Jönnek a gépek, és először okosabbak lesznek nálunk, aztán elveszik a munkánkat, utána átveszik a hatalmat és kivégeznek minket, selejtes hibás organizmusokat - jósolja a Terminátor, a Mátrix vagy...
A következő időszak feladata az állami bürokrácia csökkentése és a vállalkozások terheinek mérséklése lesz - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Vona Gábor vezetésével sikerült a Jobbiknak megkétszereznie a párt támogatottságát, ennek tükrében nehéz azt mondani, hogy ez ne lenne politikai siker – ezt Krekó Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A kazanyi világbajnokságról eltiltás miatt hiányzó Michael Phelps egészen kiváló, 1:53 percen belüli eredménnyel nyerte meg hazája bajnokságát 200 méter pillangón.
Hétfőig és kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A pótfelvételi eljárásban egyetlen intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni.
Elfogta a rendőrség a májusban Fehérgyarmaton történt emberölés gyanúsítottját; a 37 éves helyi lakost a Nyíregyházi Járásbíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A kazanyi világbajnokságról eltiltás miatt hiányzó Michael Phelps egészen kiváló, 1:53 percen belüli eredménnyel nyerte meg hazája bajnokságát 200 méter pillangón.
Halálra gázolt egy Déli pályaudvar felé közlekedő vonat egy embert a fővárosban szombat délben, ezért az érintett szakaszon késésekre lehet számítani - közölte a katasztrófavédelem honlapján.
Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna filmügyi kormánybiztos ellen, akit a szocialisták "Magyarország legkártékonyabb gazdasági vándorlójának" tartanak.
A migrációs kérdés nagyon összetett, minden afrikai országban mások a társadalmi és a gazdasági körülmények is – erről Patay Dorottya beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Megduplázódott a szociális földprogram támogatottjainak száma a korábbi évekhez képest egy idén márciusban kiírt pályázatnak köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteken a Nógrád megyei Magyargéc településen.
Zarándokhelyet szeretnének létrehozni Veszprémben a szerzetesrendek az egykori veszprémvölgyi görög apácakolostornál - erről Janka Ferenc görögkatolikus lelkész beszélt szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában
Nógrád megyében vannak a leghátrányosabb helyzetben a fogyatékossággal élők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése szerint: amellett, hogy ebben a megyében a legnagyobb a fogyatékosság által akadályozottak aránya, az iskolai végzettség tekintetében is az utolsó helyen áll, és a foglalkoztatottak aránya is itt a legalacsonyabb. A legjobb helyzetben a fővárosban és Pest megyében, valamint a…
Nógrád megyében vannak a leghátrányosabb helyzetben a fogyatékossággal élők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése szerint: amellett, hogy ebben a megyében a legnagyobb a fogyatékosság által akadályozottak aránya, az iskolai végzettség tekintetében is az utolsó helyen áll, és a foglalkoztatottak aránya is itt a legalacsonyabb. A legjobb helyzetben a fővárosban és Pest megyében, valamint a…
Leslie Mandoki jazz-rock dobos, zenei producer, valamint világhírű zenész barátai adnak ingyenes koncertet augusztus 21-én a Várkert Bazárban. Augusztus 21-én 19 órakor indulunk, és jó, ha a közönség tagjai jól kialudták magukat a koncert előtt, mert mi azután megállás nélkül zenélünk - mondta az InfoRádiónak a világhírű zenész.
Még két száma hátra van, de Hosszú Katinka már most élete legjobb versenyeként emlegeti a kazanyi vizes világbajnokságot, s az a következő célja, hogy 400 méter vegyesen is világcsúcsot ússzon.
A nevetés rendkívül sok területen hat ránk pozitívan: kitágítja az ereket, felgyorsítja a keringést, fokozza a szívműködést, egyensúlyba hozza a vérnyomást, javítja a légzés intenzitását és a belső szervek oxigénellátását.
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) más helyszínen újranyitja filmszínházát, miután az Örökmozgó mozi épületének működtetésére mással szerződik a Budapest Film Zrt. - közölte a MaNDA szombaton az MTI-vel.
Az Egyesült Államok csapata végzett hetedikként a férfi vízilabdatornán a kazanyi vizes világbajnokságon, miután a szombati helyosztón legyőzte Ausztrália válogatottját.
Negyvenhét éves korában elhunyt Prágai Tamás József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, irodalomtörténész. Az alkotót súlyos betegség után pénteken érte a halál - tudatta a Napkút Kiadó az MTI-vel szombaton.
A Nemzeti Pedagógus Kar egy olyan társaság, amely nem bírja a pedagógusok támogatását, illegitim szervezet, és az általuk kiadott etikai kódexe felvet alkotmányos aggályokat is – ezt Mendrey László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Másfélszeresére és duplájára emelkedő bérleti díjak, lakáshiány és Airbnb-vállalkozók kísértik a budapesti bérlőket. A szálláskereső szolgáltatás épp rosszkor lépett be a budapesti piacra, így kódolva van a rendszerben, hogy a szegényebbek a külvárosokba szorulnak.