2015. augusztus 17. hétfő

aug. 17
7:39
Merkel: még lehet valami a görögökből (Privátbankár)
A német kancellár szerint van esély arra, hogy a görögök kilábaljanak a válságból. Persze, ehhez szigorúan ragaszkodniuk kell a megszorításokhoz.
aug. 17
7:39
Ezeréves fennállását ünnepli a Tolna megyei Báta (Infostart)
Négynapos programsorozattal, ünnepi misével, téravatással, koncertekkel, kiállítással ünnepli ezeréves fennállását a hét végén a Tolna megyei Báta.
aug. 17
7:42
Két hazai makroadat jelenik meg a héten (ProfitLine)
Mindössze két hazai makrogazdasági adat jelenik meg a héten és azok sem lesznek piacmozgató hatásúak.
aug. 17
7:45
A világ legjobbjai között a magyar fiatal szakemberek (Blikk)
aug. 17
7:45
Halál a levegőben - Összeütközött két kisgép Kaliforniában (Alternatív Energia)
Négy áldozatot találtak, még kutatnak a helyszínen.
aug. 17
7:45
Tragédiák és elit egyetemek (ATV)
Több éve lassan, de egyenletesen növekszik az öngyilkosságot elkövető diákok száma az Egyesült Államok elit egyetemein. A cérna legtöbbször a teljesítménykényszer jelentette nyomás alatt szakad el – a téves önértékelés, a kudarc, a küszködés bevallásának lehetetlensége jelenti sokak számára az elviselhetetlen terhet, miközben az elit egyetemek között véres presztízsharc folyik, hogy minél több…
aug. 17
7:47
Tiencsini robbanások - Még hetven család keresi a hozzátartozóját (Alternatív Energia)
Az áldozatok száma 114-re emelkedett, az azonosított holttestek száma 54.
aug. 17
7:49
Végkimerült tűzoltók Kaliforniában - Hat államban tombolnak erdőtüzek (Alternatív Energia)
A 38 Celsius-fok fölötti hőségben tíz tűzoltó dőlt ki kimerültség, kiszáradás miatt.
aug. 17
7:57
Ki nem utasítható gyerekek ezrei Magyarországon - lapszemle (Infostart)
Hat és fél ezer ki nem utasítható gyerek van itt - közli a Népszabadság.
aug. 17
7:59
Sok kárt okozott a vasárnapi vihar országszerte (Infostart)
Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
aug. 17
8:03
Vitatott terrorizmusellenes törvényt hirdettek ki Egyiptomban (Blikk)
aug. 17
8:03
Így próbálnak feljutni a menekültek a Magyarországra tartó vonatra - fotók! (Blikk)
Gevgelija - Elképesztő állapotok uralkodnak a macedóniai Gevgelija vasútállomáson.
aug. 17
8:03
Végkimerült tűzoltók Kaliforniában (Alternatív Energia)
Hat államban tombolnak erdőtüzek, a 38 Celsius-fok fölötti hőségben tíz tűzoltó dőlt ki kiszáradás miatt.
aug. 17
8:03
Megtalálták az eltűnt indonéz gép roncsait (ATV)
Vasárnap megtalálták a mentőcsapatok az 54 emberrel a fedélzetén előző nap eltűnt indonéz repülőgép roncsait hétfőn Pápua tartományban. Több mint 400 ezer euró értékű készpénzt szállítottak a gépen, hogy szétosszák a szegények között.
aug. 17
8:05
Sziget - Újabb látogatócsúcs, több mint 430 ezren voltak (Alternatív Energia)
Idén 95 országból érkeztek a fesztiválra.
aug. 17
8:07
Ismét megtépázta a vihar az országot (Alternatív Energia)
Éjfélig 90 riasztás - Több helyen jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.
aug. 17
8:15
Nem tetszik az elszámolásnál hozott döntés? Van, aki bíróságra megy (Privátbankár)
Elégedetlen hitelesek akár a Pénzügyi Békéltető Testület döntését is megtámadhatják.
aug. 17
8:15
Görögország mégis megúszhatja (ProfitLine)
Az athéni vezetés az utóbbi hetekben sokkal komolyabban vette a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat, mint a megelőző időszakban, és ha következetesen végrehajtja a harmadik mentőprogram előírásait, akkor Görögország kilábalhat a válságból - mondta a német kancellár egy vasárnapi televíziós interjúban.
