A pénteki utolsó, negyedik elődöntőből is hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, ezzel kialakult a középdöntő mezőnye.
Michelisz Norbert negyedik helyen ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó versenyének második futamán, így z összetettben a 4. helyen zárta az évet.
A Red Bull Racing meghosszabbította névadó partnerségét a TAG Heuer cégóriással egészen a 2018-as szezon végéig, jelentette be az alakulat pénteken a szezonzárónak helyet adó Abu Dhabiban. Tovább »
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Donald Trump jobb elnök lesz, mint azt a liberális és baloldali politikai és piaci megfigyelők feltételezik, de rosszabb lesz ahhoz képest, mint amit a piacok, a Wall Street főszereplői várnak tőle, nyilatkozta az alapblog.hu-nak Steen Jakobsen a Saxo fő befektetési igazgatója és stratégája. Jakobsen kimondottan optimista a következő éveket illetően, úgy gondolja hogy a világgazdaságban – a Trump…
Magyarország erősödik, ennek hatásait az embereknek is érezniük kell, erről szól a fizetések emelkedését jelentő bérmegállapodás - hangoztatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán péntek este.