Újra várják szeptemberben és októberben éjszakai kalandtúrára a látogatókat a Budakeszi Vadasparkban, ahol a kert éjszaka aktív lakóit ismerhetik meg a látogatók.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint munka, politikai teljesítmény és eredmény nélkül nem lehet elnyerni, vagy megtartani a választók bizalmát.
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta az MTI-nek a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Az M7-es teljes magyarországi és az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszán keresik a rendőrök azt a román kislányt, akit a szülei hagytak az autópályák melletti valamelyik pihenőben - írta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton a police.hu honlapon.
Új, ötszáz kilométeres hatótávolságú ballisztikus rakétát mutatott be Irán szombaton, több mint egy hónappal a ballisztikus fegyvereket is korlátozni hivatott nukleáris megállapodás létrejötte után. Haszan Róháni iráni elnök azt hangoztatta, hogy a katonai erő a béke és hatékony diplomácia alapfeltétele.
A politika akkor használja a támadás kifejezést, ha mondjuk az adott jelenség mértéke és lényege leírható ezzel a kifejezéssel, a menekültek esetében ez így van – erről Kovács Zoltán beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Josephine Onyia spanyol női gátfutó nem utazott el a szombaton elrajtolt pekingi atlétikai világbajnokságra, mert sajtóértesülések szerint fennakadt a doppingvizsgálaton.
A Fidesz szerint jelenleg béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat, míg a szocialisták kormányzásuk alatt félmillió embert tettek munkanélkülivé, a fizetéseket túladóztatták, a sorozatos megszorításokkal és a családok eladósításával keservessé tették a megélhetést.
Tótka Sándor és Molnár Péter ritkán látható bravúrt hajtott végre a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján, ugyanis gyakorlatilag kétszer is megnyerte a férfi kajak kettesek 200 méteres döntőjét.
Valóságos hősként ünneplik Franciaországban és az Egyesült Államokban is azt a három férfit - köztük két amerikai katonát - , akik péntek este ártalmatlanná tették a francia szuperexpresszen lövöldöző és három személyt megsebesítő támadót.
A nátrium nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezetünk számára: szerepet játszik a folyadékháztartás szabályozásában, az izomműködésben, a szénhidrát- és fehérje-anyagcserében stb.
Megkezdik a helyreállítási munkákat vasárnap a Budai alsó rakparton a Döbrentei térnél, ahol a hét eleji esőzés miatt az Ördög-árok kiömlőnyílása mellett megsérült a partfal - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.
Nagy erejű robbanás rázta meg szombaton délután az afganisztáni főváros, Kabul központját, a detonáció az afgán egészségügyi minisztérium közlése szerint tíz embert megölt, hatvanat pedig megsebesített.
A nátrium nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezetünk számára: szerepet játszik a folyadékháztartás szabályozásában, az izomműködésben, a szénhidrát- és fehérje-anyagcserében stb.
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta az MTI-nek a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Washington — Bár a Marvel-képregény alapján készült új Fantasztikus négyes nem hasít túl jól a mozikban, a film négy szuperhősét azért szívesen csatarendbe állítanánk az élet több területén is, már ha lenne rá mód.
Budapest — Két hét múlva, pénteken fogadja a magyar labdarúgó-válogatott a románt Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. A továbbjutás szempontjából sorsdöntő összecsapáson le kellene győzni az ősi rivális gárdát.
Nagyszabású akció kezdődött szombaton az olasz partok közelében a tengeren bajba jutott illegális bevándorlók kimentése érdekében. Az olasz parti őrség és a tengerészet mintegy háromezer menekültet kimentett, a drámai mentőakció azonban még nem ért véget.
Demeter Bence és Kasza Róbert jól vívott, így összesítésben továbbra is mindketten az élcsoportban állnak - előbbi negyedik, utóbbi ötödik - a bath-i öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében.
Valóságos hősként ünneplik Franciaországban és az Egyesült Államokban is azt a három férfit - köztük két amerikai katonát - , akik péntek este ártalmatlanná tették a francia szuperexpresszen lövöldöző és három személyt megsebesítő támadót
Budapest — Sokan irigylik Horváth Andrást (26). A WBPF világbajnok testépítője bámulatos izomzattal rendelkezik – a Sport Physique kategóriában tavaly vb-címet nyerő sportoló persze keményen dolgozik azért, hogy így nézzen ki.