Görögország, valamint a befektetők már kész tényként kezelték, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei december 5-i ülésükön rábólintanak az adósságkönnyítésre. Ehhez azonban az IMF-re is szükség van, ők azonban még nem döntöttek: a cserébe kért munkaerőpiaci reformokkal és a privatizációval elégedetlenek.
Története során először nem közvetíti a következő olimpiákat a német állami televízió, az ARD és a ZDF, miután nem sikerült megegyeznie a jogokat birtokló amerikai Discoveryvel.
Amikor a szakdolgozatomat írtam poszt-posztmodern amerikai irodalom témában, rengeteg tanulmányt olvastam traumairodalom, kollektív, illetve egyéni trauma témában.
Úgy tűnik, kifulladt a Trump megválasztását követő, több mint két hete tartó tőzsdei emelkedés, az összes fontosabb amerikai részvényindex mínuszban zárta a mai kereskedést. A Dow Jones Industrial 0...
Hétfőn ezrek vonultak Havannában a Forradalom térre, hogy búcsút vegyenek a múlt héten elhunyt Fidel Castro volt elnöktől, akinek hamvait ideiglenesen a kubai fővárosnak ezen az emblematikus helyszínén, az ország nemzeti hősének, José Martínak állított emlékműnél helyezték el.
Lövöldözés volt az ohiói Columbus egyetemén, heten megsebesültek, egyikük válságos állapotban van, a lövöldöző elmenekült - jelentette az amerikai sajtó.
A podgoricai parlament megválasztotta az új montenegrói kormányt, ezzel Dusko Markovic, az eddig is kormányzó, baloldali Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) alelnöke lett az Adria-parti állam új miniszterelnöke.
Igencsak találó videót találtunk a Facebookon, hogy mit élhetett át Nico Rosberg csapattársa, Lewis Hamilton mögött a vasárnapi szezonzáró forma-1-es Abu-dzabi Nagydíjon!
Két holttestet találtak egy barabási házban hétfőn: egy férfit és anyját találták holtan az ukrán határnál fekvő településen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Komoly kételyekről tett említést a görög adósságszolgálat fenntarthatóságával kapcsolatban Benoit Coeure, az EKB Igazgatóságának tagja egy athéni konferencián alig néhány nappal az euróövezeti...
Noha egyre jobban beszivárog a köztudatba az elektromos autózás és a hagyományos hajtásláncú modellekéhez képest csekélyebb hatótávolságot is kezdik megemészteni az emberek, a gyártók az eladhatóság és használhatóság érdekében igyekeznek minél jobb akkumulátorokat alkalmazni. Úgy tűnik, a Toyota lesz az egyik pionírja az akkutechnológiának – a hírek szerint a japánok nagy áttörést értek el.
Bizonytalan, hogy pályára tud-e lépni a szombat délutáni, Real Madrid elleni El Clásicón a Barcelona labdarúgócsapatának vasárnap megsérült hátvédje, Jordi Alba.
Múlt pénteken 5-5 forinttal emelkedett az üzemanyagok ára, a héten pedig folytatódik a számunkra negatív tendencia: szerdától megint többet fizethetünk a kutakon.
Londoni pénzügyi elemzők szerint jövőre az eddig vártnál valószínűleg gyorsabban nő a magyar gazdaság és az infláció is a jelenlegi ösztönző környezetben, ami kérdésessé teheti a Magyar Nemzeti Bank...
A gazdaság fejlettségét mérő GDP-mutató Nógrád megyében volt a legrosszabb 2015-ben Magyarországon - olvasható a megye múlt évi gazdasági helyzetét elemző TOP 50 című kiadványban.
Ismeretlenek vörös festékkel leöntötték, és antiszemita tartalmú röplapokkal körbeszórták az idén októberben felállított holokauszt-emlékművet Ungvár központjában - adta hírül hétfőn a mukachevo.net munkácsi hírportál.
Halálra gázolt egy embert a HÉV Budapest XVI. kerületében, Sashalom és Mátyásföld repülőtér állomás között hétfő délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Sorozatunkban hétről-hétre, minden hétfőn összegyűjtjük azon recepteket, amelyeket a legtöbben kerestek a mindmegette.hu-n, like-oltatok vagy osztottatok meg a facebookon az elmúlt 7 napban. Aki valamelyiket kihagyta volna, most pótolhatja, mellényúlni nem lehet!
Ez a nagyon látványos videó megmutatja, mennyit fejlődött a kormánykerék az F1-es autókban Stirling Moss 1957-es idényben használt modelljétől napjainkig.
A Borussia Dortmund legyőzéséhez góllal és gólpasszal hozzájáruló Huszti Szabolcsot akár a forduló legjobbjának is megválaszthatják a német labdarúgó-bajnokságban.
A szíriai arab vörös félhold szervezet 4000 embert regisztrált a kormányerők uralta nyugat-aleppói Dzsibrín kerületében, akik a lázadók kezén lévő keleti városrészekből menekültek el - közölte hétfőn Jens Laerke ENSZ-szóvivő.