Kazany — Szinte megnyert mérkőzéseket veszített el a vizes világbajnokságon a magyar női, valamint férfivízilabda-válogatott is, és már eldőlt, egyik csapatunk sem szerezhet érmet.
A legutóbbi gazdasági mutatók, a kiskereskedelmi forgalom, a munkanélküliség és a foglalkoztatottság adatai is megerősítik, hogy a magyar reformok működnek, amiről néhány hete tájékoztató kampányt is indított a kormány - mondta Kovács Zoltán.
KwaZulu-Natal — Eszeveszett dühvel esett egymásnak két zebramén a dél-afrikai KwaZulu-Natal vadasparkban; a harcot megörökítő fotós, Don Charles szerint legalább négy órán át folyt az ádáz küzdelem.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,90 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 22 781,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Richter árfolyama nem változott.
Ma vételi őrület száguldott végig a világ tőzsdéin, csak a görögök esnek, de őket is csak a bankpapírok húzzák le, melyek megint majdnem limittel esnek.
Madrid - Itt a lehetőség, ki-ki szimpátiája szerint adhat tanácsot Ronaldónak a futballista Facebook-oldalán, hogy fodrász barátai hogyan lőjék be a haját.
Abby Sutherland mindössze 20 éves volt, az autóbalesetnél vétlen volt, nem is ő vezetett. Mégis ő halt meg. “Egy angyallal több van a mennyországban” - így emlékeznek rá szerettei.
Minden, a falu nyugalmának megőrzéséhez szükséges fejlesztést megkap a Baranya megyei Martonfa, amelynek közelében hozzák létre az ideiglenes befogadóállomást - mondta az államtitkár.
Idén eddig 107 ezer illegális határátlépő érkezett Magyarországra - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő, hozzátéve: az ideiglenes határzár építése az augusztus 31-ei határidőnek megfelelően zajlik. Azt is jelezte, Magyarország kormánya nem szeretne arra berendezkedni, hogy emberek százai életvitelszerűen tartózkodnak közterületen. Ezért elkerülhetetlen az átmeneti szállások bővítése.
A MOL a mai nap folyamán tette közzé, hogy most péntektől, vagyis augusztus 7-től tovább mérsékli az üzemanyagok árát: ezúttal a benzin 3, a gázolaj pedig 2 forinttal lesz olcsóbb. A héten a gázolaj literára már mérséklődött egyszer (épp a mai naptól) négy forinttal, vagyis az olcsóbbik üzemanyagtípus ára összesen 6 forinttal esett.
Németországban a szövetségi rendőrség rekordszámú határsértőt tartóztatott fel egy vonaton: a német-osztrák határnál fekvő Rosenheimben végzett ellenőrzés során az olaszországi Veronából érkezett EuroCity járaton 147 embert regisztráltak, akik nem rendelkeztek a beutazáshoz és a németországi tartózkodáshoz szükséges dokumentumokkal - közölte a rendvédelmi szervezet szerdán.
Egy trélert vontató személyautó balesete miatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya Hatvan felé vezető oldalán, Mogyoród térségében - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője szerda délután az MTI-t.
Németországban a szövetségi rendőrség rekordszámú határsértőt tartóztatott fel egy vonaton: a német-osztrák határnál fekvő Rosenheimben végzett ellenőrzés során az olaszországi Veronából érkezett EuroCity járaton 147 embert regisztráltak, akik nem rendelkeztek a beutazáshoz és a németországi tartózkodáshoz szükséges dokumentumokkal - közölte a rendvédelmi szervezet szerdán.
Ma piaczárást követően tette közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. A várakozásokat minden fontosabb eredménysoron verte a vállalat.Minden soron jobb a vártnál 2015.08.05 18:13Minden...
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint stagnált júniusban az elmúlt év azonos időszakához képest a globális légiáru-forgalom: 1,2 százalékos bővülést mértek, amely egyben csökkenő ütemű növekedést is jelent.
Miközben a KSH első negyedéves számai még kifejezetten biztató képet mutatnak a hazai ingatlanpiacról, addig valójában éppen most értünk el a fordulóponthoz.
Az olasz parti őrség információi szerint eddig mintegy négyszáz embert sikerült kimenteni a Földközi-tengerből, miután Líbia partjainál felborult egy bevándorlókkal teli bárka, amelyen egyes információk szerint akár hétszázan is utazhattak.