Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első félévében, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t.
Malibu - Nyolc embernek kellett kimenekítenie Woody Allent (79) az alig fél méter magas tengerparti sziklákról, a rendező legenda ugyanis kicsit túlbecsülte sziklamászó képességét a malibui parton zajló forgatás közben.
Az egyetemek, főiskolák már kötelezik tanulóikat bankszámlaszám megadására, sokan értetlenül fogadják, pedig ez manapság már nélkülözhetetlen az ösztöndíjak, a diákhitelek és egyéb pénzügyi tranzakciók lebonyolításához. Gyermekünk viszont már hamarabb is betekintést nyerhet a pénzügyi világba. Összegyűjtöttük, hogy a hazai nagy bankok milyen kedvezményekkel szolgálnak fiatal ügyfeleiknek.
Robbanás történt a Richter Gedeon Gyógyszergyár területén, amelynek következtében egy ember megsérült - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kisdi Máté hozzátette, hogy a gyár Gyömrői úti telepén bontás közben egy üres, korábban mentanollal feltöltött tartály robbant szét. A balesetben ketten sérültek meg - közölte a Richter Gedeon Nyrt.
Új ötéves stratégián dolgozik szeptembertől a Commerzbank, ebben azonban szeretné elkerülni a Deutsche Bank által elkövetett hibákat - írja a Reuters. Míg a Deutsche Bank felülvizsgálja év elején...
Az élelmiszerláncban előforduló csalások, a tejszektor helyzete és a talajkezelés legfőbb problémái voltak a központi témái a V4+4 agrárminiszteri találkozónak, amelyre a csütörtökön megnyílt Zeme Zivitelka (Éltető Föld) nemzetközi mezőgazdasági kiállítás megnyitása alkalmával került sor a dél-csehországi Ceské Budejovicében.
Nem hiába tagja az Orbán-kormányoknak már több mint 5 éve. Azért rúgta a bőrt, mert Szombathelyen főleg EU-s pénzből megújult a Csónakázó-tó és környéke, a Mesevár Óvoda és az Illés Akadémia. 733 millió forint fejlesztési forrásból szépült meg Szombathely zöld szíve … Folytatás
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első félévében, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t.
Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára 2015. augusztus 31-i hatállyal személyes és családi okokra hivatkozva felmentését kérte - tudatta közleményben az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök délelőtt.
Egy társaság csapatépítő tréningre, vadvízi evezésre vinné dolgozóit Szlovéniába. Surányi Imréné, az Adózóna adószakértőjének válaszából kiderül, miként számolhatók el a költségek, mennyi adót kell utánuk fizetni, lehet-e ezt az utazást külföldi kiküldetésnek elszámolni.
A múlt heti első mérkőzésen a lengyel együttes - amelyben három magyar futballista, Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid is rendszeresen játéklehetőséghez jut - eredményesen futballozott, így kapott gól nélkül, háromgólos előnnyel készülhet a visszavágóra.
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első félévében, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A Prologis ipari ingatlan vállalat két, összesen több mint 26 000 négyzetméterről szóló bérleti megállapodást hosszabbított meg, továbbá egy 8 000 négyzetméteres területbővítésről is megállapodott a...
Augusztus 31-ei hatállyal felmentését kérte Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára - közölte a tárca csütörtök délelőtt az MTI-vel.
Tartós nyugalomra nincs reális esély a kínai gazdaságban, azt viszont még nem látni, hogy a mostani tőkepiaci válság továbbnőhet-e - értett egyet Szunomár Ágnes, az MTA Világgazdasági Intézet kutatócsoport-vezetője és Madár István, a Portfolio vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértők nem tartják valószínűnek, hogy Kína nemzetközi segítséget kérne.
A KELER sikerrel vette az RRM (Registered Reporting Mechanism) regisztrációs folyamat első lépcsőfokát, és bekerült az előregisztráltak hivatalos körébe. Az előzetes regisztráció elfogadását követően...
A CSOK-to igénylők 60 százaléka budapesti, míg az állami támogatással élők 40 százaléka vidéki. A támogatás aránya azonban magasabb a fővároson kívüli településeken, a lakás árának 20 százalékát is...
Eddig közel 30 ezer Quaestor ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Beva a kifizetéseket intéző OTP-nek. Ebből hétfőig közel 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd...
Los Angeles - Soha többé nem kezelteti botoxszal az arcát Pamela Anderson, a modellből lett színésznő, ugyanis nem ismert magára a tükörben, miután egyszer kipróbálta.
Egyesült Államok - Amerika leghíresebb konzervatív családapája, Josh Duggar (27) a durva szexet szereti -állítja Danica Dillon pornószínésznő, eredeti nevén Ashley Lewis (28).