aug. 17
8:17
A világ legjobbjai között a magyar fiatal szakemberek (ProfitLine)
Aranyérmet szerzett László Attila a bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen.
aug. 17
8:18
Horoszkóp: augusztus 17. (Éva Magazin)
A Bika jegyűeknek egy utazás felnyithatja a szemüket. KOS (Március 21. – április 20.) A kulturális különbségek gyümölcsözőek lehetnek; most például szerelem is kicsírázhat ezen a talajon. Kérhetsz szívességet, de ne vedd magától értetődőnek. Pénzügyekben most ne kockáztass.   BIKA (Április 21. – május 21.) Érdekes információkra tehetsz szert, ha általad tiszteletben tartott emberekhez…
aug. 17
8:20
Róma – ahogy egy kissrác látja (Éva Magazin)
Vajon egy városnézés alatt mit tart figyelemre méltónak egy kiskamasz? Naná, hogy teljesen más dolgokat, mint mi! Óriási szerencsével eljutottunk az örök városba. Na és mit tartott egy kiskamasz megörökítésre méltónak?   Rómába beköltöztek a sirályok. Bár nincs tengerpartja, de annál több a városi szemét. Így egyensúlyoz egy római sirály:   A Piazza Navona tele van pantomimesekkel. Ezek…
aug. 17
8:21
Tiencsini robbanások - Még több halott, több tucatnyi eltűnt ember (Blikk)
aug. 17
8:21
Bérkiegészítés ígér a szociális szférában a szaktárca (Alternatív Energia)
Elsősorban a magasabb végzettséget, illetve szakmai tapasztalatot készülnek elismerni.
aug. 17
8:21
A zöld rendszám csak a kezdet - Bemutatjuk a Jedlik Ányos Tervet (Portfolio)
Bemutatjuk a Jedlik Ányos Tervet, ami a magyar elektromos autózás jövőjét jelenti. Legalábbis első olvasatra ezt gondolja az ember, pedig többről van szó. A segítségével egyszerre felelhetünk meg...
aug. 17
8:22
Róma – ahogy egy kissrác látja (Éva Magazin)
Vajon egy városnézés alatt mit tart figyelemre méltónak egy kiskamasz? Naná, hogy teljesen más dolgokat, mint mi! Óriási szerencsével eljutottunk az örök városba. Na és mit tartott egy kiskamasz megörökítésre méltónak?   Rómába beköltöztek a sirályok. Bár nincs tengerpartja, de annál több a városi szemét. Így egyensúlyoz egy római sirály:   A Piazza Navona tele van pantomimesekkel. Ezek…
aug. 17
8:23
9 hír, amiről tudnod kell ma reggel (Portfolio)
A héten a görög események mellett a vállalati gyorsjelentésekre érdemes figyelni. Zsugorodik a japán gazdaság: a tavalyi harmadik negyedév óta először, a várt 1,9 százalék helyett 1,6 százalékkal...
aug. 17
8:30
Szja 1 százalék: NAV-tájékoztató a felhasználási határidő változásáról (Adózóna)
Meddig használható fel az szja 1 százalékából kiutalt összeg? A NAV tájékoztatót adott ki a szabályokról és a változásokról.
aug. 17
8:33
Lelőtte apját, majd öngyilkos lett egy férfi Bács-Kiskunban (Blikk)
Kecskemét -€“ Lelőtte apját egy 34 éves férfi a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében, majd a fegyverrel öngyilkosságot követett el -€“ közölte a megyei főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
aug. 17
8:39
Ezeréves fennállását ünnepli a Tolna megyei Báta (Blikk)
aug. 17
8:39
Újabb családi rémdráma: lelőtte apját, majd öngyilkos lett (Alternatív Energia)
Az idősebb férfi holttestére az 54-es számú főút melletti bekötőúton találtak rá a járőrök.
aug. 17
8:39
Patthelyzet Japánban? - Visszaesett a gazdaság (Portfolio)
A várt 1,9% helyett 1,6%-kal esett évesítve a második negyedévben a japán gazdaság, amelyet elsősorban a lakossági fogyasztás vártnak (0,4%) duplájával történt visszaesése húzott le. Közben a kínai...
