2015. augusztus 5. szerda

aug. 5
11:30
Magyar-orosz kormányfői találkozó lesz vasárnap (ProfitLine)
Munkamegbeszélést folytat Dmitrij Medvegyev orosz és Orbán Viktor magyar kormányfő az oroszországi Kazanyban augusztus 9-én - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel szerdán.
aug. 5
11:30
Az IAAF tagadja a doppingvádakat (Sport365)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség kategorikusan visszautasította az ARD televízió által készített műsorban és a The Sunday Times című lap vasárnapi cikkében ismertetett vádakat, melyek szerint az IAAF több száz versenyző gyanús véreredményeit tárolta évekig úgy, hogy nem tett semmit a doppingolásra utaló jelek ellenére.
aug. 5
11:32
Új vezető elemző az Equilor Befektetési Zrt-nél (ProfitLine)
Az Equilor Befektetési Zrt. évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembert nevezett ki elemzői részlegének élére. Kiss Mónika eddig senior elemzőként erősítette az Equilor csapatát, vagyonkezelői és elemzői tapasztalatára Csehországban és Magyarországon tett szert.
aug. 5
11:39
Gyárat épít egy indiai vállalat – csomó embernek munkát adnak (Privátbankár)
Kecskeméten építkezik a hangzatos nevű indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító.
aug. 5
11:39
Nem feledkezett meg Beckhamről a Manchester United (Blikk)
David Beckham (40) korábbi sztárfocista és családja csomagot kapott Manchesterből. A legendás 7-es Facebookon hálálkodott az ajándékért, amiről képet is osztott meg.
aug. 5
11:39
Íme a 10 legyakoribb hazugság, hölgyektől és uraktól! (Blikk)
De vajon mi is az igazság? Eláruljuk!
aug. 5
11:39
Hűha! Kulcsár Edina Baywatch-baba lett - fotó (BorsOnline)
Tűsarkúban és piros fürdődresszben domborít egy hajó fedélzetén a szépség. Mint egy igazi Baywatch-lány.
aug. 5
11:39
Horvátország a győzelem és a hálaadás napját ünnepli (Infostart)
Horvátország lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg szerdán Kninben a Vihar hadművelet 20. évfordulójára rendezett központi állami ünnepség.
aug. 5
11:39
A magyar reklám a 70-es, 80-as években (Kreatív Online)
Sas István, Biopon, bontott csirke - Ezzel a korábbi, de ma is aktuális írásunkkal indul a Kreatív Klasszikusok rovatunk.
aug. 5
11:39
Vigyázat, emberveszély! (hirado.hu)
Sok százezer cápát mészárolnak le uszonyuk miatt.
aug. 5
11:39
Hatalmas EU-keretből újulnak meg a magyar családi házak! (Portfolio)
A múlt heti jelzéssel összhangban jövő tavasszal indul az az uniós pályázat, ami a korszerűtlen családi házak energiahatékonysági felújítását segíti elő, ma pedig azt is bejelentették, hogy összesen...
aug. 5
11:41
Egyre bátrabban vásárolunk - és ez a jövőben sem fog változni (Privátbankár)
Az üzemanyag és a tartós fogyasztási cikkek eladása húzza a kiskereskedelmi fogalmat.
aug. 5
11:42
Woody Allen-filmben játszik Bruce Willis és Kristen Stewart (Metropol)
A rendező kedden hozta nyilvánosságra új produkciója sztárszereposztását.
aug. 5
11:45
Előzetesbe került a pénzhamisító ex-jobbikos (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezte Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi szervezetének egykori elnökét és társát a Miskolci Járásbíróság.
aug. 5
11:45
Bajnokok Ligája: Ennyire csak nem esélytelen a Vidi... vagy mégis? (Agroinform)
A fogadóirodák oddsai talán kicsit elcsúsztak, így ha bátrak vagyunk, találhatunk értéket a fehérváriak sikerében.
aug. 5
11:47
Elkezdték kifeszíteni a drótakadályt Ásotthalomnál (ATV)
A katonák szerda délelőtt elkezdték a gyors telepítésű drótakadály kifeszítését a magyar-szerb határon az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében - tapasztalta az MTI munkatársa a helyszínen.
aug. 5
11:57
A Kasza család lenyomta Csányi Sándorékat (Privátbankár)
A legnagyobb magyar családi vállalkozásokról készített listát a Forbes magazin.
aug. 5
11:57
Brutális vasúti szerencsétlenség történt az áradások miatt! - Fotók (Blikk)
Az indiai Madhya Pradesh államban két vasúti személyvonat is kisiklott alig percekre egymástól, és legalább 24 utas életét vesztette, 25 pedig megsérült, 300 utast sikerült kimenteni.
aug. 5
11:57
Benedek: nem hibáztunk az olaszok elleni meccsen (Infostart)
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar férfi vízilabda válogatott a kazanyi vizes világbajnokságon, miután a negyeddöntőben 8-7-re vesztett az olasz csapattal szemben. "Amikor azt mondom egy meccs előtt, hogy ha jobb az ellenfél, és megemeljük a kalapunkat, merthogy nem hibáztunk, akkor ez az a mérkőzés, azt gondolom." - fogalmazott Benedek Tibor a meccs után.
aug. 5
11:57
Vasárnapi nyitva tartás: változtatásokat tervez a brit kormány (Gondola)
Változtatásokat készül bevezetni a brit kormány az üzletek vasárnapi nyitva tartásában: a helyi önkormányzatok belátására bízná, hogy engedélyezik-e a központban lévő üzletek mostaninál hosszabb nyitva tartást, míg a városon kívüli hipermarketek esetében érvényben hagyná az 1994 óta érvényben lévő korlátozást
aug. 5
11:57
Új tulajdonos a Westendnél - Demján pontosít (Alternatív Energia)
A tranzakciónak nincs köze a bevásárlóközponthoz.
aug. 5
11:57
Újabb bizonyíték: valami nagyon nem stimmel a magyar vállalati hiteleknél (Portfolio)
Újabb adatok bizonyítják, hogy valami nagyon nincs rendben a magyar vállalati hitelezéssel. A piac egyik motorjának hitt Növekedési Hitelprogram új kihelyezései az egy évvel korábbihoz képest több...
aug. 5
11:59
Ezért nem jó az állami szektorban dolgozni (Privátbankár)
Többévnyi végkielégítéseket spórol az állami tulajdonrésszel az MKB új menedzsmentje.
aug. 5
11:59
Európa Liga - Bravúr kell a debreceni továbbjutáshoz (Infostart)
Bravúrra lenne szüksége a Debrecen labdarúgócsapatának ahhoz, hogy a Rosenborggal szemben bejusson az Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába, mivel a múlt heti első mérkőzésen, hazai pályán vereséget szenvedett.
aug. 5
11:59
Osztalékelőleget fizet az NN Csoport (Portfolio)
A tavalyihoz képest közel kétszeresére nőtt az NN Csoport működési eredménye a második negyedévben, a kedvezőbb jövedelmezőségi adatoknak, valamint a befektetési tevékenységből származó osztalékoknak...
aug. 5
12:03
Tavasztól lehet pályázni a régi családi házak felújításának támogatására (Infostart)
Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
aug. 5
12:03
Perre mennek a végkielégítésükért az MKB elbocsátott dolgozói (HR Portál)
Pertársaságot alakít az MKB Bank elbocsátott dolgozóinak egy része, mert nem a kollektív szerződés szerinti végkielégítést kapták, hanem ennek esetenként a töredékét kitevő, a munkatörvénykönyv szabályai szerinti járandóságot - értesült a Világgazdaság.
aug. 5
12:03
A jó befektetés titkos összetevője (ProfitLine)
Minden piacon, minden körülmények között meg lehet találni a gyümölcsöző befektetést, csak jelen kell lenni és a helyi viszonyok mély ismerete szükséges. Ebben különösen erős a Franklin Templeton, amelynek magyarországi ügyvezető igazgatója, Dr. Ercsey Szabolcs volt az Aegon Prémium befektetői klubjának vendége.
aug. 5
12:03
Németországban ingatlanokat foglalhatnak le a bevándorlóknak (ATV)
A bajor miniszterelnök szerint katasztrófával fenyeget a németországi menekültügyi helyzet, és előfordulhat, hogy le kell foglalni ingatlanokat a menedékkérők elhelyezéséhez - írta szerdán a Münchner Merkur című lap.
aug. 5
12:03
Szilágyi a 3., Hosszú a 6. idővel vb-elődöntős (Sport365)
Szilágyi Liliána a harmadik, Hosszú Katinka pedig a hatodik helyen jutott 200 méter pillangón a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek szerdai elődöntőjébe.
aug. 5
12:05
825 milliárd forintnyi szerződés született az nhp második szakaszában (ProfitLine)
A jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 825,8 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magar Nemzeti Banknak (MNB), ebből eddig 646,5 milliárd forintot folyósítottak - közölte az MNB honlapján a legfrissebb adatokat szerdán.
aug. 5
12:15
Szinte csodát művelt a Mol leányvállalata (Privátbankár)
A szlovák Slovnaft egy éve még durva mínuszban volt, mára viszont szép a nyeresége.
aug. 5
12:15
Izmos felsőtestet villantott a Megasztáros Almás Gergő - Fotó! (Blikk)
Budapest - A Megasztár 6-ban feltűnt Almás Gergőnek jól áll az idő. A vékonyka kisfiúból szemmel láthatóan izmos felnőtt lett, és a konditerem hatását nem is rejti véka alá.
aug. 5
12:15
Csak a csodában bízhat a férfinek hitt futónő (BorsOnline)
Ha augusztus tizedikéig nem lesz meg a szintideje, lemarad a pekingi atlétikai vb-ről az a dél-afrikai futó, Caster Semenya, akit sokan máig férfinak tartanak, noha az IAAF hivatalosan nőnek igazolta.
aug. 5
12:15
Változtatna az üzletek vasárnapi nyitva tartásán a brit kormány (Infostart)
Változtatásokat készül bevezetni a brit kormány az üzletek vasárnapi nyitva tartásában: a helyi önkormányzatok belátására bízná, hogy engedélyezik-e a központban lévő üzletek mostaninál hosszabb nyitva tartást, míg a városon kívüli hipermarketek esetében érvényben hagyná az 1994 óta érvényben lévő korlátozást.
aug. 5
12:15
Fidesz: biztosított a rászoruló diákok ingyenes étkezése (Gondola)
A kormány az idei nyári szünetben is biztosítja a rászoruló diákok mindennapi ingyenes étkezését, szeptembertől pedig az eddigiekhez képest háromszor annyi gyermek étkezhet majd térítésmentesen a bölcsődékben és az óvodákban - közölte a Fidesz-frakció szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
aug. 5
12:15
Vírusmarketing volt a lebegő deszka (Kreatív Online)
A Lexus ügyes húzása.
aug. 5
12:15
Mintegy 20 vasútállomás és megállóhely újulhat meg 2015-17 között (Blikk)
aug. 5
12:15
Tavasztól lehet pályázni a régi családi házak felújításának támogatására (hirado.hu)
Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat.
aug. 5
12:15
Lazítana a vasárnapi boltzáron a brit kormány (Portfolio)
Változtatásokat készül bevezetni a brit kormány az üzletek vasárnapi nyitva tartásában: a helyi önkormányzatok belátására bízná, hogy engedélyezik-e a központban lévő üzletek mostaninál hosszabb...
aug. 5
12:15
Visszatértek a vásárlók a boltokba: így alkalmazkodunk a zárvatartáshoz (Pénzcentrum)
Tavalyhoz képest 6,2 százalékkal nőtt a forgalom....
aug. 5
12:17
Kustánczi Lia hatalmas dekoltázst villantott, leszólták - Fotó! (Blikk)
Kustánczi Lia (31) lemezlovas serényen készül hétvégi koncertjére. Bár ezt a képet elnézve sokan segítenének neki a szelektálásban.
aug. 5
12:17
Életveszélyes! Így kábeleznek az indiaiak - fotók! (Blikk)
Ó-Delhi -Ha jön a monszun, veszélyben vannak az emberek a sérült kábelek miatt.
aug. 5
12:17
Így hat a meleg idő a vérnyomásra (Gondola)
Egyes esetekben a nagy meleg fejfájást vagy levertséget eredményez, de ezek mellett a vérnyomás változásával is számolni kell.
aug. 5
12:17
Menesztették a német legfőbb ügyészt (Kreatív Online)
Aki kedden még az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértését hangoztatta.
aug. 5
12:17
Több mint ezerháromszáz határsértő tartóztattak föl (Blikk)
aug. 5
12:19
Az IAAF tagadja az ARD és a Sunday Times vádjait (Blikk)
aug. 5
12:21
Feldarabolta hat gyermekét és terhes feleségét egy orosz férfi (ATV)
Megölte és szétdarabolta hat gyermekét és állapotos feleségét egy férfi Oroszországban, majd elrejtőzött az anyósánál, akivel feltehetően szintén végezni akart.
aug. 5
12:21
Szakértő szerint a Mol lehet a piac húzóereje (Blikk)
aug. 5
12:33
Jön a kormány nagy bejelentése a családi pótlékról (Privátbankár)
Nem, nem a családi pótlék emeléséről lesz szó a holnapi sajtótájékoztatón: előrehozzák a szeptemberi kifizetést.

Keresés