A második negyedévben 0,2%-os növekedést produkált Svájc gazdasága, meghaladva a 0,1%-os zsugorodásról szóló várakozásokat. Az eredmény azért örvendetes, mert az elemzők a gyenge első negyedéves...
Idén több mint 100 000 diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe, közülük 33 ezer azonban nem jutott be egyetemre vagy főiskolára. Ők a fellebbezés és a pótfelvételi eredményeiben bízhattak egészen augusztus végéig, akiknek azonban így sem sikerült bebiztosítaniuk helyeiket az őszi félévre, még mindig beiratkozhatnak külföldi, de itthon végezhető főiskolai képzésekre.
Több fürdőző érkezett a Dunakanyar strandjaira és újabb szabad strandok létesülhetnek a hamarosan záruló egységes vízminőség ellenőrzési mintaprojektnek köszönhetően, amelyben hét Duna-menti település vett részt a Coca-Cola Magyarország támogatásával. A programhoz kapcsolódó „I love Duna” Instagram fotópályázat legjobb munkáiból digitális fotókiállítás nyílt a margitszigeti Holdudvarban.
Az osztrák rendőrparancsnok magyar papírokkal rendelkező letartóztatottról beszélt. A magyar rendőrök három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el.
A pesterzsébeti temetőben helyezték végső nyugalomra péntek délben az 51-es főúton motorbalesetben elhunyt 12 éves M. Zsófikát és édesanyját a 42 éves Zsuzsannát.
80 dkg lecsópaprika 2 db csípős hegyes paprika 2 db chili 35 dkg paradicsom 2 db vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 10 dkg füstölt szalonna 30 dkg sajttal töltött virsli 3 db nagyobb krumpli só őrölt csípős piros paprika őrölt fekete bors disznózsír 2 db újhagyma zöldjével
Vannak arra utaló jelek, hogy különböző terrorszervezetek, terroristák megpróbálnak a migrációs hullámot kihasználva bejutni az Európai Unióba - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke pénteken.
Egyesült Államok - A rendőrséget egy aggódó telefonáló értesítette, aki elkapta azt a jelentet, amint a nő ölében egy csecsemővel vezetett - írja a People.
A Tottenham Hotspur ötéves kötött a Bayer Leverkusen 23 éves, dél-koreai válogatott támadójával, Szon Hjung Minnel - ezt a londoniak tudatták hivatalos csatornáikon pénteken, késő délelőtt.
Peddy Mergui hihetetlen és kreatív dolgot talált ki, bemutatta, hogyan is festenének a teljesen átlagos hétköznapi élelmiszerek, ha a legdrágább márkákra jellemző arculati elemekkel díszítenék fel az egyes termékeket.
Holtan találták péntek hajnalban vatikáni otthonában Józef Wesolowski volt érseket, akit az egyházi bíróság kizárt a papi rendből és első fokon elítélte pedofília és gyermekpornográfia vádjával.
Ideiglenesen beszüntette működését a görög SkyGreece légitársaság, amelynek utasai már csütörtökön nem tudtak Torontóból Magyarországra, és azon keresztül Görögországba jutni - jelentette be a légitársaság pénteken a honlapján.
Kedden kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hazai Európa-bajnoki selejtezőjére, amelyet október 8-án Feröer-szigetek csapatával vív a Groupama Arénában.
A korábbi hírekkel ellentétben négy gyermek - köztük egy kétéves kislány - is volt az áldozatok között. Az üggyel kapcsoltban eddig három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek őrizetbe Magyarországon.
Mintegy ötmilliárd forintos beruházással bővíti termelési kapacitását a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. Makón és a ContiTech Magyarország Kft. Nyíregyházán, amelyhez a...
Gyorsított eljárásban felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki augusztus elején ellopott egy GPS-t egy mentőautóból, amíg a mentősök újraélesztettek egy beteget - közölte a fővárosi főügyészhelyettes pénteken az MTI-vel.
Eilat - Teljes jogú, egynemű házaspárként, kapott izraeli letelepedési engedélyt Kútvölgyi Bea (55) - a férfiból nővé operált asszony - és párja Gábriel Ágnes (33). Most tévedésre hivatkozva haza toloncolhatják a pár egyikét.
Az államhatáron létesítendő tranzitzónák kialakítására és egy új jogi kategóriára, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre is javaslatot tesz a kormány és a Fidesz abban az összesen 13 törvény módosítását kezdeményező javaslatcsomagban, amelyet pénteken nyújtanak be, és egy hét múlva dönthet róla a parlament - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese budapesti…