Az Europol vezetője szerint tavaly 3-6 milliárd dollár közötti rekordbevételük lehetett az európai menekültváltságot kihasználó nemzetközi embercsempész hálózatoknak.
Borzalmas belegondolni, de csak a műtőasztalon dől el, megmarad-e a fél tüdeje a kis Aminának. Az életvidám kislány ritka születési rendellenességgel küzd, operálni kell, ám a beavatkozás kockázatos.
Egyéves mélyponton is járt a forint az euróval szemben az elmúlt napokban, azonban onnan hirtelen visszafordult a jegyzés. Fundamentálisan legalább annyi dolog szól a forint mellett, mint ellene, a...
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján.
„Nem igaz, hogy megszokott vizsgálatokat folytat Paks II ügyében az Európai Bizottság” - reagált Jávor Benedek, a PM társelnöke Lázár János korábbi kijelentésére, mely szerint „nem kell aggódni a vizsgálatok miatt”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is mondta, hogy a hitel első részlete fél éven belül lehívható. Közben a Magyar Nemzet arról írt, hogy februárban Orbán Viktor Moszkvába…
Ma minden második munkavállaló kap béren kívüli juttatást Magyarországon. Jó hír, hogy 2016-ban nemcsak a fizetendő közteher csökken, hanem a bérnél kedvezőbben adózó juttatások költhetősége is bővül, hiszen egyre több elfogadóhelyen fizethetünk a cafeteria kártyával - mondja Dr. Lukács Marianna, a Patika-csoport vezetője. Ráadásul a dolgozók üzemanyag-vásárlását is támogathatja ilyen formában a…
Megérkeztek Genfbe az Irán által szabadon engedett amerikai állampolgárok vasárnap este - közölte Jean-Marc Crevoisier, a svájci külügyminisztérium szóvivője.
Életének 87. évében, rövid ideig tartó betegségben vasárnap elhunyt Hirling József nyugállományú határőr ezredes, sportvezető, a Határőrség Lovasiskolájának egykori parancsnoka - közölte a család az MTI-vel.
Vasárnap esti tv-vitájukon a Demokrata Párt elnökjelöltségére aspirálók elsősorban belpolitikai kérdésekről beszéltek, Hillary Clinton nemegyszer került vetélytársai támadásainak kereszttüzébe.
A Magyar Idők azt írja, hogy a köznevelési rendszer több mint 200 milliárd forintos, uniós forrásból származó fejlesztés előtt áll. A Magyar Nemzetben az olvasható, hogy a józsefvárosi kínai bazár nem veszett el, csak átalakult.
Barcelona – Az FC Barcelona kiütötte a szinte a teljes meccset emberhátrányban végigjátszó Athletic Bilbaót a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében. Óriási torlódás van a fővárosban, a taxisok akár napokig is kitarthatnak. Az Uber ellen tiltakoznak, ami forgalmuk 50 százalékát vitte el.
Holttestet találtak a tűzoltók egy családi ház oltását követően a leégett épületben a Zala megyei Bakon - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Budapest – Ez a hét is jól kezdődik. Meglepetésszerű demonstrációba kezdtek a taxisok Budapesten a Deák tér mellett, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila út - Andrássy út kereszteződésénél. A sofőrök ezúttal is az Uber ellen tüntetnek
Február 1-jéig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki nem felel meg a bevallási nyilatkozat feltételeinek, a többi, már ismert bevallási mód valamelyikét alkalmazhatja.
Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) 2800 károsultja. Nyílt levelükben azt írták, sokan közülük emberhez méltatlan körülmények között élnek, mert június óta nem kapták meg fizetségüket.
Amennyiben Németország és Ausztria szigorít a migránsok fogadásán, a szlovén kormány azonnal ugyanolyan intézkedéseket vezet be, mint nyugati szomszédai - jelentette a szlovén sajtó vasárnap.
Kinyílt az első virág az űrben - a Nemzetközi Űrállomáson kivirágzott első virágról, egy narancssárga szirmú zinniáról küldött képet a Földre Scott Kelly, amerikai űrhajós a hétvégén.
A korábbiaktól eltérően értelmezendő fogalmak, a fő- és mellékszolgáltatások meghatározása, részlet- és előlegfizetés: ismertetjük az áfatörvény néhány fontos változását.
Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében a Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen.