2015. szeptember 29. kedd

szept. 29
9:30
Itt az újabb Lehman? - Küszöbön a krízis (Portfolio)
Új mélypontra esett a Glencore részvényárfolyama, miután a befektetők kevésbé hisznek a cég által bejelentett adósságlefaragási program sikerében. Sőt egyesek azzal riogatnak, hogy a cég meghatározó...
szept. 29
9:30
Felkelők: Aszad nem az IÁ ellen harcol, áldozatainak 95 százaléka civil (ATV)
Nem lehet megbocsátani az Aszad-rendszer törvénytelenségeit - jelentette ki a szíriai ellenzék vezetője.
szept. 29
9:32
Négyszer annyit bukott az FM a brókerbotrányon, mint eddig hittük (Portfolio)
A korábban közölt 410 millió forint helyett 1,6 milliárdot bukott a Földművelésügyi Minisztérium egyik cége a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése miatt - írja az Index, azt állítva, hogy a minisztérium...
szept. 29
9:33
Nőhet a magyar akácméz kivitele Japánba (ProfitLine)
Növekedhet a magyar akácméz exportja a Távol-Keletre, miután az egyik legnagyobb Japán áruházlánc, a CGC Japan felvette az Aranynektár Kft.-t beszállítói sorába. Az első konténer feldolgozott, csomagolt mézet már el is indították a szigetországba - mondta a dunavarsányi társaság vezetője az MTI-nek.
szept. 29
9:35
Kétszámjegyű növekedés a magyarországi szállodák forgalmában (ProfitLine)
Az év első hét hónapjában a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,2 százalékkal haladta meg az előző évit, 179,13 milliárd forintot tett ki - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.
szept. 29
9:36
38 ezer forintot költött az állam egy gyerek táboroztatására (Privátbankár)
Ebben az étkeztetés, utaztatás és üdülés is benne van. A szociális üdültetésre idén 6 milliárdot költenek.
szept. 29
9:36
Szerelmes menekültekkel lett világhírű István – megható fotó (BorsOnline)
A megható kép augusztus 31-én készült, de csak most közölték. Akkor még ezrek táboroztak a Keletiben.
szept. 29
9:36
Balhéra készülnek a szélsőségesek a Biszku-peren? (Blikk)
Novák Előd, a radikális Jobbik alelnöke igencsak aktív a Facebookon. A párt jobb szárnyához sorolt politikus - jó viszonyt ápol a Betyársereggel, illetve a párt holdudvarához tartozó szélsőséges személyekkel - legutóbb megosztotta a Magyar Harcos nevű ruhamárka oldalát, bemutatva az ő kedvenc, 1956 feliratú pólóját.
szept. 29
9:36
Trócsányi: az ET főtitkára pozitív érzésekkel távozott a megbeszélésről (Infostart)
A magyar igazságügyi miniszter szerint Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára és jogászcsapata "alapvetően pozitív érzésekkel" távozott a vele folytatott hétfői strasbourgi megbeszélésről.
szept. 29
9:39
Magasak a munkát terhelő adók, többet kellene beszedni áfából (Adózóna)
Jellemzően csökkennek a munkát terhelő adók az EU tagállamaiban, de továbbra sincs egyértelmű jele annak, hogy a növekedésre kevésbé ártalmas adók irányába tolódna el az adóterhelés – állapítja meg a tagállamok adóreformjairól készült éves jelentés. Magyarországnak a környezetvédelmi adók szerkezetére kellene jobban odafigyelnie.
szept. 29
9:45
A királyrákok meghódíthatják az Antarktiszt (hirado.hu)
Nem leltek olyan természetes akadályokat, amelyek meggátolnák, hogy a ragadozó rákok benyomuljanak a területre, ha a víz eléggé felmelegszik.
szept. 29
9:48
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma (Infostart)
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 251 ezerre nőtt a június-augusztusi időszakban, ezzel 27 ezerrel meghaladta az előző három hónapos időszakot és 134 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 29
9:48
Nagyot kockáztat a Yahoo (Portfolio)
Mindenáron eladja Alibaba-részvényeit a Yahoo, még úgy is, ha nem kap adózási engedményt a szabályozó hatóságoktól - jelentette be az internetes cég hétfőn. A Yahoo 20 milliárd dollárnyi...
szept. 29
9:48
Így alakulhat át a NAV: megszólalt Varga (Pénzcentrum)
Megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága....
szept. 29
9:48
Paul Walker lánya beperelte a Porschét (Metropol)
Szerinte a sportautónak, amelyben a filmsztár végzetes balesetet szenvedett, számos tervezési hibája volt.
