Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tizennégy tagjával végeztek az utóbbi két napban az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei.
A világ legrégebbi napfogyatkozás-ábrázolását fedezték fel Írországban, Meath megyében, ahol a Kr.e. 3340. november 30-án lezajlott asztronómiai eseményt vésték három hatalmas kőre.
Visszaesett júliusban az ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke a tengerentúlon, miközben a Markit által számított hasonló mutató stagnált az előző hónaphoz képest. Közben az...
Gyermekeink biztonsága mindig is rendkívül fontos szempont volt, ami éppen azt mutatja, hogy általában a csöppségekre jóval nagyobb figyelmet fordítanak a sofőrök, mint többi utasukra. Sajnos mégis sűrűn előfordul, hogy egy felelőtlen, feldúlt, vagy éppen stresszes szülő az autó hátsó üléssorára szerelt gyermekülésben hagyja babáját, ami a nyári forróságban még az átlagosnál is jóval több veszélyt…
Az MTI tudósítója Kelebia térségében azt látta, hogy az országhatárt jelző oszlopsor magyar oldalán erőgépek tolólapokkal egyengetik a talajt és készítik elő az ideiglenes határzár építését
Bár a nyári uborkaszezon hatása érezhető volt júliusban a BÉT forgalmán, az egy évvel korábbi időszakhoz képest jelentősen nőtt a kötések összértéke. Meglehetősen jól sikerült a július a hazai...
Öt hét zárva tartás után nagy eséssel nyitott a görög tőzsde, elsősorban a görög bankpapírokat ütik a befektetők, egyes részvények árfolyama 30 százalék körüli esést mutat. Azonban Nyugat-Európára és...
Az Iszlám Állam elleni „furcsa háború” során az Egyesült Államok vezette koalíció kizárólag légicsapásokat hajt végre. Szárazföldön csak a kurdok, illetve az iraki hadsereg harcol a terrorszervezet ellen. A légicsapásoknak ugyanakkor van egy olyan hátulütője, hogy ha pontatlanul, a polgári lakosság figyelmeztetése nélkül hajtják végre, súlyos áldozatokkal járnak. És pontosan ez történik Szíriában…
Pótlóbuszok szállítják az utasokat a kisföldalatti helyett a Mexikói út és az Oktogon között hétfő délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Baby Paradise Kft. és az Angelstore Kft. légzésfigyelő készülékeivel kapcsolatban, az ügy az érintett cégek kötelezettségvállalásával zárult - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Nincs szó klubváltásról Wayne Rooney esetében, ennek ellenére a Manchester United csapatkapitánya hétvégén korábbi klubját képviselve lépett pályára a Goodison Parkban.
Több, mint 14 milliárd forint áramlott az OTP SZÉP kártyákról a turizmusba az első két nyári hónap alatt. Ez mintegy 12 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Miután a feltöltések összege is jelentősen emelkedett tavaly júniushoz és júliushoz képest, így az OTP SZÉP kártya az idei nyári szezonban is főszerepet kaphat.
Nagyrészt befejeződött a Quaestor Értékpapír Zrt. vagyonának felmérése, amelynek során megállapították, hogy 345-féle pénzügyi eszköz maradéktalanul rendelkezésre áll a KELER-nél vezetett értékpapírszámlán, így ezeket már kiadhatják az ügyfeleknek - közölte a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) hétfőn.
Los Angeles – Így néz ki egy kétgyerekes, negyvenes anyuka? Denise Richards (44) önfeledten fagyizott egy medencénél egy szál bikiniben, és mintha közben mosolygott volna. Vajon tudta, hogy fotózzák?
Kazany — Hosszú Katinka (26), bár országos csúccsal jutott 100 méter háton az elődöntőbe a kazanyi vizes világbajnokság hétfői napján, visszalépett az elődöntőtől, mert elmondása szerint nem akarta a 200 méter vegyes döntőjében a jó eredményt veszélyeztetni – ő volt a szám esélyese.
Karbantartási munkák miatt hétfőről keddre, keddről szerdára és szerdáról csütörtökre virradó éjszaka éjfél és hajnal 4 óra között pótlóbusz közlekedik az éjszakai 6-os villamos helyett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a Belügyminisztériumot, illetve a kormányt, hogy lépjen fel az idegenellenes "szélsőjobboldali magánhadseregek" ellen.
Nagyot raliztak az európai tőzsdék az idei év első felében, több mint 6 ezer milliárd euró értékű forgalmat bonyolítottak le a börzék, ami nagyrészt az amerikai bankok aktivitásának volt köszönhető. ...
Szerdától bruttó 4 forinttal csökkenti a Mol a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ugyanakkor most nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét...
Holttestet találtak a Tiszában hétfőn egy bejelentés alapján Vezsenynél - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.