Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szerint a lengyel bankoknak viselniük kell a frankalapú jelzáloghitelekért a felelősséget, miután azokból hatalmas profitra tettek szert, ugyanakkor felhívja a...
Negyvenét csoportban 1199 illegális bevándorlóval - köztük 205 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén hétfőn - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata kedden az MTI-t.
A júliusi egyezségben rögzítettnél várhatóan mintegy 6,2 milliárd euróval többet, vagyis nagyjából összesen 92 milliárd eurót tehet ki a görögök finanszírozási szükséglete - értesült a német...
A hétfő délutántól estig tartó felhőszakadás gondokat okozott az ország vasútközlekedésében. A dél-balatoni vonalon továbbra is késésekre kell készülni - közölte a Mávinform kedd reggel az MTI-vel.
Libanon egészségügyi katasztrófa szélén áll az utcákról el nem szállított több ezer tonna szemét miatt - figyelmeztetett hétfőn az illetékes szaktárca vezetője.
Közel 2%-os emelkedés volt a Disney papírjain arra a hírre, hogy 2017-ben Star Wars tematikus parkokat fognak létrehozni 2 amerikai városban is. A Tesla is jól szerepelt tegnap, a Morgan Stanley felminősítése után 5%-os plusz produkált.
Folyamatosan dolgoznak a szakemberek Budapesten a hétfői vihar okozta károk helyreállításán, de még számos ponton kell fennakadásokkal számolni. Fonyód és Balatonszentgyörgy között nem járnak a vonatok, mert a víz elmosta a vasúti pályát - mondta a MÁVInform sajtóügyeletese az InfoRádióban. Kavalecz Imre hozzátette: az érintett szakaszon autóbuszok viszik az utasokat.
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szerint a lengyel bankoknak kell a legnagyobb arányban viselniük a frankalapú jelzáloghitelezés ügyében a felelősséget, miután azokból hatalmas profitra tettek...
Egyelőre csak hátulról, de már videón, álca nélkül láthatjuk a Kia Sportage következő generációját. A közepes crossover hivatalosan szeptember 15-én mutatkozik be, de a tegnapi skiccekkel együtt már egyre többet tudunk róla.
Budapestre egyetlen óra leforgása alatt több mint egy hónapnyi csapadék zúdult le. A víz utcákat, házakat öntött el, több tízezer lakásban nem volt áram és megbénult a közlekedés is a fővárosban. Képgaléria.
Töredékére, mintegy 150 főre csökkent azok száma, akik a veszélyekkel dacolva éjjelente megpróbálnak átkelni a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagúton
A műtárgy.com hat olyan kiállítást ajánl augusztusra, amely nagyszerű időtöltés lehet a külföldön nyaralóknak. A hat tárlatot a mediterrán országok területéről válogattuk össze, így aki...
A világ szakácsai esküsznek rá, a háziasszonyok már évszázadok óta használják az ételek ízesítésére, nagyszüleink pedig mindig is gyanították, amit a tudomány végre felfedezett: a fokhagyma igazi csodagyógyszer!
Néhány stabil nap, sőt hét után ma újra összeomlottak a fő kínai tőzsdék, úgy tűnik, csak nem tarthatja az állam az égben az árakat. Más ázsiai piacok is estek, tartanak a kínai lassulástól. Amerika tegnap jó formában volt, az olaj viszont továbbra is az idei mélyponton tartózkodik.
Megtalálták az összes utas holttestét az elmúlt hétvégén lezuhant indonéz repülőgép roncsai között, nincsenek túlélői a szerencsétlenségnek - közölte kedden az indonéz közlekedési minisztérium szóvivője.
Öt magyar egyetem jutott a világ 500 legjobb felsőoktatási intézménye közé a Webometrics (Ranking Web of World Universities) legfrissebb, 2015-ös rangsorában
A Bors úgy tudja, hogy a Sziget fesztivál zárása után halálos balesetet szenvedett, tiltott helyen sátrazó fiatalember a német színjátszás egyik nagy tehetsége volt, aki több ifjúsági filmben is szerepelt
Több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlázás ügyében emelt vádat az ügyészség két - főleg médiareklámokkal és internetes oldalak üzemeltetésével foglalkozó - gazdasági társaság tulajdonosai...
A Deloitte, partnereivel együttműködve felmérést indít, melynek célja a társadalmi felelősségvállalás és a fenntartható fejlődés jelenlegi helyzetének feltérképezése Magyarországon, valamint további 10 közép-európai országban.
A Deutsche Bank nemrégiben kinevezett új vezérigazgatója bejelentette az első lényegesebb változtatásokat. Ezek szerint átszervezik a kötvény kereskedési tevékenységet, ami az eredmény nagyjából 25%-át adja.
A benzin megadóztatását, az olajra, kitermelésre, és származékaira fordított források megkurtítását követeli Clinton elnök volt gazdasági főtanácsadója.
Nem érintett magyar állampolgárokat a thai fővárosban hétfőn elkövetett pokolgépes merénylet - számolt be az M1 aktuális csatornán kedd reggel a bangkoki magyar konzul.
Felvételt készítettek biztonsági kamerák a hétfői bangkoki robbantás gyanítható elkövetőiről. A hatóságok a kép alapján keresik őket, személyazonosságuk még nem ismert - közölte kedden a thaiföldi miniszterelnök, Prajuth Csan-Ocsa.
Tiltott határátlépés miatt 1446 embert - köztük 205 gyereket - fogtak el a rendőrök hétfőn, tíz esetben embercsempészés, háromban közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás
Már igényelhető mindkét diákhitel-konstrukció a 2015/16-os tanévre. Akik az első hiteligénylési határidőig, azaz szeptember 15-ig leadják hitelkérelmüket, október 15-én már hozzájuthatnak az igényelt összeghez
Újra igényelhető mindkét diákhitel-konstrukció a 2015/16-os tanévre. Rekordalacsony, 4,9 százalékos kamattal, képzési formától függetlenül juthatnak a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére. A diákhitel-ügyintézés egyszerű: a Diákhitel Direkt online felület mellett, már a…
Óriási előnyökkel járna a gazdaságpolitikai tervezés során, ha a friss kormányzati jelzések alapján valóban elkezdődik az online számlázó programok összekötése a NAV rendszereivel, és egyúttal nagyon...
Több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlázás ügyében emelt vádat az ügyészség két - főleg médiareklámokkal és internetes oldalak üzemeltetésével foglalkozó - gazdasági társaság tulajdonosai és hét társuk ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
Ukrajnában véget ért a hatodik mozgósítás, de csak az előzetes terv 40-50 százalékát sikerült teljesíteni – írja a LifeNews. Nem kizárt, hogy újabb mozgósítási hullám kezdődik a hiány pótlására.