Rekordévet zárhat a fúziók és felvásárlások (M&A) globális piaca, ha folytatódik az idei trend. A Dealogic adatai szerint idén az M&A piac 4,58 ezer milliárd dollárral zárhatja az évet, ami még a...
Az EU csak a töredékét állja az illegális bevándorlás költségeinek, a kormány már több mint 28 milliárdot különített el a probléma kezelésére - mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel
Egy volt nagyvállalati HR-jogász, egy fegyelmi eljárás, egy letartóztatott börtönőr, némi összeesküvés-elmélet. Három részes nyári HR-krimi sorozatunk második része következik.
Egyre jobban kiszélesedik a Volkswagen konszern és a Porsche összeborulása. Persze nem csoda, hogy a sportautó-márka mérnöki tőkéjét ki szeretné használni az Audi, a Bentley és a Lamborghini, de azt hittük, hogy ennek eredményére még évekig kell várni. A legfrissebb hírek szerint azonban már javában tesztelik az új, közös erőforrás-családot.
A KSH ma közzétett adatai alapján júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,4%-kal emelkedtek éves összevetésben a júniusban mért 0,6% után. A fogyasztói árak júniushoz képest stagnáltak. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a maginfláció havi összevetésbe 0,1%-kal, éves bázison 1,3%-kal emelkedett. 2015. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan…
Az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték legnagyobb, leglátványosabb effektjeit idén a Gellért-hegyről lövik fel, amelyek így még messzebbről lesznek láthatók - mondta a Leskovics Pirotechnika Kft
Kedd reggel 311,42-nél állt a forint az euróval szemben, ez gyakorlatilag megegyezett a hétfő délutáni szinttel. A dollárral szemben 283,64-nél állt a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 288,28...
Óvatos gyengüléssel indult a keddi kereskedés annak ellenére, hogy egy újabb lépést tettek hétfő éjjel a nemzetközi hitelezők és a görög tárgyaló felek a végleges megállapodás felé. Az autógyártók...
A kiszámíthatóságot erősíti a mérsékelt infláció, a családok és a vállalkozások is könnyebben tudnak tervezni a hosszú ideje stabil áraknak köszönhetően - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva kedden az MTI-vel. A tárca szerint 2015 egészében nulla százalék körül alakulhat az infláció.
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint vállalják azokat a nemzetközi vitákat, amelyek amiatt alakulhatnak ki, hogy bűncselekménnyé nyilvánítanák a technikai határzár megrongálását. Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: olyan jogszabályt akarnak ősszel elfogadni, amelyek összhangban állnak a meglévő szerződésekkel.
Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn reggel.
Eldőlt az évtizedes vita, hogy a munkaadói márkaépítés a HR vagy a marketing feladata-e, és kiderült, hogy a vállalat felelőssége, és nem akasztható egyetlen funkció nyakába. Nem marketing és nem HR feladat, mert alapja a vállalat dolgozóinak elkötelezettsége.
Gazdát cserélt az V. kerületben a Sas utca 15. szám alatt álló ingatlan, mely legutóbb szórakozóhelynek adott otthont. A korábban olasz magánkézben álló ingatlan adásvétele során a magyar vevőt a...
Kína váratlan lépésként 20 éve nem látott mértékben, 1,9 százalékkal leértékelte a jüant. Ezzel stimulálja az exportot és fékezi az importot. A lépés olyan értelemben nem meglepő, hogy a jüan eddig együtt erősödött a dollárral, és tudjuk, a dollár sokat erősödött! Úgy tűnik, hogy ez az erősödés a kínai gazdasági döntéshozókat már a komfortzónán kívülre lökte. Így a jüan-dollár kereszt 2012 óta nem…
Megölték Mexikóban azt a polgárjogi aktivistát, aki kulcsszerepet játszott a tavaly eltűnt 43 főiskolás és más, szintén eltűnt emberek utáni kutatásban.
Óriási a társadalmi igény a kutyabarát szálláshelyek és szolgáltatások iránt - mondta Glázer Tamás, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.
Ahelyett, hogy Szíriába toborozzanak terroristákat, az Iszlám Állam arra sürgeti Nagy-Britanniában lévő sejtjeit, hogy a szigetországban kövessenek el merényleteket.
Sok száz dolláros unciánkénti áresést valószínűsít a téma egyik legbefolyásosabb elméleti szakembere. Campbell Harvey szerint az euró fennmaradási esélyei nagyon gyengék.
Budapest – A jobb szolgálatatás és a szigorúbb ellenőrzésnek is köszönhető, hogy jóval több jegyet és bérletet adott el tavaly a Budapesti Közlekedési Központ, mint négy évvel korábban – írja az Origo. Egy éve már csaknem egymilliárdot hajtottak be a bliccelőkön is.
Az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték legnagyobb, leglátványosabb effektjeit idén a Gellért-hegyről lövik fel, amelyek így még messzebbről lesznek láthatók - mondta a Leskovics Pirotechnika Kft. vezető pirotechnikusa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn reggel. ...
Továbbra is lőtték keddre virradó éjjel a szakadárok Donyeck megye déli részét, ezért Kijev értesítette az EBESZ-t és nyugati partnereit, hogy ha nem szűnnek a minszki egyezményben tiltott fegyverekkel elkövetett támadások a katonák állásai ellen, az ukrán kormányerők fenntartják maguknak a jogot a tüzérség bevetésére - jelentette ki Vladiszlav Szeleznyov, a hadsereg vezérkari főnökségének…
Az esztendők múlásával lassan a Ferrari F40 veterán korba ér, ezzel együtt pedig az egekbe katapultál a típus ára. Nem csoda, hogy az épségben megmaradt példányok közben kalapács alá kerülnek – legutóbb egy makulátlan példány már 340 millió forintnyi valutáért cserélt gazdát.
A második negyedévben rekord számú állásajánlat került fel a netre. A havi hirdetésszám a tavalyi évhez képest 16 százalékkal nőtt a profession.hu adatai szerint, írja a metropol.
Speciális tervekkel és mentési egységekkel készülnek az augusztus 20-ai állami ünnep központi programjainak biztonságos lebonyolításáért felelős szervek.
A külkereskedelmi többlet első félévi jelentős emelkedése is azt mutatja, hogy a magyar gazdasági növekedés fenntartható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja, amit jól jelez, hogy a jelenlegi mintegy 40 milliárd forintról szeptemberre akár 60 milliárd forintra nőhet a...
Szurkolói rendbontás miatt hétfő este félbeszakadt a Red Bull Leipzig Osnabrück elleni Német Kupa-mérkőzése, melynek megismétlését ajánlotta fel a kapus Gulácsi Péter és a középpályás Kalmár Zsolt csapata.