Ma folytatódik az ENSZ közgyűlése, ahol ismét szó lesz a menekültválságról. Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője a Napi Kommentárban elmondta, évek óta próbálták felhívni a világ figyelmét közelgő krízisre, mindhiába. Arról viszont keveset hallani, hogy most mihez tud kezdeni a világszervezet, és milyen gyakorlati lépéseket tesz a probléma enyhítésére.
Rendkívüli radiológiai vizsgálatot végeztek a vulkánkitörésben elpusztult Pompeji városának egykori lakosain. A forró hamutól megkövült holttestek sok új információval szolgáltak az egykori lakosok életmódjáról.
A német szövetségi belügyminiszter támogatja a repülőtéri eljárás kiterjesztéséről szóló bajor javaslatot, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban kell eldönteni gyorsított eljárással, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására.
Kevés dühítőbb bűncselekmény van az autólopásnál - egy civil szervezet azonban komoly sikereket ér el abban, hogy visszajuttassa a járműveket az eredeti tulajdonosokhoz. Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület vezetője a Napi Kommentárban elmondta, mi történik az autókkal, miután ellopták őket, mekkora esély van a megtalálásra, és egy érdekes tendenciára is felhívta a figyelmet:…
Eszközként használták fel, a menekült gyereket pedig tudtán és akaratán kívül rúgta meg - mondta a Heti Válasznak adott interjújában a röszkei gyűjtőpontnál történtek után az egész világon hírhedté vált László Petra, az N1TV volt operatőre
Ha egy autót szeretnénk vásárolni, sokszor nemcsak a modell paramétereit vizsgáljuk meg, hanem utánanézünk annak is, hogy a cég, amelyik árusítja a járművet, mennyire megbízható és milyen tarifákért...
A Ryanair ír diszkont légitársaság bejelentette, hogy a menekültek esetében a jövőben nem fogja ellenőrizni, rendelkeznek-e az Európai Unióba (EU) való beutazáshoz szükséges engedéllyel. A...
2015. szeptember 29-ig 1 millió 450 ezer forint alapú és devizában törlesztett hitelelszámoló-levelet adtak postára a pénzintézetek - írja sajtóközleményben a Magyar Posta Zrt. 2015. szeptember...
Szeptemberben 200 ezer fővel bővült a foglalkoztatottság az amerikai versenyszférában - derül ki az ADP friss jelentéséből. Az adat pozitív csalódást jelent, az elemzők előzetesen 194 ezres...
Budapest – A csütörtökön megjelenő Heti Válasznak adott interjút az operatőrnő, aki azzal szerzett magának kétes hírnevet, hogy Röszkén megrúgott egy menekült gyereket és elgáncsolt egy kisfiával a karjában futó apát – a cikkből a vs.hu közölt részleteket.
A kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2015. évi fejlesztési keretének 74 milliárd forinttal 902 milliárd forintra növelését - mondta Boór Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) GINOP helyettes államtitkárságának munkatársa szerdán a Pályázati Tanácsadók Országos Szövetsége (Pátosz) konferenciáján, Budapesten.
A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője szerint nem a migránsokat, hanem elsősorban a háborút kell megállítani a bevándorlás kérdésének megoldásához.
A spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól azt az autónként 1000 eurós (313 ezer forint) összeget, amellyel az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlását támogatta - ismertette a spanyol sajtó szerdán José Manuel Soria spanyol ipari miniszter bejelentését.
A bankszektornak kihívást támasztó digitális forradalom egyes pénzügyi termékek esetében a bevételek kétharmadát is felőrölheti: a technológiai cégek lenyomják az árakat a szolgáltatások kiütésével -...
Bejrút - Oroszország a jelek szerint légicsapásokat kezdett Szíriában, az orosz hadsereg a nyugat-szíriai Homsz város közelében lévő célpontokat támadott - közölte szerdán egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó amerikai illetékes a Reuters brit hírügynökséggel.
Jóváhagyta a szlovák kormány szerdai, Nyitrán tartott kihelyezett ülésén azt, hogy Pozsony az Európai Unió (EU) luxemburgi székhelyű bíróságán megtámadja az unió belügyminiszterei által minősített többségi szavazással múlt hét kedden jóváhagyott - a migránsok kötelező elosztását előirányzó - kvótadöntést.
Lenyűgöző forgalom-növekedés, emelkedő kereskedői kereslet és az új kínálat korlátozottsága drágítja a budapesti kiskereskedelmi ingatlanpiacot a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb elemzése...
A héten elkezdődött a Hungaroring felújítása, a mostani munkafolyamatban felmarják és újraaszfaltozzák a mogyoródi Forma-1-es pálya felső, úgynevezett kopórétegét, valamint kicserélik a rázóköveket.
A színházat harminc évig Bálint András vezette, de nem pályázott újra. A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen arról is döntött, hogy további öt évig vezetheti a József Attila Színházat Nemcsák Károly, a Centrál Színházat Puskás Tamás, a Katona József Színházat pedig Máté … Folytatás
José Mourinho szerint a Chelsea gyermeteg hibák miatt veszített korábbi csapata, a Porto otthonában a BL-csoportkör 2. fordulójának keddi játéknapján (2-1). A Kékek már ötödször zakóztak az új idényben.
Délelőtt szavazott az orosz felsőház az Iszlám Állam elleni bevetésről, pár órával később fel is szálltak a gépek. Mondjuk a bombázott Homsz pont nincs az Iszlám Állam fennhatósága alatt.
A héten elkezdődött a Hungaroring felújítása, a mostani munkafolyamatban felmarják és újraaszfaltozzák a mogyoródi Forma-1-es pálya felső, úgynevezett kopórétegét, valamint kicserélik a rázóköveket.
A gazdaságfejlesztési operatív program keretében 675,1 millió forint uniós támogatással, 1 360 millió forintból környezetbarát városi járműcsaládot fejlesztett ki az Evopro Kft. A projekt keretében...
Társtettesként elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben.
Folyamatos a Városliget zöldfelületeinek újjáélesztése, már számos ponton megújították a parkot a FŐKERT szakemberei: aszfaltozást, burkolatpótlást, lépcsőjavítást végeztek az idei évben. Emellett a...
Csütörtöktől a válogatott úszók rendelkezésére áll az Istvánmezei úti medence, így elhárult a veszély, amely a sportág legjobbjainak normális felkészülését fenyegette a december eleji rövidpályás Európa-bajnokságra.
Buenos Aires – Az argentin futballista a nyáron hagyta el a BL-döntős Juventus labdarúgócsapatát, mert haza szeretett volna térni a családja miatt. Még a kiemelt béréről is lemondott - már lehet, hogy bánja a döntését.