Péntek estére 40 dollár alá esett az amerikai WTI típusú kőolaj jegyzése, amire 2009 februárja óta nem volt példa. Ráadásul a nyersanyag jegyzése két hónapja szinte folyamatosan esik, amire 1986 óta...
Visszaköltözhetett otthonaiba az a negyven jászladányi lakos, akiknek egy pénteken talált nagyobb méretű robbanótest miatt kellett rövid ideig elhagyniuk házaikat - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Egy tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusok kevésbé hajlamosak az előítéletekre, és gyakrabban ellenállnak az önkénynek. Ebből sokan hajlamosak azt feltételezni, hogy a húsmentes táplálkozás jobb emberré tesz. Német statisztikusok szerint azonban, ha van is összefüggés, akkor fordított.
A súlyosabb büntetés elkerülése végett a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) nem engedélyezi a szurkolók kiutazását a hátralévő külföldi Európa-bajnoki selejtezőkre.
A csütörtöki esés után pénteken is az eladók vannak egyértelmű fölényben a Wall Streeten, szinte minden fontosabb index két százalék körüli mínuszban van. A befektetők továbbra is elsősorban a kínai...
Tálib fegyveresek rajtaütöttek pénteken Abdul Rasid Dosztum afgán alelnök autókonvoján, de a politikus sértetlen maradt, miközben több támadó elesett - közölték hivatalos források.
Nem ért egyet a piac pesszimista jövőképével a világgazdaság sorsát illetően James Bullard, a st. louis-i Fed elnöke, aki továbbra is amellett érvel, hogy az amerikai jegybanknak hamarosan el kell...
Négy és félmillió mázsa szőlő betakarítása várható az idei szüreteléskor - mondta az InfoRádió kérdésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Tornai Tamás hozzátette: jó minőségű bor készül az idei termésből.
Gevgyelija — Könnygázzal és riasztógránátokkal tartott vissza a görög–macedón határon egy több ezer fős menekültekből álló csoportot pénteken a macedón rendőrség.
Hiába futotta meg ismét a leggyorsabb kört, Nico Rosberg mégis keserű szájízzel vonulhat pihenőre a belgiumi edzésnap után. A délelőtt technikai hibával bajlódó németet ezúttal defekt hátráltatta. Rosberget Hamilton és a két Red Bull követte a 2. tréningen.
Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-től alkalmaznak.
Nem vészelte át gond nélkül az ünnep miatti hosszú hétvégét a forint sem, a nemzetközi piacokon tapasztalható eladói nyomás a magyar devizát is megviselte. Csütörtökön és pénteken összesen több mint...
Arras – Lövöldözés volt péntek délután egy francia szuperexpresszen, amely Párizs és Amszterdam között közlekedik óránkénti több száz kilométeres sebességgel.
Több mint 719 ezer dollárt gyűjtött össze a Smithsonian Nemzeti Légi és Űrmúzeum Összegyűlt Neil Armstrong Holdra szálláskor viselt űrruhájának megmentésére.
A Barcelona egy évre kölcsönadta nagy reménységét, a 19 éves, horvát válogatott támadó középpályás, Alen Halilovicot a spanyol élvonalbeli újonc Sporting Gijónnak - olvasható a katalán egyesület péntek esti közleményében.
Az idei július az elmúlt 135 év legmelegebb hónapja volt a Földön, és csaknem bizonyos, hogy a forróság szempontjából 2015 megdönti majd a tavaly felállított rekordot - közölte csütörtökön az időjárás adatait 1880 óta megfigyelő Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA).