2015. augusztus 12. szerda

aug. 12
8:23
Bejelentette lemondását a líbiai miniszterelnök (Gondola)
Lemond Líbiában a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője; Abdalláh asz-Száni ezt maga jelentette be kedd éjjel egy televíziós interjúban
aug. 12
8:23
Célkeresztben a kun-mediátoros Marcsika? (Alternatív Energia)
A hatóságok már tudják vagy legalább is sejtik, melyik országban bujkál a körözött ügyvezető.
aug. 12
8:30
Erősödött a forint reggelre (Infostart)
Erősödött a forint szerdán reggel a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 12
8:30
Csökkent az üzemanyagok ára (ProfitLine)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj és 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
aug. 12
8:32
Nem áll le a kínai jegybank - újra leértékelte a jüant (ProfitLine)
A kínai jüan tovább gyengült a tőzsdék szerdai nyitásakor, miután a központi bank piacnyitás előtt 6,3306 jüan/dollárban állapította meg a kínai fizetőeszköz újabb középárfolyamát, a korábban rögzített 6,2298 jüan/dolláros értékhez képest.
aug. 12
8:33
Megint a kínaiakra figyel majd minden piac (Privátbankár)
Piaci szakértők várakozásai szerint a kínai devizaleértékelés miatt veszteséggel nyitnak szerdán a főbb európai tőzsdék.
aug. 12
8:36
Feltettünk 10+1 kérdést Epres Panninak, ő pedig válaszolt (Éva Magazin)
A volt modellel készült interjúból kiderül, mivel foglalkozik most éppen, hogyan képesek az állandó utazgatás mellett fenntartani a gyerekek napi rutinját és mit gondol az anorexia elleni harcról. 1. Éva Magazin: Mennyire érintette a hétköznapokat a kazanyi Úszó-világbajnokság? Hogy szurkoltak a gyerekek? Szeretik a meccseket? Epres Panni: Év közben is a fél életünket kitölti a vízilabda,…
aug. 12
8:38
Tinisztárok tündöklése és bukása: 6 példa (Éva Magazin)
Mindig széles mosoly, csillogó életmód, több millió rajongó... Mégis, vajon megéri tinisztárnak lenni? Sokszor csak ámulunk és teljesen megrökönyödünk, hogy egy alig tizenéves előadó (színész, énekes) milyen hatással tud lenni több millió tinédzserre világszerte. Utánozzák öltözködésben, viselkedésben, mimikában, sminkben... Aztán egyszer csak valami "elromlik" és kezdődik a zuhanás. Valakinél…
aug. 12
8:39
Magyar Bálint mindig külső érdekeket képviselt? (Gondola)
Megosztotta a politika és a szakma képviselőit az a hírünk, hogy Magyar Bálint a cseh kormánynak adhat a jövőben tanácsokat.
aug. 12
8:39
Az Erzsébet-táborok alkalmat adnak a tehetséggondozásra is (Blikk)
aug. 12
8:39
A Barcelona vitte a szuperkupát (Alternatív Energia)
A csapat ötödször diadalmaskodott, ezzel az örökranglista élén beérte az AC Milant.
aug. 12
8:39
Erste: meglesz idén az állami bankvásárlás (Portfolio)
Mindhárom fél változatlanul elkötelezett, hogy még az év vége előtt megszülessen a megállapodás, amellyel a magyar állam, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kisebbségi...
aug. 12
8:39
Módosítanák a fegyvertörvényt (Pénzcentrum)
A régi, kiemelkedő eszmei értékkel bíró fegyvereket védené Semjén Zsolt....
aug. 12
8:41
Falat emelne Lettország az orosz határon (Gondola)
Biztonsági kerítést húzna fel Lettország az orosz határra, hivatalosan a migráció megakadályozására.
aug. 12
8:41
Hatan sérültek a frontális karambolban (Alternatív Energia)
aug. 12
8:41
Már megint Kína miatt aggódik a világ (Portfolio)
Ma is Kína miatt aggódnak a befektetők, ugyanis a távol-keleti ország jegybankja keddet követően ma is leértékelte a jüant. Emiatt a szerdai kereskedésben is elsősorban a nagy kínai kitettséggel...
aug. 12
8:42
Okostelefonon is lehet majd nézni az augusztus 20-ai koncertet (ATV)
Okostelefonon is követhető lesz az augusztus 20-ai budapesti ünnepi koncert az Antenna Hungáriával kötött megállapodás nyomán - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 12
8:43
Százezres büntetést kapott a Vasas (Alternatív Energia)
Ok:"a kötelező vezetőedzői nyilatkozattétellel kapcsolatos versenykiírási előírás megsértése."
