Taylorsville – Ilyen nincs, és mégis van! Elképesztő esetre derült fény a Utah állambeli város bíróságán, ahol Amber Telford (33) nevű nőt első körben 30 napos elzárásra ítéltek, amiért szexuális kapcsolatot létesített kiskorú személlyel.
Magyarország nyilvántartásba veszi mindazokat, akik menedéket kérnek az országban, és akiknek a kérelmeit elutasítják, azokat visszaküldi abba az országba, ahonnan jöttek, akik pedig pozitív elbírálást kapnak, maradhatnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Novi Magazin című szerbiai hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában. Hangsúlyozta, hogy különbséget…
Magyarország - Több ezer menekült érkezik most már szinte minden egyes nap a magyar határhoz. Az emberáradat láttán ahány ember, annyi válasz születik erre a helyzetre.
Országszerte tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja, ezért az Országos Közegészségügyi Központ (OKI) fenntartja az egy hete kiadott másodfokú riasztást - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Japán - Szétrugdosott egy emberformájú robotot egy részeg japán férfi egy távközlési cég aulájában, mert elégedetlen volt az ügyfélszolgálattal. Ám a biztonsági kamera felvételt készített a támadásról így Kiicsi Isikava (60) lebukott.
Hereford – Rendhagyó perpatvar helyszíne volt az angliai város bírósága. Tavaly nyáron mi is megírtuk, hogy Matt Myles (28) egymillió fontot, mai árfolyamon 429 millió forintot nyert a lottón, és néhány haverjával világ körüli bulizásra indult.
A kilencvenes évek elején két evolúcióbiológus úgy döntött, egységes rendszerbe foglalja mindazt, ami addig ismert volt a földi élet fejlődéséről. Idén, az evolúciókutatást forradalmasító tanulmány publikálásának húszéves évfordulóján jubileumi konferenciát szerveztek a szerzőpáros tiszteletére, amelynek ma is élő tagjával, Szathmáry Eörssel olvasható interjú az MTA honlapján. A tartalomból:…
London - Brit tudósok fejlesztették ki a módszert, melyet a napokban hozták nyilvánosságra. Olyan áttörésről van szó, amely régóta nem volt a gyilkos kór kutatásával és gyógyításával kapcsolatban.
Egy csoport szíriai menekültet tartóztatott fel a szlovén rendőrség csütörtök hajnalban a magyar határ közelében, Lendva környékén, miközben az autópálya mentén Ausztria felé gyalogoltak.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely meghatározza a méltányolható lakásigényt - ami ahhoz szükséges, hogy az adós a lakásban maradhasson -, valamint hogy mekkora lakásbérleti vagy lakáshasználati díjat lehet figyelembe venni az adósságrendezési eljárásban.
Elkészült Budapest akadálymentes mobil turistatérképe, a Route4U magyar startup által fejlesztett világújdonságnak számító mobilalkalmazást sajtótájékoztatón mutatták be csütörtökön Budapesten.
„Nem akartál volna inkább fiút?” 1. Olyan fiatal vagy. Tervezett volt a gyerek? Szeretnél egy jó kis pletyit megbízható forrásból, mi? 2. Megfoghatom? Nem, és tudod miért? Mert idegen vagy, a nevedet sem tudom. 3. Fáradtnak látszol. Pedig friss vagyok és üde, mint a harmatos rózsaszál. [cikk=41089] 4. Annyira cuki. Egyáltalán nem hasonlít rád! A gyerekem…
A szerdai kereskedés első felében még úgy tűnt, hogy lefelé próbálhat kitörni a forint a 314 körüli sávból az euróval szemben, délután azonban feltűnően alulteljesítő volt a magyar deviza az...
A Honda sokáig csipkerózsika álmot aludt, de idén már a negyedik új autójukat is bemutatták - és még bő negyedév hátra van 2015-ből! Az NSX és a Civic Type R után a Jazz öltött magára teljesen új...
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről - mondta Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) egymillió forint értékű gyógyszeradománnyal segíti a budapesti Nyugati pályaudvarnál lévő menekülteknek. A gyógyszerszállítmányt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija adta át a helyszínen dolgozó orvosoknak csütörtökön - közölte a hitközség az MTI-vel.
Legkevesebb harminc ember halt meg a biztonsági erők és a kurd felkelők közötti összecsapásokban a törökországi Cizre városában a kijárási tilalom hat nappal ezelőtti elrendelése óta - közölte csütörtökön a török belügyminiszter.
A Mercedes-AMG bejelentette, hogy a jelenlegi 2-literes, négyhengeres turbós benzinmotor utódját az F1-es versenycsapattal közösen fogják kifejleszteni. Egy friss interjúban a Mercedes-AMG részleg igazgatója, Tobias Moers Úr elmondta, hogy a kompakt sorozat AMG modelljeinek 2-literes négyhengerese „ki van maxolva”, vagyis egyszerűen nem maradt semmi tartalék az erőforrásban, a turbófeltöltés…
A tavalyi nyárhoz képest 15,5 százalékkal többen moziztak az idén a Cinema City országos hálózatában; június és augusztus között a legtöbben a Minyonok című animációs filmre voltak kíváncsiak - derül ki a Cinema City MTI-hez elküldött tájékoztatójából.
Fidesz véleménye szerint nemcsak az egyre erőszakosabb bevándorlók, hanem a baloldal is nehezíti a rendőrök munkáját - reagált a kormánypárt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az ellenzék nyilatkozataira
A paraméterek egyeztetésével, pontosításával megkezdődött a Paksi Atomerőmű bővítésének tervezési munkája - közölte Gennagyij Jersov, a tervezést végző szentpétervári Atomprojekt tervező vállalat főmérnök-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A dublini migrációs szabályok megváltoztatása mellett tette le a voksát csütörtökön elfogadott, kötelező jogi erővel nem bíró politikai állásfoglalásában az Európai Parlament (EP)