A nemzetközi rendőrségi szervezet, az Interpol 85. közgyűlésén Hegyaljai Mátyást, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárát választották meg a szervezet végrehajtó bizottsága európai tagjának csütörtökön.
A nap nagy részében gyönyörűen emelkedtek a részvényindexek, de a végén eléggé elromlott a hangulat. Főleg az amerikai technológiai szektor esett nagyot. A BUX azonban még új csúcsra tudott menni, stabilan 8000 felett járt az OTP. A forint viszont eléggé nagyot esett.
A kruppot főleg vírus-, ritkábban baktériumfertőzés okozza. Jellegzetessége, hogy általában váratlanul, az éjszakai órákban kezdődő ugató vagy lónyerítéshez hasonlító köhögéssel, rekedtséggel indul.
kb. 25 szem szilva 3-4 db alma 15 dkg túró 6 ek tej 6 ek napraforgóolaj 7,5 dkg cukor 1 tasak vaníliás cukor 1 tasak sütőpor 1 csipet só 30 dkg liszt fahéjas porcukor (a szóráshoz)
Öt új útvonallal bővült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér téli menetrendje, a Budapesten jelentős forgalmat bonyolító három nagy légitársaság, a Wizz Air, a Ryanair és az easyJet is bővíti téli...
Orbán Viktor szerint a bérek határozott emelésére van szükség, ezt pedig csak a versenyképes vállalkozások tudják finanszírozni. A miniszterelnök ennek érdekében mérsékelné a munkáltatói járulékokat, csökkentené a társasági adó és a személyi jövedelemadó kulcsát is. A vállalkozói érdekképviseletek szerint az a legfőbb kérdés, hogy milyen mértékű csökkentést bír el a költségvetés. Részletek a…
Dehonesztáló kifejezésekkel illette a legutóbbi közgyűlésen Szolnok Fideszes polgármestere a teremben tartózkodó idős hölgyeket azt követően, hogy az egyik napirendi témához egyikük hozzászólt.
Országos szervezésű sztrájkot hirdet december 5-ére a szociális ágazatban dolgozókért a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).
A nagyobb európai tőzsdéken uralkodó rossz hangulat után vegyesen nyitottak a fontosabb amerikai részvényindexek. A Dow Jones például új történelmi csúcsra tört a nyitást követően, az S&P és a Nasdaq...
Moszkva abban bízik, hogy az amerikai elnökválasztást követően normalizálódnak a kapcsolatai Washingtonnal - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.
Változhatnak a szociális és gyermekvédelmi törvények, ezek között a kormány folytatná és kiterjesztené az intézménytelenítési programot, felülvizsgálnák a támogatott lakhatás szabályait és tovább finomítanák a házi segítségnyújtás rendszerét.
Másfél órán keresztül tárgyaltak egymással. Ez volt a hatalomátadás első hivatalos lépése. A legfontosabb, hogy a folyamat nyugodt legyen - mondta Obama.
Diego Costa sérülés miatt kihagyja a spanyol labdarúgó-válogatott Macedónia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzését, valamint az Angliával szembeni barátságos találkozót.
Kilenc nő, köztük orvos, egészségügyi szakdolgozó, pedagógus és szociális területen dolgozó szakember vehette át idén az Aranyanyu díjat, amelyet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nők munkájának elismerésére alapítottak hat évvel ezelőtt.
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön hatályon kívül helyezte elsőfokú Törvényszékének korábbi ítéletet, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint megsemmisítette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát is.
A 2007-es 77 százalékról 2015-re már a GDP 128 százalékára nőtt a banki hitelek aránya a fejlődő országokban. Ez különösen gazdasági hanyatlás időszakában veszélyes, ilyenkor megnőhet a bedőlő hitelek száma. A Roland Berger tanulmánya szerint a Brexit fokozza a bizonytalanságot és még tovább növelheti a nem teljesítő hitelek arányát. Ezt csak akkor tudják elkerülni a bankok, ha időben…
Látszólag nem sokat számítanak a kifizetett osztalékok a tőzsdei vállalatoknál, a jelenlegi 1-3 százalék azonban hosszú távon nagyon is megdobhatja a befektetések értékét.
A leendő amerikai elnök Washingtoni látogatásra hívta meg a brit miniszterelnököt. A brit médiában feltűnést keltett, hogy csak tizediknek invitálta meg.
Trump kampányígéretei szerint a banki szabályozás mérséklésével igyekezné ösztönözni a pénzintézeteket, hogy aktívabban járuljanak hozzá az USA gazdasági növekedéséhez, épp ezért a nagyobb bankok...
Ezrek vonultak utcára Amerika szerte Donald Trump győzelme után. A tüntetők a frissen választott elnök ellen demonstráltak. Az Egyesült Államokból Vizin Balázs tudósít.
Szigorú és a jelenleginél jóval komplikáltabb szabályozás vonatkozik majd a 2019. január 1. után kibocsátott utalványokra, miután az EU elfogadta az utalványok áfakezelését módosító irányelvét – hívja fel az érintett cégek figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó vállalat rámutat: a kibocsátói áfakötelezettség bevezetése mellett az új szabályozás adózási szempontból különbséget tesz majd…
Csaknem minden vizsgált nagy-britanniai állatban megtalálták a betegséget okozó baktériumokat. Ez váratlan eredmény. A szakértők szerint az embereknek nem kell félni, Közép-Európában sem, mert kevés kapcsolatuk van a mókusokkal.
Az iraki erők a Moszultól mintegy harminc kilométerre délre fekvő Nimrúd történelmi városa felé nyomultak csütörtökön, a várost korábban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szinte a földdel tette egyenlővé.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy 1600 doboz adózatlan cigarettát találtak egy gyulai férfi házában. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.
Mintegy 40 ezer új kijelzőt állít rendszerbe üzleteiben a szlovák Orange, de számos hazai bolt, például a LEGO márkaboltok is jelentős lépéseket tettek az elektronikus polccímkék terén. Arra is van példa, hogy kis, vidéki élelmiszerboltok vezetnek be ilyen rendszereket.
Fergetegesre sikerült az utcai freestyle foci-vb kedd esti, londoni döntője, amelyet nagy csatában az argentin Carlos Alberto Iacono nyert meg a japán Takahasi Koszukével szemben. A dél-amerikai játékos kézen állva, vádlival dekázott - ezzel lekenyerezve a zsűri tagjait, köztük a korábbi MU-kedvenc, szakkommentátor Gary Neville-t.