aug. 12
8:43
Kedd estére kezdett éledezni a forint (Portfolio)
A tegnapi jelentős gyengülés után estére talált magára a forint, így most ismét 312 alatt jár az euró jegyzése. Igazán fontos makroadat ma sem várható, valószínűleg továbbra is a Kínával kapcsolatos...
aug. 12
8:45
Négyéves mélypontra zuhant a jüan, egyre nő a feszültség (Portfolio)
Bár egyszeri eseménynek mondta a váratlan keddi leértékelést tegnap a kínai jegybank, ma hajnalban azonban újabb kb. 1,6%-kal a gyenge irányba eltolta a kereskedési sáv középértékét, így a jüan a...
aug. 12
8:51
Óriási aranyhamisítás történt Magyarországon? (Privátbankár)
Hamis aranytömböket adott biztosítékként a Kézizálog Zrt. tulajdonosa több magyar milliárdosnak és pénzintézetnek - értesült a Napi.hu. Ha ez igaz, az okozott veszteség 30 milliárd forint is lehet.
aug. 12
8:53
Kína fejest ugrott a valutaháborúba, idegesek a pekingi elvtársak (Privátbankár)
Peking fejest ugrott a valutaháborúba, miközben titkos tanácskozáson tervezik a reform következő lépéseit. A kommunista uralkodó osztály fejesei rettegnek a gazdasági lassulástól és a vele járó társadalmi elégedetlenségtől. A szovjet vezetés politikai hibái máig kísértenek Pekingben.
aug. 12
8:57
Hova vezet a magyar - román perpatvar? (Infostart)
Tegnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kérette hivatalába Victor Micula román nagykövetet. Magyar Levente a diplomatától magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök hétfői kijelentéseire, amelyekkel a tárca szerint Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette.
aug. 12
8:57
Bejelentette lemondását a líbiai miniszterelnök (Infostart)
Lemond Líbiában a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője; Abdalláh asz-Száni ezt maga jelentette be kedd éjjel egy televíziós interjúban.
aug. 12
8:57
Módosítana a fegyvertörvényen Semjén (Gondola)
A régi, kiemelkedő eszmei értékkel bíró fegyvereket az esetek jelentős részében hatástalaníttatni kell, ami egyet jelent a tönkretételével
aug. 12
8:57
Washington nem szándékozik biztonsági övezetet létrehozni Észak-Szíriában (Blikk)
aug. 12
8:57
Lövöldözés a Fehér Házban (Alternatív Energia)
Egy nő rálőtt a a kongresszust őrző capitoliumi rendőrség egyik tagjára.
aug. 12
8:57
Szépen gyarapodnak a nyugdíjkasszák (Adózóna)
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (Pénztárszövetség) tartozó önkéntes nyugdíjkasszák vagyona június végén 1053 milliárd forintot tett ki, 8,46 százalékkal nőtt éves szinten, míg az egészségpénztáraké 2,34 százalékkal, 43,46 milliárd forintra – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
aug. 12
8:57
Megy az OMV a Mol után (Portfolio)
Ma reggel tette közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit az osztrák OMV, melyek összességében vegyesek lettek az elemzői előrejelzések fényében. Bár a vállalat jelentős...
aug. 12
8:59
Újabb jüan-leértékelést hajtottak végre Kínában (Gondola)
Két napon belül ez volt a jüan második jelentős leértékelése. A kínai jüan tovább gyengült a tőzsdék szerdai nyitásakor, miután a központi bank piacnyitás előtt 6,3306 jüan/dollárban állapította meg a kínai fizetőeszköz újabb középárfolyamát, a korábban rögzített 6,2298 jüan/dolláros értékhez képest
aug. 12
8:59
Erősödött a forint (Alternatív Energia)
Az eurót reggel nyolc óra előtt 311,80 forinton jegyezték.
aug. 12
8:59
Már csak egy szinttel jegyzik magasabban nálunk Brazíliát (Portfolio)
Az eddigi "Baa2"-ről "Baa3"-ra minősítette le Brazília adósbesorolását a Moody's, ez a legrosszabb még befektetésre ajánlott kategória egy fokozattal Magyarország felett. A hitelminősítő a szerdai...
