Az IT Services Hungary (ITSH) Kft. három vidéki telephelyén, Szegeden, Debrecenben és Pécsen 4,6 milliárd forintos beruházással 360 új munkahelyet hoz létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Richter Gedeon Nyrt. 13,63 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el 2016 harmadik negyedévében, ami csaknem duplája a múlt év azonos időszakában elért nyereségnek.
A Williams csapata november 3-án bejelentette, hogy Valtteri Bottas mellé leszerződtette a 18 esztendős Lance Strollt a visszavonuló Felipe Massa helyére.
Tegnap nem volt jó a hangulat a világ tőzsdéin, ami nem is csoda, hiszen több hír érkezett, ami elbizonytalaníthatta a befektetőket. Ma nyitáskor nem jött el a megnyugvás a tőzsdéken, azonban a...
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) vállalhatatlannak nevezte az Újpest FC által az elmúlt napokban, a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban megjelentetett sajtóközleményeket, amelyektől elhatárolódik
A laboratórium által kiadott eredmény szerint a Szatmári ágyas szilvapálinka minősége nem megfelelő, súlyos íz és illathibája van, ezért a termék visszahívása a "nem megfelelőség" miatt történt - mondta Horváthné Sélley Erzsébet, a Vas Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági, növény- és talajvédelmi főosztályának vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére
Beteg a munkavállaló? Hiába hoz orvosi igazolást, ha elmulasztja egyéb kötelezettségét, megnézheti magát. Másrészt a munkáltatónak ajánlatos érdeklődni az alkalmazott hogyléte felől. Bírósági példákkal hívjuk fel a figyelmet, mit ne mulasszon el keresőképtelenség esetén a munkavállaló és a munkáltató.
Megkezdték a francia hatóságok csütörtökön az észak-franciaországi Calais-ban a konténertábor utolsó lakóinak, mintegy 350-400 nőnek és kisgyerekeknek az elszállítását.
Napok alatt 2 százalékkal gyengült az amerikai dollár a főbb devizákkal szemben a növekvő Trump-veszély hatására, de kezd olyan szintekig visszaesni, ahonnan jó eséllyel fordulhat. Ezt táplálhatja az...
Éles lőfegyverrel támadt két diákra egy vagyonőr még februárban Lőrinciben, ellene végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Gyöngyösi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.
A német alkotmányvédelmi hivatal szerint még soha nem volt ekkora a terrorveszély Németországban. Ennek egyik oka, hogy az Iszlám Állam közel-keleti visszaszorulásával sok dzsihadista visszatérhet Európába, és a már itt tartózkodó szimpatizánsok is aktívabbá válhatnak - erről beszélt Georg Spöttle biztonsági szakértő. Megjegyezte, sok európai úgy válik terroristává, hogy elvakítja a szerelem.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A negyedéves jelentés előtt, de az új stratégia meghirdetése után kérdeztük a hazai befektetési szolgáltatókat, hogyan látják a Mol jövőjét: tényleg szívesebben vásárolunk majd a benzinkúton, és az elektromos autónkat is ott töltjük majd? Számíthatnak-e folyamatosan növekvő osztalékra a befektetők. Nagyot fordulhat a Mollal a világ 2030-ig.
Babos Tímea másodszor is kikapott a 2,2 millió dollár összdíjazású Bajnokok Tornája szezonzáró női tenisztornán a kínai Csuhajban, ezzel nem jutott a négy közé.
Magyar Narancs: találka és "közös éjszaka" Splitben, ide-oda járkál a horvátoknál a körözött luxusjacht, ők is nyakig benne vannak a légyottban, a szív szavának nem kell nyelvi tolmács...
Igazságtétel és demokratizálás címmel korrupcióellenes és elszámoltatási programot indított az Együtt - közölte Pataki Márton, az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.
A közvélemény-kutatási eredmények alapján a novemberi amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton győzelmi esélye szerdán még mindig 70% volt. Donald Trump az elnökséghez szükséges elektori székek...