Munkatársunk az új Ford Mustangot tesztelte. Ikon. Ő egy igazi filmsztár. Ha kimegy az utcára, valahogy mindenkinek feltűnik, odaköszönnek egy helót, a szégyenlősebbje csak bólint, vagy a szeme sarkából les oda, de biztosan mindenki észreveszi, mindegy, hogy szürke kosztümben, vörös estélyiben, vagy napsárga tréningruhában van éppen. Az igazi filmsztár mindent tud. Hol cicásan dorombolva sétál a…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az EP Hungary, A.S. közvetlen egyedüli irányítást, és ennek következtében a luxemburgi székhelyű EPI Investment S.a.r.l. és a ciprusi Milees Limited közös közvetett irányítást szerezzen a Budapesti Erőmű Zrt. felett - az erről szóló határozat a versenyhatóság honlapján jelent meg.
Párizs - Biztonsági kapuk, csomagvizsgálat vagy titkosügynökök - a szakemberek szerint valamilyen megoldást kell találni a nemzetközi vonatok ellenőrzésére - írta a Magyar Nemzet.
Nem bizonyult elég meggyőzőnek a kínai jegybank döntése a kamatok csökkentéséről és a nagybankok kötelező tartalékrátájának mérsékléséről, a kínai tőzsdéken szerdán is folytatódott a lejtmenet az árfolyamok rendkívül erős kilengéseinek közepette.
Az év végéig 133 uniós pályázatot írnak ki, ennek keretösszege 2700 milliárd forint. De a kormány azt is ígéri, 2017 nyaráig valamennyi európai uniós pályázatot meghirdetnek. Kedden is megjelent három, kutatás-fejlesztési tevékenységét ösztönző pályázat 71 milliárd forint keretösszeggel.
Annak ellenére, hogy a pánik csillapodott a tőzsdéken, továbbra is csapkodás jellemzi a kereskedést. Míg az ázsiai börzéken ma több index erősödött, addig az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel...
Kedden, Los Angelesben megkezdte sajtókörútját a WBC középsúlyú világelsõje, a Puerto Ricó-i Miguel Cotto és a korábbi kisközépsúlyú bajnok, a mexikói Saúl Álvarez, akik novemberben mérkõznek meg egymással - írja a profiboksz.hu.
A Kia a tengerentúli Optima bejelentését követően nem sokkal az európai változatot is leleplezte – a koreaiak legnagyobb szedánja a Frankfurti Autószalonon fog debütálni a nagyközönség előtt. Az Optima új generációja nem csupán a megjelenés tekintetében, de a lemezek alatt is nagyon hasonlít az elődre, ami az azonos alapok tudatában nem meglepő. Nagyon mélyreható változásokra tehát hiába is…
Liverpool – Betartja szavát Bogdán Ádám (27), a Liverpool labdarúgócsapatának magyar kapusa, s válogatott mezt küld az egyik magyar rajongójának, aki a Trollfoci segítségével jut az értékes relikviához.
Egyre agresszívabbak, egyre követelőzőbbek a mind nagyobb számban Magyarországra érkező illegális migránsok - mondta az MTI-nek szerdán Kovács Zoltán kormányszóvivő pár órával azután, hogy Röszkén könnygáz bevetésével fékezték meg a regisztrációra várók között kitört dulakodást.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az EP Hungary A. S. közvetlen egyedüli irányítást és ennek következtében a luxemburgi székhelyű EPI Investment S
Az Ashley Madison botrány óta egyre több ember vesztette el a bizalmát partnerében. Ha elég figyelmes vagy, nem is kell rányitnod a hálószobaajtót, elég, ha olvasol a jelekből.
A Jobbik csütörtökön benyújtja az alaptörvény módosítását annak érdekében, hogy a honvédséget jogi bizonytalanság nélkül mozgósítani lehessen a határok védelmére - jelentette be Vona Gábor pártelnök szerdán.
Új rendelettervezet jelent meg a magáncsőd részletszabályairól: két helyre kell majd gyűjteni a pénzt, az egyik számlához a vagyonfelügyelő is hozzányúlhat.
Kína miatt még a globális okostelefon-értékesítések is lassulnak idén - derül ki az IDC kutatócég legfrissebb várakozásaiból. Az elemzők szerint 2015-ben mindössze 1%-kal emelkedhetnek az eladások a...
A Jobbik képviselője szerint egy nemzeti kormány öt éves működése alatt elvárható lenne néhány nemzeti identitást erősítő történelmi fim elkészülte is. Videóinterjúnk.
Az ING elemzőinek legfrissebb kimutatása szerint is a biztonságos menedék devizák közé tartozik a forint. Azzal számolnak, hogy a hazai fizetőeszköz (régiós társaival együtt) felülteljesítheti a...
A Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. nyílt közbeszerzést írt ki egy 42 szobás sportszálló építésére, amelynek a becsült költsége nettó 500 millió forint - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra - közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen úgy fogalmazott: a Magyarországra illegálisan érkező "népvándorlók" egyre agresszívabbak.
A tervek szerint a Német Bundestag még ez év őszén egy olyan törvényről dönthet, amely szabályozza az eutanázia - a kegyes halál problémakörét. A Német Parlament szakértő bizottságai azonban aggályosnak tartják mind a három ezirányban benyújtott javaslatot, hisz az eutanázia az egyik olyan jogi-morális kérdés, amelyben nagyon nehéz törvénykezni.
A bírósági adósságrendezési eljárás során a családi vagyonfelügyelő és az eljárásban részt vevő felek közötti együttműködés, valamint a törlesztés folyószámláról történő teljesítésének szabályait határozza meg az Igazságügyi Minisztérium (IM) új rendelet-tervezete, amely szerdán jelent meg a kormány.hu-n.
A jobban kereső magyaroknak is a negyede számít arra, hogy nyugdíjas éveiben a családja támogatására szorul majd – derült ki az Aegon negyedik nemzetközi nyugdíj-felkészültségi felméréséből. Bár a kedvezőbb jövedelmi helyzettel rendelkezők esetében a felkészültség jobb az átlagosnál, ez is csak éppen eléri a német vagy az amerikai szintet. Vészhelyzetre például a magas keresetű magyarok…
Akármerre is megyünk Vietnámban, mindenütt látunk embereket, akik vietnami jeges kávét isznak, sűrített tejjel (CaPhe Sua Da) – meséli Donal Skehan, akit jól ismerhetünk a „Srác fakanállal" műsorból. Most új sorozattal jelentkezik, a Food Network számára forgatott „Kövesd Donalt ... Vietnámba!", augusztus 28-ától lesz látható a csatornán.
Magyarország hiába "kongatta a vészharangot" Brüsszelben, és ezért egyoldalú intézkedésekre kényszerült - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban szerdán sugárzott interjúban.
Nem lepte meg a magyar határkerítés építése az osztrák külügyminisztert, ugyanis úgy gondolja: ha az európai unió nem ad egységes választ a menekültkérdésre, akkor az államok arra kényszerülnek, hogy egyedi intézkedéseket vezessenek be
A Vatikán arra kérte a palesztin ENSZ-képviseletet kedden, hogy távolítson el minden rá vonatkozó utalást abból a határozattervezetből, amelyet a világszervezet közgyűlése elé készül beterjeszteni, annak érdekében, hogy Palesztina és a Szentszék lobogóját is felvonhassák az ENSZ székháza előtt