aug. 12
9:01
Hackerek és brókerek nemzetközi hálózatát leplezték le (Gondola)
A tettesek üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy 100 millió dollár törvénytelen haszonra tettek szert
aug. 12
9:03
USA - Ukrán heckerek segítették a bennfentes kereskedőket (ProfitLine)
Egy főleg ukrán kötődésű amerikai brókerekből és ukrajnai hackerekből álló bűnszövetkezet kilenc tagja ellen emeltek vádat kedden New Yorkban és New Jersey-ben, a tettesek üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy 100 millió dollár törvénytelen haszonra tettek szert.
aug. 12
9:03
Lengyel Kupa: Holman-dupla, továbbment a Lech (Sport365)
Holman Dávid két gólt szerzett, a Lech Poznan pedig ezzel legyőzte a Olimpia Grudziadzot a Lengyel Kupában.
aug. 12
9:03
Kilencgólos meccsen nyert szuperkupát a Barca (Gondola)
A Bajnokok Ligája győztese, az FC Barcelona nyerte meg az UEFA-szuperkupát, mivel kedden hosszabbítás után 5-4-re verte a Sevillát
aug. 12
9:05
Átadták az FBI-nak Hillary Clinton magán e-mail-szerverét (ProfitLine)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendelkezésére bocsátották Hillary Clinton demokrata elnökjelöltnek azt az e-mail-szerverét, amelyet külügyminiszterként használt levelezésre - közölte kedden internetes kiadásában a The Washington Post című lap.
aug. 12
9:09
Eltűntek az oroszok Magyarországról, de jön helyettük más bőven (Privátbankár)
Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,9, a belföldi vendégeké 3,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.
aug. 12
9:15
Leomló hegyoldal temetett be negyven embert Kínában (Infostart)
Negyven alvó embert temetett maga alá egy leomló hegyoldal szerda reggel az északnyugat-kínai Senhszi tartományban - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
aug. 12
9:15
Brüsszel sokkal több támogatást ad másoknak (Gondola)
Az Európai Bizottság 2,4 milliárd euró támogatást hagyott jóvá a 2014–2020-as időszakra tizenkilenc EU-tagország megsegítésére.
aug. 12
9:15
Okostelefonokon is nézhető lesz az augusztus 20-ai koncert (Blikk)
aug. 12
9:15
Kiderült! 12 embert akar megölni az idős otthon ápolója (Alternatív Energia)
Úgy tudni, a 33 éves férfi agya minden előzmény nélkül borult el.
aug. 12
9:15
Aranybotrány: rengeteget buktak a magyar milliárdosok (Pénzcentrum)
Volt, akinek 300 milliója bánta, hogy arany helyett rézbe fektetett....
aug. 12
9:15
Aranyhamisítás Magyarországon - Ezek a bankok bukhatnak nagyot (Portfolio)
Hamis aranytömböket használt biztosítékként bankok és magyar milliárdosok felé az év elején csődbe ment Kézizálog Zrt. Bíró Péter tulajdonos ezzel 30 milliárdos veszteséget okozhatott, a bankszektor...
aug. 12
9:17
Az olasz haditengerészet több menekültet mentett meg Líbia közelében (Blikk)
aug. 12
9:17
Felemás ipari adatok jöttek - mi lesz ezután? (Portfolio)
Júliusban nem csak a járműgyártás, hanem több más ágazat is hozzájárult az ipari szektor növekedéséhez. A részletes adatokból az is kiderül, hogy folytatódott a rendelési mutatók csendes ereszkedése....
aug. 12
9:18
Tucatnyi embert ölt volna meg egy budapesti ápoló, Istennek képzelte magát (ATV)
A Bors információi szerint a 33 éves férfi azt vallotta: a megfojtott asszonyon túl még 10–12 embert akart másvilágra küldeni.
aug. 12
9:18
Luxusra vált a Hyundai – exkluzív kupét mutattak be a koreaiak (Auto Pult)
A koreai autógyártó óriás már több ízben bebizonyította, hogy remek autókat tudnak gyártani, sőt, az Egyesült Államok piacán egyértelműen jelzi a Hyundai, hogy a luxusszegmenstől sem ijednek meg.
aug. 12
9:19
Új polgármester Vindornyafokon (Blikk)
aug. 12
9:19
Kína miatt ütik az európai tőzsdéket (Portfolio)
Ma is Kína miatt aggódnak a befektetők, ugyanis a távol-keleti ország jegybankja keddet követően ma is leértékelte a jüant. Emiatt a szerdai kereskedésben is elsősorban a nagy kínai kitettséggel...

Keresés