Súlyos betegséget követően, életének 61. évében, péntek este elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója - erősítette meg szombaton a beol.hu hírportál értesülését az intézmény sajtóreferense az MTI-nek.
Daniel Ricciardo a Mercedesek mögött megszerezte a harmadik pozíciót, és az a célja, hogy vasárnap ezt győzelemre váltsa eltérő taktikájukkal. Tovább »
12 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki tabellát, de Lewis Hamilton mögül, csak a második helyről rajtolhat majd a szezon utolsó versenyén, Abu Dhabiban Nico Rosberg. Tovább »
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff kijelentette, felesleges összeesküvés-elméleteket szőni a csapat szerelőgárdájának rotációja kapcsán, az istálló szándéka ugyanis nem az volt, hogy azzal hátráltassák egyik vagy másik versenyzőt. Tovább »
Az ellenzéki párt szerint az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk alapján a miniszterelnök, valamint kormányának több tagja is egyik okozója lehetett a Quaestor-csődnek.
Vasárnap kezdetben többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan várható eső, zápor, majd délután északnyugat felől csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen lesz csapadék, de késő estétől északkeleten a hegyekben néhol már hózápor is előfordulhat.
Németországban fellángolt a nyugdíjak körüli vita, különösen sérelmezik, hogy egy ugyanolyan bruttó bérű szakmunkás Ausztriában 40 százalékkal több nyugdíjra számíthat, mint Németországban. Kiderült, hogy külön kéne nyugdíjra takarékoskodni.
Világhírű divattervezők, designerek, építészek tervei alapján készült Madrid karácsonyi díszkivilágítása, amely a következő hat hétben ünnepi hangulatot varázsol a spanyol fővárosba.
A júliusi, sikertelen puccskísérletet követően Törökországban bevezetett rendkívüli állapotot újra és újra három hónappal meg lehet hosszabbítani - emlékeztetett szombaton, hívei előtt mondott beszédében Recep Tayyip Erdogan török államfő Isztambulban.
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője alapvetően elégedett az időmérőn megszerzett ötödik pozícióval, és szerinte a dobogó is elérhető számára a vasárnapi versenyen. Tovább »
Idén 1,4%-kal, 256 ezer milliárd dollárra nőtt a világ felnőtt lakosságának összvagyona, ami főként a felnőtt lakosok számának emelkedésével magyarázható, az egy főre jutó vagyon ugyanis nem...
Fidel Castro halála erős érzelmeket vált ki a kubaiakból, Castro emberek, családok és népe sorsát változtatta meg, óriási hatását pedig a történelem fogja feljegyezni és megítélni - tudatta szombaton közleményben Barack Obama amerikai elnök.
A júliusi, sikertelen puccskísérletet követően Törökországban bevezetett rendkívüli állapotot újra és újra három hónappal meg lehet hosszabbítani - emlékeztetett a török államfő.
Fidel Castro halála szomorú hír - nyilatkozott szombaton Ferenc pápa a helyi idő szerint péntek este, 90 éves korában elhunyt volt kubai vezető halálhírére reagálva.
A kormány és az agrártárca kiemelt célja, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Bábolnán, a bábolnai arablótenyésztés kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján.
Fidel Castro brutális diktátor volt, aki csaknem hatvan éven át elnyomta a saját népét - reagált szombaton Donald Trump megválasztott amerikai elnök Fidel Castro péntek esti halálára.
Bt.-s vállalkozásunk egyszerűsített végelszámolással megszűnik. A bt. vagyona között szerepel egy ingatlan, amelyet magánszemélytől vásároltunk (áfa nélkül). Az értéknövelő felújítás miatt viszont levonható áfánk keletkezett, amelyet vissza is igényeltünk. A végelszámolás befejezésekor vagyonfelosztással fog a tagok tulajdonába kerülni. Kérdésünk: hogyan kell az áfát bevallani, illetve mi lesz az…