Szíriában leromboltak egy keresztény kolostort az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet fegyveresei. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a szélsőséges iszlamisták buldózerekkel rombolták le az épületet a közép-szíriai Homsz tartományban található el-Karjatein városban. A szíriai hadsereg harci gépei eközben a dzsihádisták állásait támadták a körzetben.
Tovább nőtt a magyarországi szállodák forgalma az első fél évben annak ellenére, hogy Ukrajnából és Oroszországból sokkal kevesebb turista jött - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jelentéséből.
Tőzsdetanfolyamunkon megismeri a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulja, miként tudja a tőzsdei piacokat pénzügyi céljai elérése érdekében használni, a piaci trendek...
Jelentős forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az Ironman triatlonverseny miatt pénteken és szombaton Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Jelentősen megemelték, megháromszorozták a thaiföldi hatóságok a hét eleji bangkoki robbantás tetteseinek nyomára vezetők számára kitűzött jutalmat pénteken, így az elkövetők elfogásában döntő segítséget nyújtó információért már hárommillió thai bahtot (több mint 23 millió forintot) fizetnek.
Budapest – Dühödten fakadt ki a súlyos motorbalesetéből lábadozó Rékasi Károly (52) Facebook-oldalán, mert egy női rajongója durván zaklatja - írja a Ripost.
A Videoton 3-0-ás vereséget szenvedett idegenben a - Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot is foglalkoztató - lengyel Lech Poznantól az Európa Liga negyedik selejtezőkörének első mérkőzésén csütörtökön.
Kihirdette első, 33 fős, bő keretét Bernd Storck. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt U21-es játékost, köztük Mervó Bencét is meghívta.
Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője azt mondta, sikerült kihevernie azt a sokkot, amit a nyaralásán ellene elkövetett rablás okán szenvedett el feleségével, Jessica Michibatával. Tovább »
Idén a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet Polgár Judit visszavonult sakkozó és Eötvös Péter világhírű zeneszerző vette át Áder Jánostól.
Alekszisz Ciprasz kormányfő lemondása nyomán a görög államfő a legfőbb ellenzéki párt, az Új Demokrácia elnökének adott kormányalakítási megbízást. Vangelisz Meimarakisz pártelnök és Prokopisz...
Kamion ütközött hátulról egy várakozó személyautóba az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 154-es kilométer közelében pénteken valamivel hét óra előtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-t. A balesetben többen megsérültek.
Minden hatodik magyar ember tervezi azt, hogy külföldön próbál szerencsét, ezen belül a többség munkavállalásban gondolkodik – ezt Sik Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Megint gyengül a forint. Az ősz gyakran hoz kisebb-nagyobb tőzsdei összeomlásokat, de sokasodnak a jelek, hogy egy ilyen már meg is indult. Szinte szabadesésben a DAX index, az amerikai mutatók is lefelé törtek ki a sávjukból, a feltörekvő piaci devizák hatalmasat gyengültek. Az arany viszont nagyokat kacag.
A szexi énekesnő baba-mása végre lehetőséget adott egy kis fenék dörzsire, legalábbis a rajongói így gondolták, amikor ösztöneikre hallgatva rávetették magukat.
Hétfőtől vasárnapig 16 magyar cselgáncsozó részvételével rendezik meg az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot Asztanában, a szakvezetés két érmet és egy pontszerző helyet vár a magyar küldöttségtől.
Nagy-Britannia újra megnyitja teheráni nagykövetségét, amelyet 2011-ben zárt be, miután a hazájuk elleni újabb szankciók miatt felháborodott iráni diákok megtámadták és feldúlták az épületet.