aug. 17
8:39
Aggódnak a szállodások: túl sokan adják ki a lakásukat (Pénzcentrum)
Az Airbnb miatt csökken a szállodák forgalma?...
aug. 17
8:39
Kigyulladt és lakhatatlanná vált házak: komoly károkat okozott a vihar (ATV)
Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
aug. 17
8:41
Már jövőre elkezdődhet a hatalmas bolgár földgázmezők feltárása (Portfolio)
2016 februárjában kezdődhetnek meg a bolgár partoktól nem messze fekvő, akár 100 milliárd köbméter kitermelhető földgázt tartalmazó mezőkön. A 14,22 ezer négyzetkilométer kiterjedésű "Khan...
aug. 17
8:48
Mit érdemes venni most a hazai tőzsdén? OTP, MOL, RICHTER, MTEL? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójának forgalma 31,758 milliárd forint volt a héten, ez több mint 6 milliárd forinttal nagyobb az előző hetinél. A BUX 0,85 százalékos heti csökkenéssel, 22 300,83 ponton zárt pénteken. A vezető részvények ára csökkent a héten.
aug. 17
8:57
Megtalálták az indonéz repülőgép roncsait (Gondola)
Megtalálták a mentőcsapatok az 54 emberrel a fedélzetén előző nap eltűnt indonéz repülőgép roncsait hétfőn Pápua tartományban - közölte a mentőszolgálat és az indonéz közlekedési minisztérium
aug. 17
8:57
Devizahiteles panaszcunamitól tartanak a bíróságokon (Portfolio)
Egyre csak nő azoknak a volt devizahiteleseknek a száma, akik a Pénzügyi Békéltető Testület által hozott határozatot kifogásolják. Eddig 50-en támadták meg a határozatot, de az Országos Bírósági...
aug. 17
8:57
Lelőtte apját és magával is végzett egy bócsai férfi (ATV)
Lelőtte apját egy 34 éves férfi a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében, majd a fegyverrel öngyilkosságot követett el – közölte a megyei főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
aug. 17
8:59
Gyengült a forint (Gondola)
Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben
aug. 17
8:59
Több mint 5 éve nem volt ilyen az olajnál (Portfolio)
Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) legfrissebb adatai szerint jelentősen visszaesett a nagy befektetési alapkezelők optimizmusa az olaj kilátásait illetően, a határidős és opciós...
aug. 17
9:01
Nagyon emelkedik a szociális dolgozók bérpótléka (Gondola)
A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán
aug. 17
9:01
Merkel: az IMF októberben csatlakozhat a görög programhoz (Portfolio)
Az athéni vezetés az utóbbi hetekben sokkal komolyabban vette a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat, mint a megelőző időszakban, és ha következetesen végrehajtja a harmadik mentőprogram...
aug. 17
9:03
Vihar - Megrongált házak, autók tengelyig vízben (Gondola)
Számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.
aug. 17
9:03
Újabb hírek az év tőzsdei botrányáról (Portfolio)
Hosszú idő után ismét hírek érkeztek a kínai szolárcég, a Hanergy Thin Film felől, a vállalat a hétvégén közölte, az idei első félévben veszteségesen működhetett, miután sok értékesítést függesztett...
aug. 17
9:09
Pénzt kapnak a szociális dolgozók, kérdés, hogy eleget? (Privátbankár)
A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is.
aug. 17
9:12
Gyengült a forint (Infostart)
Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 17
9:15
Hat amerikai államban pusztítanak erdőtüzek (Gondola)
Az Egyesült Államok hat nyugati és északnyugati államában nehezítette a kiterjedt erdőtüzek oltását az aszály és az erős szél a hét végén
aug. 17
9:15
Tizenhét lakóházat rongált meg a szél a szabolcsi Vállajon (Blikk)
aug. 17
9:15
Híres zarándokhelyre látogat a pápa (Alternatív Energia)
Ferenc pápa fontosnak tartja a „periféria” felkarolását.
aug. 17
9:15
Ebben az ingerszegény környezetben talán kár is kinyitni (Portfolio)
A japánból érkező hírek nem mozgatták meg a befektetők fantáziáját, a görög sztorival kapcsolatban pedig csak napok múlva várható újabb fejlemény. Ebben az ingerszegény környezetben pedig nem csoda,...

Keresés