Több ezren éjszakáztak a lényegében menekülttáborrá vált Keletiben egy feszült nap után. Tom és Jerry-vetítés éppen úgy volt, mint verekedés a takarókért. Akár tíz szétszakított család is lehet.
A Miniszterelnökség információi alapján több olyan konzorciumi partnere is van az Altus Zrt.-nek, amelyek kapcsán felmerül különböző visszaélések gyanúja.
Nemes Jeles László Saul fia című alkotása is szerepel a Londoni Filmfesztivál versenyfilmes programjában. Az 59. alkalommal megrendezett mustra október 7-én nyílik meg a Meryl Streep főszereplésével forgatott, Suffragette című dráma európai premierjével.
A Frankel Leó úton folyamatosan dolgoznak a Budapesti Közlekedési Központ szakemberei a fonódóvillamos-beruházáson, kábelrendezési munkálatokat rendszeresen végeznek - mondta a BKK stratégia és innováció igazgatója. Nyúl Zoltán arról is beszélt, hogy a nagy nyári viharok miatt a Kolosy téren is dolgoznak, főleg útépítései felújításokat végeznek.
"Mindaz, ami most a szemünk előtt zajlik, egész Európát robbanással fenyegeti" - hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnöktől közölt vendégkommentárt csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni címmel.
Bérpótlékot kaphat a munkavállaló, ha éjszaka vagy műszakpótlékra jogosító időben, vasárnap vagy munkaszüneti napon dolgozik, vagy ha túlmunkát teljesít. Mikor, mennyi ennek az összege, hogyan fizethető átalányban, illetve az alapbérbe beépítve?
Elegendő információ gyűlt össze ahhoz, hogy elkészüljön a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla ügyében a jelentéstervezet, amelyet két héten belül az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága elé terjesztenek.
Már ma elkezdik a Keleti pályaudvar közelében az új ideiglenes zóna kialakítását, a munka várhatóan 10-12 napig tart. Erről tegnap döntött a fővárosi közgyűlés. Az új zónában sátortetővel fedett rész is lesz, ami megvédi az embereket az esőtől. Az alapvető tisztálkodási és egészségügyi feltételeket önkéntesek bevonásával alakítják ki.
Az idei nyár ízelítőt adott abból, amire az éghajlati változások miatt a jövőben számíthatunk - összegezte az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt időszak tapasztalatait az MTI megkeresésére.
Négy javaslatról tárgyal az Országgyűlés ma kezdődő, kétnapos rendkívüli ülésén. A képviselők a házszabálytól történő eltéréssel akár már pénteken elfogadhatják a kormányoldal tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztéseit.
A rendőrök elmentek a főbejárattól, a bevándorlók elözönlötték a várócsarnokot, életveszélyes a helyzet - jelentette az M1 Híradó helyszíni tudósítja. A MÁV csütörtöktől nem indít közvetlen vonatokat Nyugat-Európába.
R. Imre és volt neje valamin összevesztek, aminek az lett a vége, hogy az asszony akarata ellenére távozott a nyitott ablakon. Sülyos sérüléseket szenvedett.
A Kosok türelmetlensége, kapkodása ma még komoly gondokat okozhat nekik. KOS (Március 21. – április 20.) Türelmetlen vagy, pedig előbbre tartanál, ha fokozatosan, lépésről lépésre próbálnál haladni a dolgaiddal. Ne kapkodj és ne számíts csodákra sem: csak csinálj mindent nyugodtan, kitartóan és a maga idejében. BIKA (Április 21. – május 21.) Biztos, hogy szerelem az, amit érzel?…
A bolgár és az osztrák ügyészség, valamint a rendőrség képviselői tárgyaltak szerdán Szófiában arról a tragédiáról, amelyben 71 ember holttestét fedezték fel egy magára hagyott teherautóban az ausztriai A4-es autópályán múlt csütörtökön.
A német belügyminiszter szerint nem szabad mindig csak bírálni Magyarországot, hanem segítséget is fel kell kínálni a menekültügyi helyzet kezeléséhez.
Orbán Viktor miniszterelnöktől közölt vendégkommentárt csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni címmel.
Szakmai zsűri döntése alapján jelenleg az ország legjobb, gyakorlati helyet biztosító munkaadói közül első a Budapest Bank, második az Ericsson Magyarország az SAP Hungary pedig a bronzérmes. Ezek kapták a Colibri Internship Awards-t.
A Danubius Hotels Nyrt. a tulajdonában lévő 374 523 darab saját részvényét 8000 forintos részvényenkénti áron, a Concorde Értékpapír Zrt. közreműködésével átadja a CP Holdings Ltd.-nek a vételi jog gyakorlására nyitva álló időszakban - jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Egy nátha még nem elég, de az influenza már meggyőzi a munkáltatót, hogy a hiányzásra nyomós oka van, derül ki az AXA PPP Healthcare kutatásából, amelyről a VS.hu írt.
A munkáltatók akkor találnak minőségi jelöltekre, ha az álláskeresés folyamatát is pozitív élménnyé teszik, írja a Profession.hu. Hogyan működtethető eredményesen ez a kommunikáció?