Akár százmillióan is az államkasszához járulhatnak, hogy befizessék, amit elmulasztottak. Az indiai kormány ugyanis megunta az adóelkerülést, és drákói intézkedéseket vezetett be. Kivonták a két legnagyobb címletű bankjegyet, így a nagy összegeket tulajdonosaik kénytelenek bankszámlára helyezni, és megfizetni az adót, ha ezt korábban nem tették.
Leállította működése egy részét a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek – írja a Magyar Idők.
A Jobbik és az IKSZ a kommunizmus bűneinek tagadása miatt jelentette fel az MSZP-s politikust, akinek ha kimondják bűnösségét, akár 3 év börtönt is kaphat.
Minden évben a nők újabb és újabb korosztályának van lehetősége a korhatár betöltése előtti nyugdíjba menetelre. A mostani „újoncok” számára foglaltuk össze e kedvezményes nyugdíj feltételeit.
A mezőgazdasági termelők helyzetének javítása érdekében Brüsszelnek meg kell reformálnia az ellátási láncra vonatkozó szakpolitikai keretrendszert, vissza kell szorítania a tisztességtelen kereskedelmi módszereket és meg kell könnyítenie a hozzáférést a forrásokhoz - hangsúlyozták az Európai Bizottság (EB) által megbízott, mezőgazdasági piacokat vizsgáló munkacsoport hétfőn közzétett ajánlásaiban.
Sárga lesz az új ötezres bankjegy, amelyet márciustól lehet majd használni. De több biztonsági elem is változik majd, hogy visszaszorítsák a pénzhamisítást. A kétezres is megújul, de ennek a színvilága hasonlít majd a mostanihoz. A jegybank szerint a fizető automaták miatt is fontos a papírpénzek cseréje. Részletek a videóban.
A Magyarországon ötszáz kilométernyi vonalat üzemeltető társaság 26 IC-kocsit vásárolt az osztrák vasúttól, tíz Flirt motorvonatot pedig 2018-ig állít forgalomba.
A dollárnak Trump győzelmét követően megindult felértékelődése a fejlődő piacokat érzékenyen érintette, ebben a környezetben azonban viszonylag nagy stabilitást mutatnak ma reggel az ázsiai...
Szerződést bontott a gyanú szerint Orbán Viktorral is üzleti kapcsolatban álló szaudi milliárdos, a többek közt terrorizmus támogatásával és nukleáris technológiával való kereskedéssel is vádolt Gaith Pharaon cégével a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Az ATV megkeresésére a kereskedőháznál azt mondták, a szerződésbontás nem a Pharaon körüli botrány miatt történt, hanem azért, mert a Food Prominence…
A kilencszeres olimpiai bajnok Usain Bolt a német labdarúgó-bajnokságban és a Bajnokok Ligájában szereplő Borussia Dortmund csapatával edzhet a közeljövőben.
A múlt heti amerikai elnökválasztás után tartott első sajtókonferenciáján, hétfőn Barack Obama elnök leszögezte: a napokban személyesen erősíti meg európai partnereinek, hogy Washington együttműködési elkötelezettsége változatlan marad.
Nagyot fordult az olajár, tegnap még többhavi mélyponton jártak az árak, ma reggel pedig jelentősebb emelkedés látszik. Az emelkedést az OPEC közelgő ülésével kapcsolatos növekvő bizakodás és a short...
A párhuzamosságok megszüntetésével racionalizálják működésüket a Pallas Athéné Alapítványok, a tulajdonukban álló gazdasági társaságoknál pedig felügyelőbizottságok, igazgatóságok szűnnek meg vagy csökken létszámuk, és ahol lehetséges, a tisztségeket belső munkavállalók töltik be, külön díjazás nélkül.
20%-os jövedelemnövekedésről írt alá megállapodást a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete a kecskeméti Mercedes-gyárral. A Vasassal is párhuzamosan zajlottak a tárgyalások, de ott nem jött létre megállapodás, így sztrájkbizottságot alapítanak, adta hírül a Hírös.hu.
A szakszervezet úgy látja, hogy a munkavállalók, és így természetesen a szakszervezetek számára is kedvezőnek minősíthető javaslatot terjesztett elő a kormány a minimálbérek és a minimálbérek feletti bérek felzárkóztatása érdekében, derül ki a Munkástanácsok közleményéből.
Drasztikusan csökken az itthon rendelkezésre álló munkaerő, amelynek oka az a demográfiai tendencia, hogy évente 30-40 ezerrel többen halnak meg, mint ahányan születnek. Valamint évente közel 50 ezren vándorolnak el és keresnek másutt munkát, írja véleménycikkben a Világgazdaság.
Két évvel emelkedett átlagosan a munkában töltött idő az Európai Unió tagországaiban az elmúlt tíz év alatt - írta az unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn kiadott jelentésében. Így átlagosan 35,4 évet dolgoznak az Unió állampolgárai.
A Bika nem ért egyet a családtagjaival és nem is hajlandó engedni az igazából, a Szűz mostani találkozása egy életre szóló barátság lehet, a Skorpió akkor éri el a célját, ha lépésről-lépésre halad.
Érdemes beleadniuk a befektetőknek a Trump-győzelem utáni részvénypiaci raliba és csökkenteni a kitettséget a fejlődő piacok irányába - figyelmeztet a JP Morgan. El kell adni a részvényeket! ...