Tokaji furmint borospoharat mutat be hétvégén a 12. Tokaji Ősz elnevezésű borgasztronómiai eseményen az osztrák Riedel üveggyár. A poharat kifejezetten a régióban termett borhoz tervezték - nyilatkozta az Inforádiónak Georg Riedel.
Mintegy ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Húszezren jelentkeztek, az ágazat egy kutatás szerint 6400 dolgozót tudna felszívni. A Daimler viszont tíz év múlva vezető nélküli kamionokat tervez piacra dobni, talán előbb is.
A tervek szerint 2016 decembere előtt megkezdheti működését a Szolnokon létesítendő citromsavgyár - erről a kínai beruházó China BBCA Group Co. elnöke beszélt a projekt megvalósítását célzó, a...
Ismét meghirdették a Mol Nyrt. környezetvédelmi programját, amelyre október 21-ig pályázhatnak a lakóközösségek - tájékoztatta a magyar olajipari vállalat pénteken az MTI-t.
Manchester — Nemcsak a pályán, a magánéletben is igyekeznek a sztárfocisták. Habár az átlagnál kevesebb időt tölthetnek gyermekükkel, igyekeznek mindent megadni nekik, ezt a közösségi oldalaikon is látni.
Már jobban van a kétéves kislány és az az asszony, akiket Kisszentmártonon késelt meg Balázs István. Biztonságuk érdekében nem mehetnek haza, míg a 43 éves férfit el nem kapják a rendőrök. Helyiek a közeli Piskó környékén látni vélték a férfit.
Németország hajlandó katonai erővel fellépni az európai menekültválság egyik legfőbb kiváltó okaként számon tartott szíriai polgárháború befejezéséért - jelezte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap szombati beszámolója szerint.
Sydney — Két évvel az-után, hogy vízhajtót találtak egy doppingmintájában, végül csak megrovásban részesítette a Nemzetközi Úszószövetség Kylie Palmert (25), az ausztrálok olimpiai bajnok úszóját.
Németország hajlandó katonai erővel fellépni az európai menekültválság egyik legfőbb kiváltó okaként számon tartott szíriai polgárháború befejezéséért.
MAGYARORSZÁG - A szerb-magyar határra épített kerítést a megkérdezettek túlnyomó többsége, 78 százaléka, alkalmatlannak gondolja arra, hogy megállítsa a menekültek áramlását - míg csupán 17 százalék gondolja azt, hogy az épített akadály sikeres lesz ebben. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, szeptember 10 és 14 között készített reprezentatív közvéleménykutatást menekültügyi…
Az újabb megszorítások végrehajtóiról dönthetnek a görögök vasárnap az előre hozott választásokon. Szakértők ugyanakkor azon a véleményen vannak: függetlenül attól, hogy melyik párt kerül ki győztesen, a következő kormány mozgástere mindenképp szűk lesz, hiszen az országnak nyújtandó harmadik mentőcsomag nyáron elfogadott feltételeinek teljesítésén kell majd fáradoznia.
Németországban a FAZ című konzervatív lap és a Der Spiegel című hírmagazin vezércikkben foglalkozott Magyarországgal szombaton az európai menekültválsággal kapcsolatban. A magyar bírálatok „némiképp jogosak” az EU-felé, ám a magyar válasz a menekültválságra Európára nézve óriási veszélyt jelent.
Az elmúlt hónapok egyik nagy talánya, hogy mi lesz vajon a nyersanyagokkal, kezdve az olajjal, de fel lehetne mindent sorolni, kávé, búza, réz, arany, réz...
Az amerikai gyógyszer-engedélyező hatóság törzskönyvezte a Richter Gedeon Gyógyszergyár skizofrénia és bipoláris depresszió kezelésére alkalmazható gyógyszermolekuláját. Az eredmény a magyar gyógyszergyártás legnagyobb sikere az utóbbi években.
Az emberi erőforrások minisztere szerint bár illúzióinkat elveszíthetjük, az ideáljainkat képesek vagyunk megtartani. Balog Zoltán erről a balatonfüredi 10. Romantikus Reformkor fesztivál megnyitó ünnepségén beszélt szombaton.
A horvát államfő garanciát kért az Európai Uniótól, hogy segít megoldani a kialakult menekültproblémát, ezzel együtt elkerülhetetlennek tartja a katonaság bevonását.
Érdemes megfogadniuk néhány javallatot azoknak, akik minél előbb akarnak mutatós strandizmokat. Nem mindegy, mikor, milyen súlyzót vesznek a kezükbe, különösen igaz ez a gyerekekre.
London — „A szerelmemhez tartozom, és a szerelmem hozzám tartozik” – évekig díszítette ez a héberül írt felirat Victoria Beckham (41) nyakát. A szerelmi vallomást azonban nemrég az énekesnő megpróbálta eltüntetni, a legfrissebb róla készült képeken még látszanak a lézeres eljárás nyomai.
Őrülten nagy szerelem fűzte össze a két színészt, szenvedélyes lángolásuk botrányt kavart, hiszen mindketten házasok voltak. Együttélésük fájdalmas volt, de egymásra vágytak mindig. Elizabeth Taylor és Richard Burton.
A címvédő Chelsea hazai pályán 2-0-ra legyőzte a meccset kilenc emberrel befejező Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának nyitómérkőzésén.
Bassár el-Aszad szír elnöknek távoznia kell a hatalomból, de ennek időpontját és módját a szíriai rendezést érintő tárgyalások révén kell majd meghatározni - fejtette ki szombaton Londonban John Kerry amerikai külügyminiszter, aki brit kollégájával, Philip Hammonddal találkozott.
A jövő héten vágányépítési munkák miatt jelentősen változik több dél-budai villamosjárat közlekedése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
250 g Philadelphia krémsajt, szobahőmérsékleten 250 g mascarpone, szobahőmérsékleten 3 tojás 1 teáskanál vanília kivonat 200 g tejföl 170 g cukor 20 g liszt 70 g étcsokoládé A tetőhöz: 200 g cukor 40 ml víz 1/4 teáskanál citromlé 200 ml tejszín, melegítve A karamellszilánkokhoz: 100 g kockacukor
Szemenszedett hazugság, hogy Horvátország magyar kormányzati jóváhagyásával szállította vonattal migránsok tömegét egyenesen magyar területre, ráadásul horvát rendőri kísérettel. Ezt a hazugságot azóta a horvát miniszterelnök is elismerte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombat délután a dunakeszi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Nyon — A Bajnokok Ligája idén is nagy szám lesz! A 841 benevezett futballista közül a négyszeres aranylabdás argentin Lionel Messi (28) és a világ legjobbjának háromszor megválasztott portugál Cristiano Ronaldo (30) éri a legtöbbet a maga 120 millió eurós (37,5 milliárd forintos) árával. A teljes mezőnyt a transfermarkt.de weboldal 7,6 milliárd euróra (2378,8 milliárd Ft-ra) taksálja.