Budapest - Tóth Gabinak arra sem volt pénze, hogy a megkívánt ételt megvegye magának. A vadóc énekesnőnek annyira nem ment, hogy néha még sajtra sem tellett
Oroszország egyelőre nem tervezi harcoló alakulatok küldését Szíriába - mondta Vlagyimir Putyin elnök vasárnap, az orosz katonai erők szíriai megjelenésével kapcsolatos amerikai aggodalmakra reagálva.
Akár a karrierje is elindulhat az olajipari vállalatnál azoknak a fiataloknak, akik sikerrel pályáznak a MOL UPPP Tehetségfejlesztő Programba. Jelentkezni a világon bárhonnan lehet, olyan hallgatóknak, akik földtudományi- és olajipari műszaki tanulmányokat folytatnak. A határidő október 15.-e.
Szeptember 30-án zárul a Mesterek Mestere díj nevezési határideje - még nem késő belevágni. Pályázni referenciák, illetve referencia fotók beküldésével lehet minden, munkáját mesteri szinten folytató kőműves és burkoló szakembernek.
Az ENSZ adatai szerint a világ felének nincs tartós internet hozzáférése, de Mark Zuckerberg szerint minden 10. embernek segít kilábalni a mélyszegénységből. A Facebook alapítója kampányt hirdetett, hogy 2020-ra mindenki számára elérhető legyen a világháló.
Az Országgyűlés kedden lehetővé teheti, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket a szegedi járásbíróság mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák.
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata 36-19-re nyert a Budaörs otthonában a női kézilabda-NB I-ben, de nem a győzelem ténye, hanem Görbicz Anita visszatérése miatt marad emlékezetes a találkozó.
Minimum hat hétig nem játszhat Lionel Messi. A Barcelona argentin labdarúgója a Las Palmas elleni, 2-1-re megnyert mérkőzésen szenvedett belső keresztszalag-sérülést.
Az élet tiszteletére szólították fel a budapesti Hősök terén szombaton, emberek bőrébe égettek számot, ahogy azt állatokat szokták billogozni. Az aktivisták örökre viselni fogják ezt a jelet, de nem bánják.
A Nyilas jegyűeknek szükségük lehet egy kiadós beszélgetésre. KOS (Március 21. – április 20.) Mintha kicseréltek volna; kérdezgetik is tőled, mi ütött beléd, csak nem szerelmes vagy? Ne költs most túl sokat gyerekekre. Próbálj ki valami új munka melletti elfoglaltságot, még barátokra is szert tehetsz. BIKA (Április 21. – május 21.) Bizonyos hozzátartozóidnak egyszerűen képtelenség…
Az önálló Katalónia létrehozásáért kiálló politikai erők a függetlenség győzelmét látják az eredményben, míg a többiek szerint a katalánok többsége nem akarja az elszakadást.
A Kosnak számos döntést kell ma meghoznia, az Oroszlán rájön, hogy a hétvégi dorbézolásnak ára van, a Vízöntő most egyértelmű választ vár egy kérdésére.
Majdnem 25 ezren jöttek péntektől vasárnapig. A hideg ellenére sok az eldobott őszi-téli ruha az út mentén – számolt be az M1 tudósítója Hegyeshalomról. Ismét tömegverekedés volt egy németországi menekültszálláson.
Igazi sikertörténetnek nevezte a vásárnap záruló, 950 kiállítót és több tízezer látogatót vonzó, öt napig tartó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK) a földművelésügyi miniszter a vásár hivatalos záró rendezvényén, Budapesten.
A legújabb adatok szerint relatív többségben vannak azok a brit választók, akik Nagy-Britannia kilépésére szavaznának a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson. A The Times című tekintélyes...
A közel végleges hivatalos eredmények szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a vasárnap megtartott katalán regionális parlamenti választásokat....
Derűlátóan nyilatkozott a francia elnök vasárnap azzal kapcsolatban, hogy az év végén esedékes párizsi klíma-csúcstalálkozón a résztvevők megállapodásra juthatnak, hozzátette ugyanakkor, hogy még sok munkára van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire lehet nagyratörő a szóban forgó megállapodás.
A legújabb adatok szerint relatív többségben vannak azok a brit választók, akik Nagy-Britannia kilépésére szavaznának a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson.
Ha „most vasárnap” lenne a szavazás, a brit választók 40 százaléka arra voksolna, hogy az ország lépjen ki az Európai Unióból, és 38 százalék pártolná a bennmaradást.
Tovább dagad a Volkswagen-botrány, felpörgött a felvásárlási és IPO-piac. Volkswagen-botrány: 2 német lap is úgy tudja, hogy a Volkswagen több mérnöke és az autógyártó egyik beszállítója már évekkel...
Magyarország - A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) éléről nemrégiben lemondott Vida Ildikó nem máshol kapott állást, mint a Simicska-Nyerges oligarchaduó agrárbirodalmának központi cégében, a Mezort Zrt.-ben.
A legújabb adatok szerint relatív többségben vannak azok a brit választók, akik Nagy-Britannia kilépésére szavaznának a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson.
Az Európai Bizottság (EB) bírálja Németországot, amiért nem gondoskodik az elutasított menedékkérők távozásáról rendelkező határozatok következetes végrehajtásáról - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Németország menekültügyi befogadóképessége nem végtelen, akkor sem, ha most még nem tudni, hogy hol vannak a határai - mondta a német szövetségi elnök egy vasárnapi beszédében.
A közel végleges hivatalos eredmények szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a vasárnap megtartott katalán regionális parlamenti választásokat....
A 2015. évi országos hatósági ellenőrzési terv alapján a munkaügyi célellenőrzés fókuszába 2015. október-novemberben a szabadsággal kapcsolatos szabályok ellenőrzése kerül, írja az ado,hu.
„Gyógyulj meg, Bence!” feliratú sportszárban léptek pályára a focicsapatok a hét végén. A leukémiával küzdő Lázár Bencéért fogtak össze a klubok és a szurkolók.