A szilveszteri támadások és a menekültválság kezelésének sikertelensége miatt veszélyes helyzetbe került Angela Merkel német kancellár, mert a közhangulat romlik, pártjában pedig már arról beszélnek, hogy szükség esetén nélküle kell irányváltást végrehajtani. Újabban a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is nyíltan bírálják, holott eddig támaszkodhatott rájuk a menekültügyben. Hétvégi német…
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján
Csemő - Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik feltételezhetően elkövették a csemői gyilkosságot. N. Zsoltot (35) január 16-án este, társát M. Róbertet (28) pedig a január 17-én reggel fogták el Nagykőrösön.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok feloldotta valamennyi iráni nukleáris programmal összefüggő gazdasági és pénzügyi szankcióját, miután a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése...
Fontos részletek előzetes nyilvánosságra kerülése után a CBS amerikai televízió vasárnap este sugározta a Sean Penn-nel készített teljes interjút, amelyben a sztár a mexikói drogbáróval történt találkozójáról beszélt.
Palermo – Még csak néhány napja van a csapatnál, deBalogh Norbert (19) múlt vasárnap bemutatkozott az olasz labdarúgó-bajnokságban a Palermo színeiben. Más kérdés, hogy keserédesre sikerült a debütálása.
A Michelin európai Technológiai Központja lett a finnországi Ivaloban található téli tesztpálya új tulajdonosa. Az újabb tesztpályával felgyorsul a téli személy-, kisteherautó és teherabroncsok...
Éles szópárbaj zajlik Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke között, ami a vasárnapi olasz sajtó szerint "történelmi minimumra" süllyesztette Olaszország és az Európai Unió kapcsolatát.
Az idén várhatóan a gazdasági kérdések helyett a politikai természetű problémák foglalkoztatják majd elsősorban a politikai döntéshozókat - mondta Polacsek Csaba, a PwC Magyarország pénzügyi és tranzakciós tanácsadó csoport igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.
Amennyiben Németország és Ausztria szigorít a migránsok fogadásán, a szlovén kormány azonnal ugyanolyan intézkedéseket vezet be, mint nyugati szomszédai - jelentette a szlovén sajtó vasárnap.
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján. A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak. Hatalmas a torlódás Budapesten a József Attila utca - Andrássy út útvonalon - jelentette a helyszínről az InfoRádió…
Elfogták a csemői gyilkosság feltételezett elkövetőit, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján közölte, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat N
Magyarország – Véletlenül bukkantak rá a kutatók egy eddig nem ismert halfajtára, melyet Barbus biharicus, azaz "bihari márna" névre kereszteltek.
Sok tekintetben jobbak a magyar fesztiválok, mint a nyugat-európaiak - jelentette ki Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője vasárnap este az M1 aktuális csatorna műsorában.
Jelzálogkölcsönt adhatnak a jövőben a borospincékre, mélygarázsokra is, mivel az ingatlan-nyilvántartás térképei ezentúl ezek elhelyezkedését és kiterjedését is feltünteti - írta szombati számában a...
A Biszku-per is mutatja, hogy milyen nehézségeket jelent a történelmi felelősség átültetése a jog területére – mondta az atv.hu-nak adott interjúban Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Az interjúból az is kiderül, hogyan viszonyul a Fidesz által „rehabilitált” kommunista vezetőkhöz, és hogy mit találtak az állambiztonsági mágnesszalagokon.
Éles szópárbaj zajlik Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke között, ami a vasárnapi olasz sajtó szerint "történelmi minimumra" süllyesztette Olaszország és az Európai Unió kapcsolatát.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: a dollárral szemben gyengült, míg az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest erősödött a magyar fizetőeszköz.
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján. A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak.
Szombat óta alaposan átalakult Buda közlekedése, ekkor fonódott össze a villamoshálózat. A változásokról részletesen írtunk akkor, most viszont arra lennénk kíváncsiak, hogy olvasóinknak mennyire vált be a dolog. Gyorsabb lett tőle a közlekedés? Voltak fennakadások? Teljes káosz és vagy apátia, vagy épp ellenkezőleg, zökkenőmentes, XXI. századi élmény volt elsőre? Mindenféle tapasztalatok lelkesen…
A család kissé felturbózott szabályokkal játssza a torpedót, hogy könnyebben belemenjenek a gyerekek fejébe a kémiai elemek. Egy négygyerekes anyuka frappáns módszert talált ki, hogy megismertesse a gyerekeivel a periódusos rendszert. Torpedójátékot játszanak otthon a táblázattal, és a hajók elsüllyesztéséhez a kémiai elemek koordinátáit kell kimondaniuk. A játékhoz valójában nem kellenek…
Budapest - Apafiguraként van jelen Gesztesi Panka életében anyukája új párja, Ádám - írja a Napi Ász. A lap szerint Gesztesi Károly zavaros viselkedése nehéz helyzet elé állítja Liptai Claudiát és új kedvesét is.
Jóval többet ér a Yahoo a mostani árfolyamnál a Barron's szerint, a cég több eszközétől is megválhat a következő hónapokban, ezzel pedig tetemes készpénzállománnyal rendelkezne a Yahoo. A Yahoo...
Bréma – Német sajtóhírek szerint a német élvonalban szereplő Werder Bremen szerződteti a Videoton középpályását, Kleinheisler Lászlót, már csak néhány részletet kell tisztázni.
Irán kész 500 ezer hordóval megemelni napi nyersolaj-exportjának volumenét - jelentette be az ország energiaügyi miniszterhelyettese vasárnap a Reuters beszámolója szerint, órákkal az után, hogy a...
Fortalezao - Csak valamiféle csodával lehet magyarázni, hogy ez a 14 hónapos kislány életben maradt! Pedig így van: Helena Beatrice Nascimento éppen a szundikált a kiságyában, amikor a baleset történt.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: a dollárral szemben gyengült, míg az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest erősödött a magyar fizetőeszköz.
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján. A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak. Hatalmas a torlódás Budapesten a József Attila utca - Andrássy út útvonalon - jelentette a helyszínről az InfoRádió…
Budapest – Priskin Tamás az év góljáért járó trófeát vehette át a Nemzeti Színházban, de csapata, a Slovan Bratislava épp Törökországban edzőtáborozott, ám még időben érkezett a segítség.
Erősödni próbál a forint az euróval szemben hétfő reggel, de így is 315 körül indul a kereskedés. A feltörekvő piacon a rubelt ismét megütötték, a dollárral szemben új történelmi mélyponton van....