Abcúg.hu riportja.
Az amerikai elnökválasztás, az alacsony olajárak, továbbá a Brexit okozta bizonytalanság mind nyomás alatt tartja a világ tőzsdéit. A kora reggeli ázsiai kereskedésben a japán Nikkei 1,3 százalékkal...
Hétvégén robbant a hír, hogy Harry herceg szíve egy Meghan Markle nevű színésznőért dobog. A sajtóértesüléseket az érintettek még nem, de meg nem nevezett ismerősök, barátok és néhány rokon is megerősítette. Azóta több lap is azt feszegette, hogy vajon a vörös hajú herceg új barátnője mennyire illik a királyi család imidzsébe.
Több mint félmillió forintért cserébe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik osztályvezetője egyes cégekről adótitoknak minősülő adatokat adott ki, ellene és két társa ellen eljárás indult -...
Robbanás történt péntek reggel a főleg kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakirban, legkevesebb nyolc ember meghalt, több mint száz megsebesült - jelentette az NTV helyi tévéadó.
A különleges levelek gyűjtése a műgyűjtés egyik izgalmas formája, és a műtárgy.com eheti ajánlója ebbe az izgalmas irányzatba nyújt betekintést Zrínyi Ilona, Kossuth, Klapka és Széchenyi leveleivel....
Megkezdték a francia hatóságok péntek reggel a párizsi Stalingrad metróállomás közelében spontán kialakult menekülttábor felszámolását - jelentette a BFMTV helyi televíziós csatorna
Éveken keresztül dolgozott multinacionális környezetben, ahol rendszeresen tapasztalta, hogy a munkavállalók és a munkaadók sokszor nem értik meg egymást. Egy hajóban eveznek, mégis valahogy nem egy nyelvet beszélnek. Ennek hatására döntött úgy, hogy munkaerő-piaci szakemberként, üzlet- és karrier coachként segíti a munkaerő-piaci szereplőket egy közös kommunikációs csatorna megtalálásában.…