Bombameglepetésre Belinda Bencic három játszmában legyőzte az amerikai világelső Serena Williamst a 2,5 millió dollár összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna szombati elődöntőjében.
Megkétszereződött a Szerbiába érkező migránsok száma, néhány hete még csak naponta ezren lépték át a macedón-szerb határt, mára ez a szám körülbelül kétezerre nőtt – jelentette be a szerb belügyminiszter.
Hálaadó istentiszteleten adták át a felújított kolozsvári Farkas utcai református templomot, Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomát.
A hatalmas, exkluzív kabriók szegmensére nem mondhatnánk, hogy tömve van, ami persze érthető, hiszen árcédulájuk láttán sokszor még a tehetősebb vásárlók is megrémülnek. Ebbe a csapatba küld új játékost a Mercedes-Benz, méghozzá az S-osztály Cabriolet személyében, melyről a rengeteg kémfotó után ezúttal a gyáriak osztottak meg egy igencsak részletgazdag rajzot.
A világot megrázta a kínai deviza váratlan leértékelése, azonban a lépés "teljesen jelentéktelen" - mondta a CNBC-nek Marc Faber. A világhírű befektető szerint a kínai gazdaság most nemhogy hét...
Több egymást követő baleset miatt csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Biatorbágy és Zsámbék térségében – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.
Villámcsapások miatt égett le egy balatonfüredi családi ház tetőszerkezete és egy négy hektáros terület Nagyvázsony térségében a Veszprém megyére szombat éjjel lecsapott viharban - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
A családok több mint fele közel 20 ezer forintot költ nyári táborozásra, 37 százalékuk azonban nem választ tábort nyáron gyermekének - derült ki a játékkereskedő és importőr Formatex Kft. MTI-hez eljuttatott felméréséből.
Több egymást követő baleset miatt csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Biatorbágy és Zsámbék térségében - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.
Több órás várakozásra kényszerülnek az országba belépők a röszkei autópálya-átkelőnél, tömegesen indultak ugyanis vissza Nyugat-Európába az eddig szabadságukat töltő vendégmunkások - tájékoztatta vasárnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Magyarország — Rommá tört autók, kiflivé gyűrt kasztnik vagy épp kerítések – nem telt el kár és sajnos áldozat nélkül az őrült kánikulával kezdődő, majd viharokkal végződő hétvége.
Kisköre — Minden idők legalacsonyabb vízállását mérték a hét végén a Tiszán, már ha ezt egyáltalán lehet még vízállásnak nevezni: a folyó medrében több helyen szinte már alig csordogál víz, olyan, mintha esőzés után maradt volna néhány tócsa a valamikori hömpölygő folyó helyén.
Emlékművet avattak a Szovjetunióba 70 éve kényszermunkára elhurcolt emberek tiszteletére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hercegkúti iskola udvarán vasárnap.
Németországban költőpénz helyett utalványokat kaphatnak a nyugat-balkáni származású menedékkérők a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elképzelése szerint.
Huszonegy sérültet szállítottak kórházba a mentők azt követően, hogy összeütközött két vonat az Aszód-Balassagyarmat vonalon vasárnap reggel - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóügyeletese az MTI-t.
Emlékművet avattak a Szovjetunióba 70 éve kényszermunkára elhurcolt emberek tiszteletére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hercegkúti iskola udvarán vasárnap