Hétvégén a H6-os HÉV helyett pótlóbusz jár a Közvágóhíd és Soroksár, Hősök tere között karbantartás miatt. Soroksáron, a Hősök terét lezárták rendezvény miatt hétfőn hajnalig. A Hungária körúton a Hős utcánál javítják a villamosmegállót, ezért lezárják a belső sávot a Rákóczi híd felé vezető oldalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetője, az amerikai kormány pedig értesítette erről a nő szüleit - közölte pénteken az amerikai ABC televízió híradója meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva.
Lefújták gázspray-vel a határrendészeket a menekülő cigarettacsempészek péntek este, amikor tetten érték őket Beregdarócnál a zöldhatáron - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Az idén húszéves egri Végvári vigasságok keretében a hétvégén törökkori hagyományokat mutatnak be - ismertette a Dobó István Vármúzeum igazgatója az M1 aktuális csatornán szombat délelőtt.
Előzetes letartóztatásba került egy keszthelyi férfi, aki a lakásán nagy mennyiségben árusított különböző kábítószereket - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A látogatók szeme láttára született meg pár hete a Szegedi Vadaspark legújabb lakója. A fóka bébiről azóta kiderült, hogy kislány, így a jelentkezőknek a női nevek közül kell kiválasztaniuk a legmegfelelőbbet. A névadóknak már csak egy napjuk van az augusztus 16-ig meghirdetett névadó pályázatra. A Vadaspark legnépszerűbb programjához, a fókatréninghez a medence legfiatalabb lakója is hamarosan…
Egy tizenhat éves kamaszlány összeveszett 25 éves élettársával, majd a vita hevében egy késsel mellkason szúrta a párját. A fiatalember a helyszínen belehalt sérülésébe
Egyetért a KAVOSZ Zrt. azzal a kezdeményezéssel, hogy 2017. június 30-ig írják ki a 2014-2020-as uniós ciklus minden pályázatát - közölte Krisán László, a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére pénteken.
Többet kell tenni azon országok stabilizálásáért, amelyekből a menekültek nekivágnak az Európába vezető útnak - jelentette ki a brit miniszterelnök szombaton, hozzátéve: kormánya mindent megtesz, hogy megállítsa azokat, akik "be akarnak törni" Nagy-Britanniába.
Augusztus 20-án először lép fel Magyarországon Alexander Rybak hegedűművész, aki a Virtuózok tehetségkutató döntőseivel és Miklósa Erika operaénekessel ad ünnepi koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol augusztus 22-én a Chico & The Gypsies világzenei koncertje várja a közönséget.
A kínai rendőrség szombaton első ízben ismerte el a rendkívül mérgező, halált okozó nátrium-cianid jelenlétét a 85 halálos áldozatot okozó szerdai tiencsini robbanások térségében, és elrendelte a környék lakosságának kitelepítését.
Előzetes letartóztatásba került egy keszthelyi férfi, aki a lakásán nagy mennyiségben árusított különböző kábítószereket - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség weboldalán.
Washington — Az eddigi talán legmegosztóbb amerikai elnök lenne Donald Trump (69) milliárdos üzletember, ha befutna a választáson. Bár sokan hiszik: a sértő kijelentéseiről híres republikánus nem bírna a demokraták várható jelöltjével, Hillary Clintonnal, mégis ő a rivális.
A kedden az európai Szuperkupában négy kapott gólja ellenére győztes Barcelona 4-0-s vereséget szenvedett Bilbaóban a spanyol Szuperkupa-döntő első felvonásán az Athletictől. Lionel Messi és Luis Suárez is végigjátszotta a mérkőzést. Ter Stegen 47 méterről kapott gólt, Aduriz mesterhármast szerzett. A Barcelona két egymást követő mérkőzésen 15 éve nem kapott négy-négy gólt.
Bangóné Borbély Ildikó közlése szerint az uniós programban foglalkoztatott hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók nem kapnak fizetést. A Miniszterelnökség vizsgálatot indított.
Többet kell tenni azon országok stabilizálásáért, ahonnan a menekültek nekivágnak az Európába vezető útnak - jelentette ki a brit miniszterelnök szombaton, hozzátéve: kormánya mindent megtesz, hogy megállítsa azokat, akik "be akarnak törni" Nagy-Britanniába.
Elképesztő kegyetlenséggel bánt el élettársával egy dobozi férfi. Sz. Pál nem tudott beletörődni a szakításba, úgy határozott: búcsúzásképp megkínozza az őt elhagyó Ilonát.
A kínai rendőrség szombaton első ízben ismerte el rendkívül mérgező, halált okozó nátrium-cianid jelenlétét a 85 halálos áldozatot okozó szerdai tiencsini robbanások térségében, és elrendelte a környék lakosságának kitelepítését.
A jó szakképzési rendszer a versenyképesség alapvető feltétele, erősíti az adott ország tőkevonzó képességét, a rossz pedig gyengíti - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a WorldSkills rendezvényen Sao Paulóban azt követően, hogy Tállai Andrással, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkárával helyi idő szerint csütörtökön felkereste a…
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, 2016-ban nem lesz több új csapat a rajtrácson a Haas-istálló mellett. Pedig két további érdeklődő is volt.