Németországban költőpénz helyett utalványokat kaphatnak a nyugat-balkáni származású menedékkérők a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elképzelése szerint.
Az esősre fordult idő ellenére tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján - közölte vasárnap a Székelyhon
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter üdvözölte az új görög mentőprogramról kötött megállapodást egy vasárnapi lapinterjúban, de figyelmeztette az athéni vezetést, hogy szigorúan ellenőrzik majd a...
Hivatalosan már csupán három hétvége van hátra a nyárból, ezért érdemes alaposan megfontolni, melyik fürdőt vagy strandot választjuk a nyár utolsó napsugarainak kiélvezésére. Az Év Fürdője közönségszavazása alapján hat fürdőt mindenképpen érdemes kipróbálni.
Tömegszerencsétlenséget okozó vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a vasárnap délelőtti Nógrád megyei vonatbaleset miatt - olvasható a police.hu portálon. Az Aszódról induló motorvonat nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürt állomáson a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt.
Nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürt állomáson az Aszódról induló motorvonat a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt, emiatt történt a vasárnap reggeli, több mint húsz ember sérüléséhez vezető baleset - állapította meg a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KSZ) vizsgálata
Megtalálták az 54 személlyel a fedélzetén vasárnap eltűnt indonéz repülőgép roncsait: az utasszállító az ország keleti részén fekvő Pápua tartományban zuhant le - közölte az indonéz közlekedési...
Megkétszereződött a Szerbiába érkező migránsok száma, néhány hete még csak naponta ezren lépték át a macedón-szerb határt, mára ez a szám körülbelül kétezerre nőtt – jelentette be a szerb belügyminiszter.
Tizenkét magyar versenyző képviseli országunkat a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokságon, amelynek Peking ad otthont. Ez nagy teljesítmény, mert a csúcstalálkozón már valóban csak a legjobbak vehetnek részt.
Budapest — „Csak meg ne haljon a kezem között!" – ez a gondolat járt ütemesen Bori (18) fejében szombat délután, amikor elkezdte újraéleszteni a rosszul lett Andrást a Sziget Fesztiválon.
Egy bolt, kizárólag vasárnapokon, segítő családtagot foglalkoztat, egyszerűsített foglalkoztatás keretében. Ebben az esetben kell fizetni vasárnapi pótlékot? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértőnk válaszolt.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter üdvözölte az új görög mentőprogramról kötött megállapodást egy vasárnapi lapinterjúban, de figyelmeztette az athéni vezetést, hogy szigorúan ellenőrzik majd a reformokat. A program elindításához még a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) felhatalmazása is szükséges, a testületet szerdára rendkívüli ülésre hívták össze, hogy döntsön a kérdésben.
A magyar családok 42 százaléka rendszeresen dob ki élelmiszert; közülük 82 százalék azért, mert megromlott, 10 százalék a lejárt szavatossági idő miatt, 8 százalék pedig azért, mert megmaradt vagy az élvezeti értéke csökkent - derül ki egy országos felmérésből.
Steven Spielberg eladja 184 millió dolláros (51 milliárd forintos) jachtját, mert egy nagyobbra van szüksége - számolt be a hétvégén a Business Insider.
Hármat számolt a Manchester City a bajnoki címvédő Chelsea-re a Premier League első rangadóján, amelyet 55 ezer néző előtt rendeztek vasárnap este az Etihadban, a 2. fordulóban.
London — Még maga II. Erzsébet is merényletre gyanakodott Diana hercegnő halála után, egy most megjelenő könyv állítása szerint a brit uralkodó így kiáltott fel, amikor meghallotta volt menye balesetének hírét: „Biztos megkenték a féket!" Erzsébet és Diana viszonya sohasem volt felhőtlen, ám Ingrid Seward írónő a Királynő beszéde című új könyvében állítja: ez nem feltétlenül a királynő hibája…
Legkevesebb harminc politikai és védelmi tisztségviselőt - köztük Núri al-Máliki korábbi miniszterelnököt - talált felelősnek és utalt bíróság elé vasárnap egy iraki parlamenti bizottság annak kapcsán, hogy tavaly nyáron az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek sikerült elfoglalnia Irak második legnagyobb városát, Moszult.
A hatalmas, exkluzív kabriók szegmensére nem mondhatnánk, hogy tömve van, ami persze érthető, hiszen árcédulájuk láttán sokszor még a tehetősebb vásárlók is megrémülnek. Ebbe a csapatba küld új játékost a Mercedes-Benz, méghozzá az S-osztály Cabriolet személyében, melyről a rengeteg kémfotó után ezúttal a gyáriak osztottak meg egy igencsak részletgazdag rajzot.
Hajtóvadászatot indítottak a francia hatóságok két támadó után, akik vasárnap rálőttek egy rendőrre egy Párizs külterületén lévő belügyminisztériumi épületben.
A Lamborghini az idei Genfi Autószalonon mutatta be az Aventador megvadított verzióját, az LP 750-4 SuperVelocét, és már akkor elmondták, hogy érkezik a kabrió változat is – amit éppen a múlt héten ígértünk be mi is. Az olaszok pedig már be is mutatták a négykerekűt, mely pont annyira agresszív lett, mint amilyennek vártuk.
Budapest — Valami nem stimmelhetett VV Simon (27) karszalagjával, egy szemfüles látogató észrevette, hogy az egykori valóságshow-hőst nem engedték be a Sziget Fesztiválra.
A Jurassic World forgatókönyvíró-rendezőjére, Colin Trevorrowra bízta a Disney filmstúdió a Star Wars IX. epizódjának megrendezését - osztotta meg értesülését a BBC News vasárnap.
Budapest — A majdnem végzetes kísértés egy macska képében érkezett – feltehetőleg ugyanis egy cirmos után iramodott az a kutyus, amelyet két napja szedtek ki egy negyven méter hosszú csőrendszerből.