Elsősorban a kínai gazdaság lassulása és az amerikai kamatemelési ciklus kezdetével kapcsolatos bizonytalanságok miatt aggódnak a befektetők. A múlt hét végén begyorsult az elmúlt hetekben már elkezdődött tőzsdei esés, ma reggel pedig több tőzsdén már-már pánikszerű eladásokat látunk. A magyar tőzsde hétfő reggel vált érintetté, mivel a nemzeti ünnep miatt a múlt hét végén zárva volt a börze.
Budapest – Tovább folytatja mélyrepülését a címvédő Videoton a labdarúgó-NB I-ben, ezúttal az MTK-tól kapott ki 1-0-ra. A meccs után az edző elődjét, a játékos pedig a bírót kritizálta.
Németországban ismét tűz ütött ki egy menedékkérők befogadására előkészített épületben hétfő hajnalban a Baden-Württemberg tartománybeli Weissach im Tal nevű községben.
Hétfőn megtörténik a devizában felvett autóhitelek fixálása, hiszen a bankok a nemzeti banktól a tenderen elkérik azt a devizamennyiséget, amit az átváltáshoz használnak, és a 287,2 forintos árfolyamon megtörténik a hitelösszegek rögzítése. Az ügyfelek tehát nem éreznek már semmit abból, hogy hétfő reggel például a svájci frank 292 forint fölött forgott a devizapiacon - hangsúlyozta Nagy Márton, a…
Furcsa jelenséget tapasztalt az egyik hazai nagyvállalat: új munkatársaik csupán ~10%-a jelentkezett a hagyományos álláshirdetésekre. Legtöbbjük ajánlásra, nyílt napokra, fejvadász útján csatlakozott a céghez. Mit mutatnak az SAP statisztikái? Mit jelent az ajánlási rendszer?
A Bevándorlási és Állampolgári Hivatal 485 új munkatársat alkalmaz a megnövekedett migráció miatt - írja a Magyar Hírlap hétfői cikkére hivatkozva az Index.
Spa Francorchamps – A Lotus-istálló a francia Romain Grosjean (29) révén dobogós, 3. helyen ért célba a Belga Nagydíjon, de sokáig nem örülhetett, mert lefoglalták a felszerelését.
Újra összecsaptak az azeri és az örmény fegyveres erők a hét végén a Hegyi Karabahot Azerbajdzsántól elválasztó tűzszüneti vonalon, a kölcsönös tüzérségi csapásokban bakui közlés szerint öt örmény katona halt meg, míg az örmény oldal négy azeri katona elestéről számolt be.
1 db karfiol 0,5 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 szál sárgarépa 3 db chili 5 dkg trappista sajt 1 db zöldségleves kocka só őrölt fekete bors őrölt piros paprika
Az álláskeresési piac megélénkülését tapasztalja a munkaerőközvetítéssel foglalkozó Job. Dobár Attila, a Job Kft. ügyvezető igazgatója szerint az idei nyár egyáltalán nem fordult pangásba, ráadásul ősszel még a helyzet “fokozódása” is várható.
Budapest – Az Európa-bajnok úszó egy ismerőse menyegzőjén jelent meg a hét végén s a közösségi oldalán megosztott fotók alapján lélegzetelállítóan nézett ki.
Szeptember első hétvégéjén különleges rendezvény lesz a Kincsem Parkban. Amellett, hogy három napon keresztül a lóversenypályán a leggyorsabb lovak és agarak mérkőznek meg egymással, az ország legjobb guruló konyháit és bárjait is kipróbálhatják az érdeklődők. Az ilyenkor kötelező fogadási lehetőség mellett, utcazenészek, artisták, gyerekprogramok és több mint 50 gasztro jármű szerez majd…
Te melyik vagy? A kutyákat vagy a macskákat kedveled jobban? Szavazz! Introvertált vagy extrovertált, csokoládé vagy vanília, kutya vagy macska? Már a régiek is megmondták, hogy kétféle ember létezik a világon. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy te kutya- vagy macskabarátnak számítod-e magad inkább. Segítségül összegyűjtöttünk néhány fontos ismérvet a kutyás, illetve a cicás személyiségekről; a…
Kedden hidegfront vonul át átmeneti erős felhősödéssel, főleg nyugaton és északon többfelé záporokkal, helyenként zivatarral. A hőmérséklet átmenetileg néhány fokot csökken.
Ezek a cégek a versenyszféra GDP-jének ötödét adják, ugyanakkor az üzletmenetet a felkészültség javításával, valamint az adminisztráció gyorsításával tovább lehetne turbózni.