Száz helikopter vételéről állapodott meg az Airbus Helicopters-szel (korábbi nevén Eurocopter) a kínai CM International Financial Leasing (CMIFL) cég - közölte a gyártó a honlapján.
London – Előkelő helyen hozta az angol sajtó Werner Faymann osztrák kancellár szavait, amikor náci módszerhez hasonlította Orbán Viktor menekültügyi stratégiáját. Faymann szerint ugyanis a legsötétebb időket idézi azt, ahogy a magyar kormány a menekülthelyzetet kezelte, példaként a bicskei esetet említette, amikor „menekülteket vonatra helyeztek abban a hitben, hogy teljesen máshova fognak…
Gyutai Adrián, a TVR Vitali magyar versenyzője 26. lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíjának vasárnapi Moto3-as futamán, amelyen pályafutása első győzelmét aratta az olasz Enea Bastianini.
Több kormányfővel, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egyeztetett telefonon a menedékkérők elosztásáról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - közölte vasárnap délután a politikus kabinetfőnöke.
A migránsügyről beszéltek, csevegtek, diskuráltak, fecsegtek, locsogtak, karattyoltak, csacsogtak, csicseregtek, lökték a sódert, nyomták a rizsát, mondták a magukét, trécseltek, vakeráltak, hablatyoltak vagy kotyogtak.
Budapest — Családalapításba kezdett Orosz György (37) és párja, Kriszta. A humorista és kedvese a nyaralásán kapott ihletet, a pihenés alatt ugyanis három rokon kisgyerek is folyamatosan körülöttük sertepertélt.
Pál Dénes (24) is fellép szeptember 26-án a Nemzeti Minimum-koncerten, amelyen vele együtt közel száz hazai művész énekel majd olyan hátrányos helyzetű családok, gyerekek előtt, akik nem vagy csak nehezen jutnának el hasonló rendezvényre.
A Boros Adrián, Solti László duó ritkán látható izgalmas hajrá után aranyérmet szerzett a férfi kajakosok párosversenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság vasárnapi napján, a viadalt záró futamban.
A Fidesz-frakció szerint a baloldal bevándorláspárti politikája milliókat indíthat el, és a vasárnapi ellenzéki tüntetések "nyílt meghívók" a migránsok millióinak
Miami - Vele született súlyos betegsége sem tudta megtörni Ben Carpenter kreativitását, sőt, a mérnöknek tanuló fiatalember még előnyt is kovácsolt kényszerű tolószékhez kötöttségéből
A görög parti őrség arról számolt be, hogy huszonnyolc menekült, köztük egy gyerek fulladt vízbe a görög Farmakonisz sziget közelében, amely mintegy 15 kilométerre fekszik a török partoktól
A héten érdekes ítéletet hozott egy ügyben az Európai Bíróság. Eszerint azok a munkavállalók, aki állandó munkavégzési hellyel nem rendelkeznek, a lakóhelyük és munka helyszínére történő utazási idő nem pihenőidőnek, hanem munkaidőnek minősül. Mivel eddig az utazás nem számított munkaidőnek, az eset akár lavinát indíthat: jogi szakértők szerint a döntésnek komoly következményei lesznek.
A zsidó felekezetek rendkívüli fontosságot tulajdonítanak az elesettek megsegítésének - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) vasárnap az MTI-vel, hangsúlyozva, aggodalommal és felháborodással tölti el őket a Magyarországra érkezők ellen újra és újra felhangzó, sokszor faji alapú gyűlölködés. Elutasítják…
Németország és Ausztria között hétfő reggel 7 óráig szünetel a vasúti közlekedés - közölte vasárnap késő este a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság.
A következő napokban is folytatódik a nyáriasan meleg időjárás, több helyen 30 Celsius-fok feletti maximumokra lehet számítani. Helyenként csapadékra is készülni kell, de tartós esőzés egyelőre nem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Nem tartja valószínűnek a kamatemelést a Fed szeptemberi ülésén a német ZEW gazdasági kutatóintézet igazgatója, Clemens Fuest. A Fed a jelenlegi pénzpiaci turbulenciára és a nem teljesen...
Sátrakat állítanak fel és az olimpiai csarnokban rendeznek be szükségszállást a menekültek számára Münchenben, miután egy nap alatt becslések szerint 13 ezren érkeztek a városba.
A BAIC valóban részesedést szerezhet a Daimlerben, az erről szóló tárgyalások már folynak - erősítette meg a korábbi híreszteléseket a cég vezére, Dieter Zetsche. Amennyiben tényleg sikerül az...
A kormányt érő nyugati kritikák a futsalminiszteren csattannak legélesebben. Nem győz bekéretni, felháborodni, hazugozni. A Bem térnek lassan új jelzőkészletet kell vételeznie, mert a régi kifogy.
A Demokratikus Koalíció azt kéri, minden magyar választópolgár, valamennyi család vetkőzze le a menekültekkel szembeni félelmeit és nyissa ki a szívét - mondta a párt vasárnapi, budapesti rendezvény Gyurcsány Ferenc.
Szombaton ismét szélsőségesek tüntettek Pozsonyban. "Együtt Szlovákiáért, Európa iszlamizációja és az Egyesült Államok imperializmusa ellen" címmel hirdettek megmozdulást a főpályaudvar elé. A demonstrációval egy időben menekültek melletti szimpátiatüntetést is rendeztek a szlovák fővárosban.
Magyarország — Szigorúan csak orvosi felügyelet mellett alkalmazható! – többek között ezt írták annak a pirulának a tájékoztatójába, amellyel szabadon csencselnek az interneten.