szept. 29
9:48
"Apám még mindig élhetne", Paul Walker lánya beperelte a Porschét (ATV)
Szerinte a sportautónak, amelyben a filmsztár végzetes balesetet szenvedett, számos tervezési hibája volt.
szept. 29
9:48
Sportfogadás: Többet nyerhetünk, ha a Tippmixprón fogadunk az NB I-re! (Agroinform)
Összehasonlítottuk a Tippmixpro oddsait az egyik nagy bukmékerrel, az eredmény pedig igencsak meglepő volt.
szept. 29
9:50
Tőzsde - Nagy veszteséggel nyitott Európa (Infostart)
Egy százalékot meghaladó veszteséggel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
szept. 29
9:50
Tovább adják a tőzsdéket (Portfolio)
Elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, a befektetők mindent adnak, amit érnek. Ebben a környezetben az irányadó nyugat-európai indexek is esnek, sőt a BUX is gyengén teljesít.Folytatódik a...
szept. 29
9:52
Fed keringő - már hiba lenne kamatot emelni (Portfolio)
Miközben az amerikai irányadó kamatláb emelésével kapcsolatban folyamatos találgatások zajlanak, addig a felszín alatt ellentétes dinamika rajzolódik ki. Az utóbbi évek mindenki által ismert...
szept. 29
9:54
Budapesten nyit éttermet a sztárszakács (Privátbankár)
Magyarország a harmadik olyan európai ország, ahol Jamie Oliver éttermet nyit.
szept. 29
9:54
Friss: dutyiban marad a quaestoros Tarsoly (BorsOnline)
Mégsem szabadulhat ki az előzetesből Tarsoly Csaba a Quaestor-vezére. Első fokon megszüntették a kényszerintézkedést, de az ügyészség fellebezése után másodfokon ismét az előzetes letartóztatás mellett döntött a bíróság.
szept. 29
9:54
Martonyi: a migrációs válság megmutatta az uniós intézmények kudarcát (Infostart)
Martonyi János volt külügyminiszter a biztonságpolitikát tekintve erősebb európai együttműködést szorgalmazott "Mi és a világ" címmel megjelent könyvének bemutatóján. A korábbi kormánypárti politikus szerint a migrációs válság megmutatta az uniós intézmények és néhány vezetőjének a kudarcát.
szept. 29
9:54
Menesztették az edzőt a sereghajtó Carpinál (Infostart)
Menesztették Fabrizio Castorit, az olasz labdarúgó-bajnokságban hat forduló után sereghajtó Carpi vezetőedzőjét.
szept. 29
9:56
Mégsem jöhet ki a rács mögül Tarsoly Csaba? (Privátbankár)
A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amely már csak házi őrizetet írt volna elő.
szept. 29
10:00
Hétfőn több mint 5300 emberrel szemben intézkedtek a határon (Alternatív Energia)
Ebben az évben már több mint 280 ezren lépték át illegálisan a határt.
szept. 29
10:03
Zsúrpubit tart Kate Hudson: egy fiatal énekest újított be magának (hirado.hu)
A 36 éves színésznő és a 23 éves énekes állítólag nagyon egymásra hangolódott egy floridai vidámparkban.
szept. 29
10:05
A színfalak mögött nagyon megdicsérték a magyar migránspolitikát (hirado.hu)
Nógrádi György az orosz-amerikai viszonyról és egy németországi konferenciált tapasztaltakról mondta el a véleményét a 180 percben.
szept. 29
10:06
6,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
A munkanélküliek száma 304 ezer volt június-augusztusban, ezzel a munkanélküliségi ráta 6,7 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 6,8 százalékról - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 29
10:06
Varga már nem akar ekkora függőséget az autóipartól (Portfolio)
A kormány csökkenteni akarja a gazdaság egyoldalú függőségét az autóipar teljesítményének hullámzásától, ezért arra törekszik, hogy más ágazatok is bővüljenek, mint a gyógyszeripar, az orvosi...
szept. 29
10:06
Schmidt Mária elmondta, kik utasítgatják a kormányt (ATV)
A Mazsihisz abban érdekelt, hogy ne valósuljon meg a Sorsok Háza – mondta el az ATV Start című reggeli műsorában a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
szept. 29
10:08
Átmeneti a javulás az építőipari cégeknél (ProfitLine)
Augusztusban 258 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, nem egészen a fele az első félévben megszokott havi öt-hatszáznak. A visszaesés – az összes társaság között tapasztalható megszűnési rátához hasonlóan – átmenetinek tekinthető. Szeptembertől újra rosszabb adatokra számít az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató, sok olyan eljárás van ugyanis folyamatban, ami megszűnéshez…
szept. 29
10:12
Négy hónap alatt felépült a borzasztó állatpotban lévő kutyus (BorsOnline)
Az orosházi állatmentők nem hagyták elpusztulni Donart, aki csodával határos módon élte túl az elmúlt időszakot.
