A halhoz: 4 szelet ponty 4 gerezd fokhagyma 4 szeletke laktózmentes vaj fél csokor petrezselyemzöld Ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors A káposztához: 1 közepes fej vöröshagyma 40 dkg savanyú káposzta fél csokor friss kapor 1 gerezd fokhagyma 1 ek őrölt fűszerpaprika 3 dl víz só őrölt kömény
Szeged – A szomszédos Tisza szállóban bérelt szobákat bíráinak a szegedi bíróság, ugyanis a bírói dolgozókat is tárgyalóteremmé kellett alakítani. A hirtelen megszaporodott menekültügyi eljárások hatalmas káoszt okoztak, minden talpalatnyi helyre szükség van a migránsok elleni gyorsított eljárásokhoz – írja a hvg.hu.
Nagyságában és összetettségében is példa nélküli a jelenlegi migránsválság, amely tartósnak ígérkezik, de Európa a rendelkezésre álló kapacitásokkal és a korábbi migránshullámok tapasztalataival "képes lenne szembenézni" vele.
Folyamatosan nő a betöltetlen mérnöki állások száma Magyarországon, ma mintegy 4 ezer nyitott pozíció van ezen a területen - ismertette az Experis Hungary legfrissebb felmérését Ábrahám László, az...
1 szép karfiol rózsáira szedve A karfiol főzővízéhez: 1/2 tk gyömbér-fokhagyma paszta 1/2 ek szójaszósz 1/2 tk citromlé só A fűszeres páchoz: ízlés szerint őrölt chili 2 tk őrölt koriander 1/4 tk garam masala 1/4 tk kurkuma 1 tk gyömbér-fokhagyma paszta 1 tk őrölt római kömény 1/2 tk só 2 ek finomliszt 1 tk rizsliszt 2 ek kukorica keményítő 10 db curry levél dekorációnak
Zoran Milanovic horvát miniszterelnök azt üzente kedden Szerbiának, hogy "szórja szét a migránsokat, küldje valamennyit Magyarországra, Romániába és Horvátországba is". A határok lezárásával igazából a szerbeket akarják megzsarolni.
Október elsejéig még egymillió euróra, azaz több mint 300 millió forintra lehet pályázni az Erasmus+ program ifjúsági részében - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A világsajtó a Volkswagen-botránytól hangos, természetesen az internetes népművészek fantáziája is beindult. Az internetes művészeti alkotásokból válogattunk. ...
A Volkswagen-konszern (VW) részvényei kedden is folytatták mélyrepülésüket és immár második nap vesztettek 20 százalékot értékükből. A cég 6,5 milliárd eurót különít el a botrány rendezésére.
2015 szeptemberét írjuk, és közben a hideg esőben menekültek ezrei alszanak Európa utcáin, amiért a történelem egyszer számon fogja kérni az illetékeseket - kezdte kemény hangú, olykor vicces...
A keddi napot is 310 felett kezdi a forint az euróval szemben, így továbbra sem tud tartósan a lélektanilag fontos szint alá süllyedni a jegyzés. A nemzetközi piacon bejöttek az előzetes várakozások,...
Mosószereket, mosogatószereket és vízkőoldókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A vizsgált húszféle környezetbarát és hagyományos folyékony mosószer a meggylé eltávolításában szerepelt a legjobban, míg a kávé és a paprikás olaj foltjait egyik mosószer sem távolította el - mondta az InfoRádiónak Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
A Quaestor felszámolója minden esetben betartja a jogszabályi előírásokat, nem kivételez, és a rendelkezésére álló eszközrendszerrel maximálisan a károsultak érdekeinek figyelembe vételével jár el -...
Két évig lett volna nyitva, de alig több mint két hónap után be kellett zárni azt az uniós pályázatot, amely a kisvállalkozások termelési kapacitásának bővítését támogatja.
Több mint ezer dolgozójától, vagyis teljes munkaerejének mintegy 10%-ától válik meg a Groupon a költségcsökkentési intézkedések nevében. Az árfolyam esik, de ez nem csoda a negatív befektetői...
Újabb rendkívüli tanácskozást kezdtek kedden délután Brüsszelben az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei, hogy megpróbáljanak megállapodásra jutni a migrációs válság egységes, közös kezeléséről.
Legalább 170 milliárd eurótól fosztja meg évente az áfacsalás az uniós tagállamok költségvetését. A szakértők szerint a csalókat nem lehet csak hatékony nemzeti stratégiával megfékezni, ezzel párhuzamosan uniós összefogásra is szükség lesz.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakminisztérium, hanem a kormányfő munkáját segítő kormányzati szerv, "elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz" - nyilatkozta Rogán Antal.
A tavalyi US Open-győztes horvát Marin Cilic, valamint a világranglistán 11. Richard Gasquet is részt vesz a november 24-én sorra kerülő budapesti Tennis Classicson.
Befejeződött az Audi Hungaria Iskola felújításának első üteme Győrben, az ötmilliárd forintos fejlesztés révén 2017 szeptemberére az óvodai neveléstől a tizenkettedik évfolyam végéig bővül az oktatási struktúra az intézményben - hangzott el a keddi átadási ünnepségen.
Eddig ez egy igazán mozgalmas év a Volkswagen számára. Az év elején a német autógyártó részvényei valósággal kilőttek az EKB mennyiségi lazítási programjának hatására. A részvény árának márciusi csúcsa (255 euró) után jöttek a lassuló gazdaságokkal kapcsolatos rossz hírek Kínából és más, a VW számára fontos piacokról, és megkezdődött a részvény árának masszív csökkenése. Hétfőn pedig beütött a…
2015 szeptemberét írjuk, és közben a hideg esőben menekültek ezrei alszanak Európa utcáin, amiért a történelem egyszer számon fogja kérni az illetékeseket - kezdte kemény hangú, olykor vicces...
Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödször kiírt pályázat keretében.
Jogerősen is életfogytiglanra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a két férfit, akik egy bűnbanda tagjaiként öt idős embert fosztottak ki és öltek meg Budapesten. Az áldozatok közt voltak Dopeman nagyszülei is.