A jövőben a 2 ezer négyzetméternél nem nagyobb telek tulajdonosa kérheti, hogy a locsoláshoz külön mérő nélkül, 10 százalékos kedvezményt kapjon a csatornadíjból - egyebek mellett ezt tartalmazza annak a rendelettervezetnek a szövege, amelyik a kormány honlapján jelent meg szerdán.
Orbán Viktor szerint Európa nem lesz képes egyedül viselni a migráció terheit, ezért arra sürgette az ENSZ főtitkárát, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a terhek globális megosztásáról, egyúttal...
"Ez egy jól időzített rendezvény, mivel még mindig nem sikerült úrrá lennünk az előttünk álló egyik legkomolyabb kihíváson", mondta Orbán Viktor az ENSZ közgyűlésén.
A családok jövőjéről tartottak konferenciát szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében Fidesz-KDNP-s EP-képviselők, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) szervezésében
A multinacionális cégeknek legalább egyszer adót kelljen fizetniük a nyereségük után, az EU-ban pedig gondoskodni kell egy tényleges minimális társaságiadó-kulcs bevezetéséről – többek között ezzel az igénnyel lép fel a multiknak nyújtott nagylelkű adókedvezmények kivizsgálására alakult speciális EP-vizsgálóbizottság jelentése, amiről novemberben szavaz a ház plenárisa.
A hagyományoknak megfelelően a Bayern különítménye is tiszteletét tette a müncheni Oktoberfesten, a sörfesztivál szerdai napján. A játékosok, edzők, vezetők, futballistafeleségek bajor népviseletben, literes korsókkal a kézben ünnepelték a fantasztikus kezdést, a kilenc tétmeccsen aratott kilenc győzelmet (a bajnokságban és a kupában)!
A donyecki szakadárok önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságának vezetője aláírta szerdán azt a megállapodást, amellyel gyakorlatilag véget ér a háború Ukrajnában.
A családok jövőjéről tartottak konferenciát szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében Fidesz-KDNP-s EP-képviselők, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) szervezésében.
Javítottak az angol klubok, mindkét manchesteri csapat győzött a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Cristiano Ronaldo a Real Madrid góllövőlistájának élére ugrott újabb két találatával, a Juventus ugyancsak 2-0-ra nyert a Sevilla ellen.
A bankok határidőre, pontosan teljesítették az ügyfelekkel való elszámolást, a forintosítás és az elszámolás a bankszektor teljes saját tőkéjének harmadát teszi ki - közölte a Magyar Bankszövetség annak kapcsán, hogy szerdán lezárult a forintalapú és devizában törlesztett devizahitelek elszámolása is.
A kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2015. évi fejlesztési keretének 74 milliárd forinttal 902 milliárd forintra növelését - mondta Boór Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság munkatársa szerdán a Pályázati Tanácsadók Országos Szövetsége (Pátosz) konferenciáján, Budapesten.
Nem fog felmondani október 1-jével hatszáz egészségügyi szakdolgozó, hiszen júliusban legitim módon kezdődtek meg a munkavállalók képviselői és az egészségügyi államtitkárság között az ágazati egyeztetések - mondta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke.
A világgazdaságban megindult átalakulási folyamat támogatása érdekében gazdaságpolitikai megújulásra és fokozott nemzetközi együttműködésre szólította fel a világ döntéshozóit Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a Council of the Americas üzleti szervezet előtt tartott beszédében Washingtonban - közölte szerdán kiadott tájékoztatójában az IMF.
Teljes körű vadászati tilalmat vezettek be a Csongrád megyei szerb és román határszakasz öt kilométeres körzetében szerdán 17 órától - tájékoztatta a megyei kormányhivatal sajtószolgálata az MTI-t.