szept. 29
10:12
Forgalommal szemben hajtott fel az M1-re (Blikk)
Magyarország – Csodával határos módon, nem fulladt tragédiába az M1 autópályára forgalommal szemben felhajtó férfi manővere.
szept. 29
10:12
Tóbiás: nem lehet egymás antitéziseként felfogni a politikát (Infostart)
Az MSZP az elmúlt egy évben többet is elérhetett volna - mondta az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Tóbiás József szerint a szocialista párt egy hárompólusú pártrendszer része lett, e térben érdemi kihívója annak a világnak, amit a Fidesz-Jobbik képvisel.
szept. 29
10:12
Nem lehet megbocsátani az Aszad-rendszer törvénytelenségeit (Infostart)
Nem lehet megbocsátani az Aszad-rendszer törvénytelenségeit - jelentette ki a szíriai ellenzék vezetője hétfőn New Yorkban.
szept. 29
10:15
A világháló "legveszélyesebb" híressége Armin van Buuren zenei producer (Blikk)
szept. 29
10:15
Jön a Bajnokok Ligája második fordulója, a Győr futsalban BL-selejtez - keddi program (Sport365)
A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában José Mourinho egykori sikerei helyszínére, Portóba látogat, de pályára lép a sérült Lionel Messit nélkülöző Barcelona, a Bayern München is.
szept. 29
10:18
Farkasszem (Metropol)
Érezhető a feszültség Obama és Putyin között.
szept. 29
10:18
Nem akar "önműködni" a 4-es metró (Alternatív Energia)
Pótlóbuszokat kellett beállítani.
szept. 29
10:21
Börtönbe megy két korrupt rendőr (hirado.hu)
A 2-es úton hónapokon keresztül zsebre bírságoltak külföldi kamionosokat. Egyikük négy, másikuk két és fél évet kapott.
szept. 29
10:24
Ritkán végez ilyen rossz helyen valamiben Magyarország (Pénzcentrum)
Tragikus eredményekkel zárult a 2012-es PISA-felmérés....
szept. 29
10:30
Itt az újabb világvége, kerüljük a Volkswagent (Privátbankár)
Felgyorsultak az események a tőzsdéken: mindenhol az eladók tolonganak, méretesek a zuhanások. Amerika az augusztus végi mélységeket teszteli, Európát külön sújtja az autógyártási botrány, a Nikkei is zuhanórepülésben. Egy kicsit még az olaj és az arany is esett.
szept. 29
10:30
Apja halála miatt pereli a Porschét Paul Walker lánya (BorsOnline)
A tini szerint a színész a mai napig életben lenne, ha az autógyár betart minden biztonsági intézkedést.
szept. 29
10:30
Paul Walker lánya beperelte a Porschét apja halála miatt (Blikk)
Los Angeles - Paul Walker lánya beperelte a szuperkocsi gyártó céget, a Porschét. Meadow Rain Walker apja vagyonának egyedüli örököse, bár még csak 16 éves, úgy tűnik nem nyugszik bele édesapja halálába, és úgy döntött: gondatlanság miatt elkövetett halálokozásért perli be a céget.
szept. 29
10:30
A legegyszerűbb kókuszos kekszgolyó (Mindmegette)
50 dkg darált keksz 20 dkg porcukor 3-4 evőkanál kakaópor 20 dkg margarin tej kókuszreszelék a forgatáshoz
szept. 29
10:30
Tizennyolc eljárást kezdeményezett az ügyészség határzár tiltott átlépése miatt (Infostart)
Újabb tizennyolc migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt kedd reggelig - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
szept. 29
10:32
Elvesztette a kormány kegyeit az autóipar (Privátbankár)
A kormány csökkenteni akarja a gazdaság egyoldalú függőségét az autóipar teljesítményének hullámzásától, ezért arra törekszik, hogy más ágazatok is bővüljenek, mint a gyógyszeripar, az orvosi műszerek, gépipari alkatrészek gyártása - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
szept. 29
10:32
Balotelli-imitátor bohóckodik Újpesten (BorsOnline)
A botrányhőst, Mario Balotellit utánozza Mbaye Diagne, az Újpest szenegáli csatára. Az öltözőben azt kérte, hívják inkább Mariónak.
szept. 29
10:32
KSH: 6,7 százalékra csökkent a munkanélküliség június-augusztusban (Infostart)
A munkanélküliek száma 304 ezer volt június-augusztusban, ezzel a munkanélküliség 6,7 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 6,8 százalékról - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés