2015. augusztus 5. szerda

aug. 5
20:03
Javul az orosz-amerikai viszony (Infostart)
Egyre nyilvánvalóbbnak tűnik az orosz-amerikai viszony javulása, ugyanakkor azt még nem látni, hogy a tendencia mennyire lehet tartós - mondta az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő. Sz. Bíró Zoltán szerint nem alaptalan az első félévben még egyértelműen romló kétoldalú kapcsolatrendszer megváltozásáról beszélni.
aug. 5
20:03
Újra mindkét vágány járható Pécel és Isaszeg között (Blikk)
aug. 5
20:03
Drámai a helyzet! Kétezer menekült halt meg a tengeren (Blikk)
Róma – Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) adatai szerint idén eddig már több mint kétezer, a Földközi-tengeren át Európába tartó illegális bevándorló veszítette életét.
aug. 5
20:03
Aláírhatják a 3-as metró járműfelújítási szerződését (Metropol)
Engedélyezik a közbeszerzési eljáráson nyertes orosz Metrowagonmashsal a szerződés megkötését.
aug. 5
20:03
Engedélyezte az ukrán kormány a HIV-fertőzött külföldiek beutazását (hirado.hu)
A HIV-fertőzöttek belépési tilalmának eltörléséről még júniusban hoztak döntést a tárcánál, a rendelkezés július 10-én már életbe is lépett.
aug. 5
20:05
Létszámstop a traiskircheni menekülttáborban (Infostart)
Egy múlt héten végzett egészségügyi vizsgálat eredményeire hivatkozva Alsó-Ausztria tartományi vezetése felvételi tilalmat léptetett életbe a Bécshez közeli traiskircheni menekülttáborban szerda éjféltől.
aug. 5
20:05
Utazhatnak a HIV-fertőzött külföldiek Ukrajnába (Blikk)
aug. 5
20:05
Több száz bevándorlót szállító hajó borult fel a tengeren Líbiánál (hirado.hu)
Eddig 25 halottat és mintegy 400 túlélőt emeltek ki a tengerből.
aug. 5
20:07
Új taxirendelet ide vagy oda, az Uber folytatja (hirado.hu)
Az utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is - derült ki a cég szerdai közleményéből.
aug. 5
20:09
Hivatalos: a maláj gép roncsait találták meg (ATV)
A tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozott az a roncsdarab, amelyet az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak meg a napokban - jelentette be Najib Razak malajziai kormányfő helyi idő szerint csütörtökön.
aug. 5
20:15
Történelmet ír, de semmi felhajtás! (TőzsdeFórum)
Nem készül ünneplésre II. Erzsébet szeptemberben, amikor történelmet ír.
aug. 5
20:18
Külföldi sajtó Magyarországról - az 'embercsempészek a rendőrökkel is együttműködnek' (ProfitLine)
A Die Welt című német és a Der Standard című osztrák lap egyaránt részletesen foglalkozott szerdán a Magyarországot érő menekülthullámmal.
aug. 5
20:21
Feltételezett terroristát vettek őrizetbe egy menekülttáborban (Blikk)
Ludwigsburg - A német rendőrség az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egy feltételezett támogatóját vette őrizetbe egy Stuttgart melletti menekülttáborban spanyol elfogatóparancs alapján.
aug. 5
20:21
Maláj miniszterelnök: az eltűnt gép darabját találták meg (Infostart)
A tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozott az a roncsdarab, amelyet az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak meg a napokban - jelentette be Najib Razak malajziai kormányfő helyi idő szerint csütörtökön.
aug. 5
20:21
Az Uber folytatja működését (Blikk)
aug. 5
20:21
Kocsis Máté a téren trónol (Alternatív Energia)
aug. 5
20:21
Már hivatalos: az eltűnt maláj repülőgép darabját találták meg (hirado.hu)
Ezt jelentette be Najib Razak malajziai kormányfő helyi idő szerint csütörtökön.
aug. 5
20:21
53 milliárdot kaptak vissza eddig a Quaestor-károsultak (Pénzcentrum)
20 ezer ügyfél jutott eddig hozzá részben a pénzéhez....
aug. 5
20:21
Már biztos: megtalálták az eltűnt maláj gép roncsait (Portfolio)
Már hivatalos, hogy megtalálták a több mint egy évvel ezelőtt eltűnt maláj gép roncsait - jelentette be ma Malajzia miniszterelnöke, Najib Razak. A Reunion szigeténél megtalált alkatrészek valóban az...
aug. 5
20:23
Megoldódik a rejtély! Megtalálták a maláj gépet (Blikk)
Kuala Lumpur - A tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozott az a roncsdarab, amelyet az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak meg a napokban.
aug. 5
20:23
Ciprasz: közel a megállapodás a hitelezőkkel (Infostart)
A görög miniszterelnök szerint közel a megállapodás a hitelezőkkel, az Európai Bizottság szóvivője szerint pedig kielégítően haladnak a tárgyalások, miközben Athén könnyedén értékesített több mint 800 millió euró értékben kincstárjegyeket szerdán.
aug. 5
20:23
Erőszakos incidens egy menedékkérőket befogadó szálláson (Blikk)
aug. 5
20:24
Electro Deluxe az Alba Regia Feszten (Metropol)
A világ egyik legsikeresebb soul-funk csapata, az Electro Deluxe is fellép az idei Alba Regia Feszten.
aug. 5
20:27
Lincselésre készültek egy német menekülttábor lakói, 2 ember életveszélyben (ATV)
Németországban ismét erőszakos incidens történt egy menedékkérőket befogadó állomáson, ezúttal a Hessen tartománybeli Gießenben - közölte szerdán a helyi rendőrség.
aug. 5
20:33
Ők keresik a legtöbbet Hollywoodban (TőzsdeFórum)
Ismét Robert Downey Jr. vezeti a legjobban kereső férfi filmsztárok listáját
aug. 5
20:39
Kitépte nagymamája szívét és megette a tini (BorsOnline)
Azt mondta a rendőröknek, azért csinálta, mert megkívánta. Most vizsgálják, normális-e.
aug. 5
20:39
Miénk lett a legjobb bikinis fotó! (Blikk)
Budapest — Csinosak és immáron roppant büszkék is a Blikk bikinis fotópályázatának nyertesei.
aug. 5
20:39
Újságíróhallgatókat lőttek agyon a dzsihadisták (Infostart)
Agyonlőttek három, újságírást hallgató egyetemistát szerdán Irak második legnagyobb városában, Moszulban az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet dzsihadistái, mert szerintük az IÁ által megszállt területen készült fotókat osztottak meg az interneten, és külföldi hírközlő médiumoknak adtak át információkat.
aug. 5
20:39
Nyomoz az FBI Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében (Blikk)
aug. 5
20:39
2020-ban jöhetnek a szupertelefonok (Metropol)
Állítólag forradalmasítani fogják az életünket.
aug. 5
20:39
Rendőrt vertek a gödöllői HÉV-en (Spa Trend Online)
Az őrjöngő utas miatt le is kellett állítani a szerelvényt.
aug. 5
20:39
LMP calls on Budapest not to bid for 2024 Olympics (hirado.hu)
Budapest should not submit a bid to host the 2024 Olympic Summer Games because it has no chance to win and the around 10 billion forints spent on the bid would be wasted, the green opposition LMP party said on Wednesday.
aug. 5
20:41
Szlovák szakaszgyőzelem, Kusztor hatodik (Blikk)
aug. 5
20:41
Milliós sikkasztás a vasútnál - Nyomoz a rendőrség (Spa Trend Online)
aug. 5
20:42
Példátlan intézkedések a Hamlet-premier előtt (Infostart)
A brit színházi világban szokatlanul szigorú jegykezelési intézkedéseket hozott a visszaélések elkerülésére a londoni Barbican a művészeti központ szerda esti Hamlet-premierje előtt, amelyben Benedict Cumberbatch játssza a főszerepet. Az elvárások óriásiak, a félretett olcsó jegyekért 20 órát álltak sorban a rajongók.
aug. 5
20:45
Az Uber folytatja működését a taxirendelet életbe lépése után is (ATV)
Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is - derült ki a cég szerdai közleményéből.
aug. 5
20:47
Csehország a menekültek visszafogadását követeli Magyarországtól (ATV)
Csehország tárgyalni kíván Magyarországgal, hogy fogadja vissza azokat a menekülteket, akiket a dublini egyezmény alapján vissza kell fogadnia - jelentette be Miloslav Koudelny, a csehországi menekülttáborok kezelőségének igazgatója szerdán Prágában.
aug. 5
20:51
Elutasították az almásfüzitői vörösiszap-tározó engedélykérelmét, a cég fellebbez (ProfitLine)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal elutasította az almásfüzitői vörösiszap-tározón hulladékhasznosítást végző cég működési engedélyének meghosszabbítására vonatkozó kérelmét, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. fellebbez a döntés ellen - tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán.
aug. 5
20:51
Szlovák szakaszgyőzelem a Tour de Hongrie-n (Sport365)
A szlovák Maros Kovac (Dukla Trencin) nyerte a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny első, hétfői szakaszát, a legjobb magyar, Kusztor Péter 23 másodperces hátránnyal a hatodik helyen futott be a Szombathely és Keszthely közötti 112 kilométeres etapon.
aug. 5
20:53
Szünetel az e-matrica értékesítés hétfő hajnalban (ProfitLine)
Szünetel az e-matrica értékesítés augusztus 10-én hétfőn hajnali 1 és 5 óra között, a rendszer tervezett karbantartása miatt - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szerdán az MTI-t.
aug. 5
20:53
A Tottenham is elbánt az új Milannal (Sport365)
Öt kapott és nulla lőtt góllal zárta a müncheni Audi-kupa felkészülési tornát a Mihajlovics-féle Milan, miután 2-0-ra alulmaradt a Tottenhammel szemben a szerda esti bronzmeccsen, az Allianz Arénában.
aug. 5
20:57
Megszólalt a gólyatábori erőszakoló – videó (BorsOnline)
Nem tartja nemi erőszaknak tettét K. S Szilárd, akit első fokon 7 és fél év börtönre ítéltek, amiért az ELTE egyik gólyatáborában megerőszakolt egy fiatal diáklányt.
aug. 5
20:57
Tíz emberrel is kiharcolta a továbbjutást az Asztana (Blikk)
aug. 5
20:57
Holnaptól egy sávra szűkül az M7-es (Metropol)
Megkezdik az autópálya korszerűsítését.
aug. 5
20:57
Pluszban várják a zárást az amerikai indexek (Portfolio)
Emelkedéssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást keltő amerikai makroadat érkezett. A Dow index azonban a kezdeti emelkedés után mínuszba fordult, amiben a...
aug. 5
20:57
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 32. héten (Pénzcentrum)
Na, vajon megütötte valaki a főnyereményt?...
aug. 5
20:57
Milliárdos beruházás Kecskeméten (TőzsdeFórum)
Indiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten.
aug. 5
20:59
Szeptemberig elhalasztották a Cecil-ügy tárgyalását (Blikk)
aug. 5
20:59
A nagy nemi paradoxon (Metropol)
„...a megkérdezett hétköznapi embereket cseppet sem lepte meg, hogy férfit és nőt az érdeklődése más és más szakmák felé tereli...”
aug. 5
21:00
Regionális slam poetry bajnokságot rendeznek a Vajdaságban (Infostart)
Magyarországról és a Vajdaságból is várnak résztvevőket az első regionális slam poetry bajnokságra, amelyet az augusztus 21-22-én megrendezendő második Malomfesztivál keretében szerveznek az észak-bácskai Oromon.

Keresés