A magyarok több mint kétharmada szerint rossz a gazdaság jelenlegi állapota, és a többség a saját háztartásának anyagi helyzetét is rossznak ítéli - derül ki a közelmúltban publikált friss...
Törökország történetében először lett tagja az ankarai kormánynak egy kurdbarát párt - az Ahmet Davutoglu miniszterelnök alakította átmeneti kabinetet pénteken hagyta jóvá Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Magyarországon a legtöbb 65 év feletti lakos szinte kizárólag az állami nyugdíjra bízza magát, és a lakosságnak mindössze 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár számításai szerint.
Mintegy 470 millió forint kampánytámogatást próbál behajtani a 2014-es országgyűlési választás résztvevőitől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írta a Napi Gazdaság szombati számában.
Az iraki kurd erők visszafoglaltak hét falut, vagyis egy több mint 200 négyzetkilométeres területet az ország északi részén az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől - jelentette be pénteken az IÁ elleni nemzetközi koalíció.
Ismerjünk meg néhány nagyon stílusos férfit, akik nem mellesleg boldog apukák is! Már az elképesztően üdítő tud lenni, ha az ember stílusos apukák fotóit nézegeti a neten. Amikor ugyanezek az édesapák a karjukban tartják és megölelik gyermeküket, hasonló ruhában, na ez aztán igazán imádnivaló! Íme egy-két példát arra, hogy Hollywood-ban igen is divat(os) az apaság! 1. Brad Pitt Brad Pitt…
Csomagolj a gyerekeknek egészséges összetevőkből készült, édes és sós sütiket. Ha megunták a gyerekek a szendvicset, próbálj ki egy-két érdekes, új receptet, ami ugyanúgy beválik uzsonnának, mint az eddig megszokottak! Az alábbi 5 receptet könnyű elkészíteni, ugyanakkor biztos lehetsz benne, hogy leszármazottaid egészséges és tápláló tízórait visznek magukkal az iskolába. Íme: 1.…
Nagy volatilitás jellemezte az olaj piacán a kereskedést a héten, sőt a finomított termékek piacán is nagy volt a csapkodás. A hét második felében látott felpattanás miatt könnyen lehet, hogy a Mol...
Újabb 28 embert gyilkolt meg a Boko Haram iszlamista terrorszervezet, ezúttal Észak-Nigéria eldugott falvaiban - jelentette be pénteken egy civil önvédelmi szervezet.
Szegény vagy drogfüggő anyáktól elvette csecsemőjüket, és 5-9 ezer dollárnak megfelelő összegért eladta őket örökbefogadó szülőknek egy szociális munkás Mexikóban - jelentették be pénteken az ország hatóságai.
Óriási pusztítást végzett és mintegy 20 halálos áldozatot követelt az Erika trópusi vihar a Kis-Antillák egyik apró szigetén, Dominikán, ahol a Dominikai Közösség található, a vihar pénteken már vesztett erejéből, amikor a Hispaniola szigetén osztozó Haiti és a Dominikai Köztársaság fölé ért kelet felől.
Elesett egy motoros Szegeden pénteken éjjel a Kálvária sugárúton, a férfi életét vesztette - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a budapesti Örkény István Színház a Madách téren szombaton.
Mintegy 470 millió forint kampánytámogatást próbál behajtani a 2014-es országgyűlési választás résztvevőitől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - mondta a NAV szóvivője a Napi Gazdaságnak.
Második "tanévét" kezdi meg szeptember 8-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szabadegyetem elnevezésű előadás-sorozata, amely minden érdeklődő előtt nyitott - közölte az egyetem.
Legalább háromszor állt volna készen az izraeli kormányzat az elmúlt három évben arra, hogy megelőző támadást indítson az iráni nukleáris létesítmények ellen – a hadsereg azonban minden alkalommal megvétózta a kezdeményezést. A Hetek cikke.
Vezetői megbízatásának visszavonását kérte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója, Szilágyi Gábor munkáltatójától, Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől 2015. augusztus 31-ei hatállyal - írta a Népszava pénteken.
Megjelent a Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek felhívása 33 milliárd forintnyi keretösszeggel - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.