Több száz milliárd forintot fordít Magyarország arra, hogy teljesítse a szolidaritás kötelezettségéből fakadó nemzetközi feladatait - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón
A novemberben Párizsban és a márciusban Brüsszelben elkövetett terrortámadások nyomán indított belgiumi műveletek során sorozatos és súlyos rendőri túlkapások történetek a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet jelentése szerint - írta a La Libre Belgique belga napilap pénteken
A pilisszentkereszti sírkertben vettek végső búcsút szerettei, barátai és kollégái Pálvölgyi Pétertől, az NNI Bőnyben meggyilkolt főnyomozójától pénteken délután. A hősi halott rendőr sírhejénél díszsortűz dördült, majd felharsantak a rendőrségi szirénák és ezt követően eresztették le a sírgödörbe a koporsót.
Tavaly nyáron illegálisan Magyarországra érkezett szír állampolgárok kirablóit ítélték el azon a csütörtöki tárgyaláson, amelyen történtek miatt a Szegedi Járásbíróság hatósági eljárás csoportosan elkövetett megzavarása bűntettének gyanújával feljelentést tett
Nem túl nagy a nyugalom a Manchester United háza táján, ez pedig meglátszik Zlatan Ibrahimovic, a Fenerbahce elleni 2-1-es Európa Liga kudarc során mutatott reakcióján is.
Budapest — Petics Kristóf (19) kezdi felfogni, hogy teljesen új időszámítás kezdődik az életében, miután kizárták az X-Faktorból, hiszen verekedésbe keveredett.
Amikor a kőolaj nemzetközi piacán a határidős árak az időben előrehaladva emelkednek és meghaladják a spot(azonnali) tőzsdei árat, contangóról beszélünk. Paradox módon minél alacsonyabbra zuhan a...
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Törökországban a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t, miután kora hajnalban őrizetbe vették, reggel pedig a bíróság elé állították őket - jelentette az NTV török hírtelevízió.
Nyitra - Bűnösnek találták az apát, akinek a kislánya meghalt a felforrósodott kocsiban. Jozef K. tavaly nyáron a nagy forróságban felejtette gyermekét a kocsi hátsó ülésén és elment dolgozni. Mire észbe kapott az apuka, a kislány meghalt.
Több száz milliárd forintot fordít Magyarország arra, hogy teljesítse a szolidaritás kötelezettségéből fakadó nemzetközi feladatait - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón
A PSA és a GEFCO egy új, 8 milliárd euró értékű kizárólagos szerződést írt alá, mely alapján az autógyártók teljes globális gyártási ellátási láncát a GEFCO fogja kezelni és optimalizálni. A megállapodás megerősíti, hogy a GEFCO a PSA csoport első számú szolgáltatója Európában, világviszonylatban pedig második. Az öt évre szóló megállapodás 2017. január 1-jén lép hatályba.
Életének 89. évében elhunyt Eckhardt Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Országos Onkológiai Intézet nyugalmazott főigazgatója, akit a magyarországi daganat-kemoterápia megalapozójaként és a klinikaionkológus-képzés beindítójaként tisztelnek.
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Törökországban a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t, miután kora hajnalban őrizetbe vették, reggel pedig a bíróság elé állították őket - jelentette az NTV török hírtelevízió
Az Európai Uniónak fel kell készülnie arra a helyzetre is, hogy nem sikerül megvalósítani a migránsok visszaadásáról Törökországgal kötött megállapodást, ugyanakkor fontos, hogy a balkáni migrációs útvonal továbbra is zárva maradjon
Egy amerikai katona meghalt, két társa életveszélyesen megsebesült egy lövöldözésben, amikor Jordániában megközelítettek egy katonai kiképző létesítményt - közölte két nevének elhallgatását kérő amerikai illetékes.
Székesfehérvár - Tegnap hajnalban fogták el a fehérvári nyomozók azt a nőt, aki a háziorvos új asszisztensének adta ki magát idős emberek otthonában. A székesfehérvári nő gyógyító takarót is árult, rendszeresen kért több tízezer forintot érte.
Komoly beruházásokat hajt végre a Mol a vegyiparban, hogy ezzel függetlenítse magát az üzemanyag-gyártástól - mondta a Reutersnek adott interjúban Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója. Az...
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este Rigába utazik, ahol szombaton részt vesz a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón és kísérőprogramjain - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki...
Nem változik a brit uniós tagság megszüntetésének (Brexit) menetrendje a londoni felsőbíróság azon döntése miatt, hogy a kormány csak a parlament jóváhagyásával indíthatja el az EU-tagság...
Ötszázötvenmillió forintos önkormányzati forrásból újították fel az ivóvíz- és szennyvízhálózatot Pécs egyik, hozzávetőleg hatezer lakosú családi házas övezetében - mondta Csizi Péter, a terület fideszes országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján a baranyai megyeszékhelyen.
Greenwill — Csodával határos módon menekült meg az egyesült államokbeli Dél-Karolinában egy szexuális bűnöző karmaiból Kala Brown (30), akit már három hónapja kerestek a rendőrök.
Emelkedett a magyar fogyasztók bizalma a harmadik negyedévben, a Nielsen fogyasztóibizalom-indexe 64 pontra emelkedett az előző, második negyedévi 57 pontról - közölte a piackutató pénteken
Civilek, köztük sok kisgyermek halt meg abban az akcióban, amit Afganisztán északi részén, Kunduz tartományban hajtottak végre amerikai és afgán katonák két tálib vezető és azok harcosai ellen. Az akcióhoz kapcsolódó légicsapásokban haltak meg a gyerekek, akiket ma helyeztek végső nyugalomra. Figyelem, galériánkban a nyugalom megzavarására alkalmas fotókat talál, csak 18 év feletti erős idegzetű…