A BMW 23,9 milliárd eurós árbevételt ért el, míg a várakozás 22,75 milliárd euró volt, tavaly pedig csak 19,9 milliárd euróra rúgott. Az árbevétel növekedését nagymértékben befolyásolta a gyenge euró, ami megdobta a bevételi számokat. A papír árfolyama 2,3 százalékos mínuszban tartózkodik.
A kötelező egészségbiztosítás 2007. óta nem fedezi az extrém sportok során bekövetkező balesetek ellátási költségeit, erre üzleti alapú biztosítást kell kötni, amely drágább a hagyományos balesetbiztosításnál - közölte az Union Biztosító az MTI-vel.
Az Y-generáció méretében felülmúlja az előző generációt, szokásai is megváltoztak, mindezeken keresztül átalakítja a munkavégzés eddig megszokott struktúráit.
Westfield – Egyórás ceremónia keretében vettek örök búcsút hétfőn délután Bobbi Kristina Browntól (†22) a New Jersey egyik kerületében található Fairview temetőben a szerettei.
Világcsúccsal nyert aranyérmet a kazanyi vizes világbajnokságon 200 méteres vegyesúszásban Hosszú Katinka. A négyszeres világbajnok az M1-nek nyilatkozott sikeréről.
Nem okozott különösebb meglepetést az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukciója, melyen a tervezettnél kicsivel több diszkontkincstárjegy talált gazdára átlagosnak mondható forgalom mellett. A...
Az új lakástámogatási rendszerben már a lakás alapterületének növelésére is kaphatunk állami támogatást, de csak akkor, ha legalább komfortos az épület.
Budapest – Több mint négy hónapos terhes Janicsák Veca (25)! Az énekesnő nagyon boldog, hogy végre anya lehet, édesapja, Janicsák István (61) szerint ugyanis gyerekkora óta készül az anyaszerepre.
Tegnap a felszámoló három közleményt is kiadott a Quaestor, a Buda-Cash és a Hungária károsultakat érintő fontosabb információkról. A közlemény szövege néhol igencsak nehézkes, ráadásul biztos vannak...
Alig mozdult a forint az euróval szemben az utóbbi egy napban, most szinte ugyanonnan indítja a napot, mint hétfőn. Tegnap végül egy szűk, egyforintos sávban mozgott egész nap az árfolyam, ma sem...
Számos tényező befolyásolja, hogy adott vállalkozás a jogszabály biztosította kereteken belül, milyen adózási módot választ. A döntés során jelentős szerepe van a társadalombiztosítási kötelezettségek, illetve ellátások alakulásának, melyek nagymértékben függnek a választott adózási megoldástól. Kinek, és miért éri meg tb-szempontból a kisadózók tételes adóját (kata) választani?
Közel 376 millió forintos költséggel új üzemcsarnokot épít Lentiben az olaj- és gázipari szerelvényeket gyártó Log Valve Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Demagógnak és felelőtlennek nevezte a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozó kezdeményezéseket Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel.
Az ügy megnyugtató rendezése érdekében zajlik a magas szintű egyeztetés az olasz importborok zárlatával kapcsolatban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden.
Nem piaci árfolyamon történik majd az autóhitelek forintosítása - értesült a Privátbankár.hu. A megoldás jobban kommunikálható, ám összességében több kockázatot is hordoz. A részletek ugyanakkor csak augusztus végére válnak nyilvánossá - az mindenesetre figyelmeztető lehet az ügyfelek számára, hogy az NGM nem kötelező forintosításról beszél, ami azt jelzi, hogy a kedvező árfolyam ellenére sem…
Boldog – Hiába szorított a mellkasa, megmérte a vérnyomását, kiadagolt néhány szem pirulát és ezzel le is tudta haldokló betegét egy hatvani háziorvos. A hanyag vizsgálat miatt azonban néhány órával később az idős férfi szívinfarktusban meghalt.
Tudod például, hogy minek öltözött Kate a leánybúcsúján? Katalin hercegné nemrég búvártanfolyamot végzett, hogy együtt merülhessen férjével, Vilmos herceggel. Hoppá, újabb érdekes adat a hercegnéről! És az alábbiakat tudtátok-e róla? 1. Katalin anyai ágon igazi munkásosztálybeli ősökkel dicsekedhet, például szénbányászokkal és építőmunkásokkal. 2. Diákként ő játszotta a herceget a…
A kérdés tartalmával nem volt problémája az NVB-nek sem, azt kell a bíróság előtt kimondatnunk, hogy nem jó a Nemzeti Választási Bizottság többségi döntése, miszerint nem az az első, aki először érkezteti a népszavazási kérdést, hanem, aki először belép az épület ajtaján – ezt Harangozó Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Néhány éve a RenaultSport neve egyet jelentett a nyers élvezetekkel. Mára sokat változott az idő: az új, duplakuplungos hajtáslánccal és turbómotorral a Clio R.S. radikális hozzáállását levetkőzve kedvére tesz a kényelemre vágyóknak is. Az új Mégane R.S. hasonló elvek mellett fogan – néhány éven belül azonban elektromotor teheti különlegesebbé a modelleket.
Kezdjek vele, amit akarok, mondta az anyja, amikor leparkolta a kilencéves fiunkat a küszöbömön. Mint egy megunt játékot. S. András történetét lejegyezte Molnár Fruzsina. Sosem tudtam megérteni Kriszta döntését, igaz, őt magát sem tudtam megérteni. Ez volt az ő nagy bánata. Nekem az egyetemi évekkel véget ért a bulizások meg a nagy mászkálások időszaka, néha egy mozi vagy színház jólesett, ennyi…
Ausztrália a következő 20 évben 89 milliárd ausztrál dollárt (több mint 18 ezer milliárd forintot) tervez a haditengerészet korszerűsítésére költeni, az összeg egy részéből fregattokat és korvetteket épít saját hajógyáraiban – jelentette be kedden a dél-ausztráliai Adelaide-ben Tony Abbott miniszterelnök.
Budapest – A Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára szerint a hazai sportolóknak nem kell rettegniük attól, hogy lebuknak, mert nem használnak tiltott szereket.
Az olaszországi Velence polgári védelme arra figyelmeztette a lakosokat és turistákat, hogy kedden és szerdán újabb rendkívüli hőhullám várható a városban és térségében. További tíz olasz városban is elrendelték a legmagasabb fokozatú hőségriadót.